Csíkozódik az iPhone 7 kijelzője? Ez lehet az oka! - Smart Clinic

Vasárnap reggel van, kipihenve ébredezel és már nyúlsz is a telefonod után.

További 10 százalékkal csökkentik az új iPhone-ok gyártását

Voltak már olyan pletykák, hogy az új iPhone-ok nem fogynak elég jól. Az eredeti tervek szerint 48 millió eladott egységgel számoltak idén az első negyedévben, ezt ismét csökkentették.

iPhone 8 tippek: Ezért válts iOS 12-re - Smart Clinic

Bár 2018 szeptemberében vált elérhetővé a legújabb iOS frissítés, sokan még ma sem vették rá magukat, hogy letöltsék.

Három kamerás iPhone-ról érkezett render videó

Az Apple tavaly kimaradt a nagy kamera csatából.

Bőrből készült telefontok

Mikor túl vagyunk a telefonunk megvásárlásán, még koránt sincs vége az eldöntendő feladatoknak.

Tim Cook az akkumulátor cserére fogta a várakozások alatt teljesítő iPhone eladásokat

Már korábban is lehetett hallani arról pletykákat, hogy a tavaly szeptemberben bemutatott iPhone modellek nem fogynak olyan jól mint amire az Apple-nél számítottak, most ezt az információt a cég vezérigazgatója is megerősítette.

Az Apple is tervezgeti hajlítható mobilját

Már biztosra vehetjük, hogy jövőre több gyártó is bemutatja hajlítható telefonját, a Samsung már részben lerántotta a leplet az éve elején érkező eszközről és most úgy tűnik, hogy az Apple is készül egy ilyen telefonnal.

Olcsóbbak lehetnek a jövőre megjelenő iPhone modellek a Samsungnak köszönhetően

Annak ellenére, hogy a Samsung és az Apple szokták szívni egymás vérét, a háttérben igen jó üzleti kapcsolatot ápolnak, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy jövőre is a dél-koreai cég lehet az Apple legnagyobb beszállítója.

Nem fogynak eléggé az új iPhone-ok ezért visszatérhet az iPhone X

Az iPhone XS, XS Max és iPhone XR bemutatóján elmondták, hogy az előző évben debütált iPhone X-et már nem gyártják tovább, úgy tűnik elhamarkodott döntés volt.

Csökkenti a termelést az Apple, mivel az értékesítések száma nem érte el a kitűzött célt

Mivel az idei iPhone készülékek bemutatója is pont az előző negyedév zárása előtt volt így nem tudni, hogy fogynak a cupertinoi cég mobiljai, de a legfrissebb pletykák szerint, nem a várt eredményeket hozzák.

Óriási hiba lép fel az iPhone-ok frissítése után!

A hiba azután lép fel, hogy az iPhone-tulajdonosok frissítik készülékük rendszerét.

Az Apple színes világa iPhone XR

Az Apple színes világa iPhone XR névvel újraindul a zsákutcás iPhone 5C után.

Lelassulhat az iPhone XS és XS Max gyártása

Miután már külföldön az értékesítés jópár napja folyik, így levonhatunk kisebb következtetéseket arra vonatkozóan, hogy az Apple újdonságai nem éppen úgy fogynak mint ahogy azt a cég tervezte.

Ezért drágák az iPhone-ok

Nemrég mutatta be az Apple az új iPhone-okat, amelyek ára rendesen kiverte a biztosítékot.

iPhone Xs, Xs Max, XR – melyik llegyen?

Múlt hét szerdán mutatta be az Apple az idei iPhone-okat: az iPhone Xs-t, az iPhone Xs Maxot és az iPhone XR-t. De ami még fontosabb: jött még Apple Watch 4 is!

Bemutatták az új iPhone X-eket

Sok-sok iPhone rajongó várva várt álmát teljesítették be az idei Apple Keynote rendezvényen, amikor lerántották a leplet az új iPhone X-ről.

Kiderült mennyi RAM-al rendelkezik az iPhone Xs, Xs Max és Xr

Az Apple szokás szerint a tegnapi bemutatón nem részletezte, hogy mennyi rendszermemóriát kaptak az újdonságai, korábban már lehetett hallani pletykákat ezzel kapcsolatban, amit most meg is erősítettek.

A Huawei tovább savazza az Apple-t az új iPhone-ok miatt

A Huawei mostanában elég erősen kritizálja más gyártók frissen bemutatott készülékeit, ezúttal az Apple újdonságai voltak soron.

A bemutató előtt szivárogtak ki az új iPhone mobilok nevei

Nagyjából sejthető milyen hardveres összetevőkkel érkeznek a ma debütáló iPhone-ok, de a megnevezést illetően eddig sötétben tapogatóztunk.

Tényleg jöhet a dual simes iPhone!

Az egyik kínai mobilszolgáltató osztott meg a napokban egy képet, ami még jobban megerősíti a Dual Sim iPhone érkezését.

Több iPhone 8 modell gyárilag hibásan került forgalomba

Aggodalomra semmi ok, az Apple már elismerte a hibát és ingyen kicseréli a hibás alkatrészt.

Kiszivárgott képen az iPhone XS és nagytestvére

Ahogy közeledünk az ősz első hónapja felé, kezdenek szállingózni a hírek az Apple új mobiljairól.

Ilyenek lesznek a szeptemberben bemutatkozó iPhone-ok!

Ahogy tavaly, idén is három telefont mutat be az Apple a következő hónapban.

Egyre biztosabb a Dual SIM-es iPhone érkezése

Már korábban is hallottunk pletykákat arról, hogy idén szeptemberben érkezik az első Dual SIM-es iPhone, de hazánkban nem biztos, hogy be tudjuk majd szerezni.

Nem kell pánikba esni ha nem tölt az iOS 11.4.1 rendszerrel a mobilod

Apróbb hibajavításokkal érkezett az iOS 11 rendszer legfrisebb verziója.

A Geekbench-nél járt az egyik idei iPhone

A gyorsan múló nyári napok egyre közelebb visznek minket a szeptemberhez, ami most is új iPhone készülékeket tartogat számunkra.

Elérhető az iOS 12 nyilvános bétája

Pár nappal előbb érkezett az Apple által beígért iOS 12 béta verziója, melyet a fejlesztők és a vállalkozó kedvű felhasználók is kipróbálhatnak.

Az Apple legújabb biztonsági funkciója megakadályozza a GrayKey hackelést

Mindenki szereti ha biztonságban vannak a mobilján tárolt adatai, az Apple is tisztában van ezzel és most úgy tűnik befellegzett a GrayKey-nek.

"Nem kétség, hogy az ellenzék nem más, mint fizetett ellenség..." - Városi Kurír

Dopeman új dalának klipjét hallgatva nincs elragadtatva Magyarország ellenzéki pártjainak teljesítményétől.

Három kamerás iPhone jöhet szeptemberben?

Március végén az Huawei bejelentette a világ első három hátlapi kamerájával rendelkező mobilját a P20 Pro-t.