Totális csődöt mondott az iskolai kompetenciamérés tesztje

Mindhárom tesztelésen lefagyott a digitális felület.

Iskolákat és lakóházakat bombáztak le Csernihivben

Legalább kilencen meghaltak. 

Ha diák vagy, egy csomó pénzt kaphatsz a Samsungtól

A Megoldások a holnapért célja, hogy fiatalok megmutathassák, mit gondolnak a technológiai fejlődésről, a tudatosságról vagy a közösségi alkotásról.

Március végéig 120 ezer notebook érkezik az iskolákba

Március végéig mintegy 120 ezer notebook érkezik a köznevelési intézményekbe – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az első eszközök átadásán kedden Salgótarjánban; Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: ezzel elkezdődött az oktatás digitalizációjának "zászlóshajó" projektje.

Tilts be a tinédzserek számára egy könyvet, csak aztán ne csodálkozz, ha tiltott könyvklubot indítanak

Míg a politika saját csatatereként használja az iskolai könyvtárak polcait, addig egyre több amerikai tinédzser elégeli meg a cenzúrát, és ezt tettekkel is nyomatékosítják: tiltott könyvklubot szervez. Lángoló Harry Potter-kötetek, betiltott egerek és Whoopi Goldberg is kellett ahhoz, hogy az egész világ felfigyeljen az Amerikában...

1.500 millióból szaktanári öltözőt, sportpálya megújítást igen, de az iskolában ebédlőt a diákoknak nem sikerült finanszírozni

1,5 milliárd forint hatalmas összeg, azt hihetnénk, hogy ennyiből kacsalábon forgó palota épülhet.

Hol van már a jó öreg krétaevés egy kis lázért! - Covid-teszttel trükköznek a nebulók!

A "békeidőben" a sulisoknak elég volt pár nap lógásért egy kis lefaragott-reszelt krétaport bekapni és az aggódó szülők máris főzték a gyógyteát, ágybaparancsolták a kisdedet és garantált volt a 3 iskolamentes nap.

„Jókaival szemben merénylet a nagy regényeit hetedikeseknek tanítani”

„EGY DIKTÁTOR EREJE A KIMŰVELETLEN EMBERFŐK SOKASÁGÁBAN REJLIK”

Egyre többen támogatják a pedagógusok sztrájkját, akár határozatlan idejű munkabeszüntetés is jöhet

A „Védjük meg az oktatást! Csatlakozzunk a sztrájkhoz! Támogassuk a sztrájkolókat!” kezdeményezéshez már több mint 20 ezren csatlakoztak.

Kirúgtak egy budapesti tanárt: kikezdett és szexchatelt is a diákjaival

A tanárt elküldték és feljelentették, de fegyelmi eljárás indult két diák ellen is, akik megpróbálták lebuktatni a férfit.

160 diáknak kell újraírnia a középiskolai felvételit – Kirívó szabálytalanságot találtak

Egy intézményben találtak szabálytalanságot a középfokú felvételi vizsgák alatt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

Tragikus és siralmas bérekről számolt be egy gimnáziumi tanár – rosszabb a helyzet, mint gondolnánk

Varga Sára, az egyik legjobb fővárosi gimnázium, az Eötvös József Gimnázium tanára a pedagógusbérekről írt a legfrissebb Facebook-posztjában, ezt a 444 vette észre a közösségi oldalon. 

Egyre súlyosabb a helyzet az iskolákban: sok intézményben átálltak az online oktatásra a téli szünet után

Olyan iskola is van az országban, ahol több mint ötven fertőzöttet találtak egy hét alatt.

A szülők egymást vádolják, de ki figyel a srácra? Újabb gyerek drámája közszemlén!

Molnár Gusztáv -aki a Drága örökösök című sorozat okán lett közismert színésszé- és volt felesége, Dancsecs Ildikó úgy döntöttek, hogy a nyilvánosság előtt harcolnak meg 9 éves kisfiúk és "jóhírük védelmében".

Betelet a pohár: jön a pedagógussztrájk

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja az Indexnek elmondta: január 31-én egyelőre szimbolikus jelleggel csak az első két órát nem fogják megtartani, de ha kell továbbmennek, márciusban újabb sztrájkot tartanak, ami akár már napokig is eltarthat.

Nem "bonyolult lett a helyzet", b@szki, hanem Magyarország kormánya en block elengedte a teljes óvodás és iskolás magyar gyerekek és szüleik kezét....

Vasárnap barátainkkal -mindannyian háromszor oltottan- vacsoráztunk nálunk bepótolva az elmúlt több hónapos kényszerkihagyást és egy idő után persze, hogy szóba került a covid és a tapasztalok a bonyolult -bonyolított- ügyben.

Kásler határozott: decembertől csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be a szülők az iskolákba

Változik a szabályozás egy Kásler Miklós miniszter által kiadott határozat miatt.

Bombát találtak egy iskola közelében, a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre

Egy vélhetően II. világháborús robbanóanyagot találtak egy nagykállói iskola közelében egy építkezésen. 

Tanuljon, szórakozzon és kapcsolódjon ki, az Axone Media Enterprise oldalán

Vegyen részt Ön is a Magyarországon is elérhető, egyedi, színvonalas, sokoldalú műsorokban, témákban.

17 agglomerációs településen épít új iskolát az Orbán-kormány

Az agglomeráció 17 településének iskolaépítése elkezdődik. 

Vásárhelyi Mária: ki volt ez számítva! - A téma meg sem karcolta az emberek ingerküszöbét. Pedig lett volna min felháborodni!

Ki volt számítva, hogy az előválasztás izgalmai majd felülírják azt, hogy ez a bejelentés legalább néhány napig uralja a napirendet, és hogy ez a - szerintem az elmúlt évtized legpofátlanabb, legfelháborítóbb, legbotrányosabb döntése elnyerje méltó helyét a közbeszédben.

Iványi Gáborék egyik iskolájánál fegyveres NAV-ellenőrök intézkedtek - "Kitartunk!"- üzeni a lelkész

Hol van ilyenkor a kereszténymentő, Azbej Tristan, nemzeti kormányunk üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, aki olyan vehemensen áll ki a megrongált templomok helyreállításáért, ha lehet minél messzebb országhatárunktól, de szó nélkül megy el a...

Hosszú hétvége a családoknak, kilenc nap a diákoknak - Itt vannak az őszi szünet részletei!

Egy hónapja, hogy elkezdődött a srácoknak a suli és máris látótávolságban az őszi szünet!

Eltelt egy hónap az iskolakezdés óta, de már annyi megbetegedés volt, hogy sokan visszatértek a digitális oktatáshoz

Négy hét telt el a tanévkezdés óta, de már több iskolában annyi koronavírus-megbetegedés történt, hogy kénytelenek voltak visszatérni a digitális oktatáshoz – nyilatkozta a Népszavának Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.

Egy pécsi iskolában kötelező lett a maszkviselés

Miután egy teljes osztály és két pedagógus is karanténba került, kötelezővé tették a maszkviselést egy pécsi általános iskolában. Az ATV szerint csak testnevelés órán és az ebédlőben lehet maszk nélkül tartózkodni – írja a 444.hu

Havonta 160 ezer forintot is fizetni kell a szülőknek a magániskolákért, mégsincs sehol egy szabad hely

Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában, ahol szinte az összes település „kinőtte” meglévő, évtizedek óta működő iskoláit.

Ha bele pistultok is teltházas lesz az Ákos-Eucharisztikus koncert! - Kötelező a részvétel több egyházi iskola tanulóinak....

Csak nem gondoljuk, hogy belenyugszik a regnáló, hogy a mi pénzünkön összegrundolt keresztény világtalálkozón megessen az a csúfság, hogy Ákos pár arra kolbászólónak danoljon!

A matektanár ne számolni tudjon, hanem legyen erős magyarságtudata - A gyerekeinknek meg jó lesz "kerítésen belül" okosnak lenni!

A kormány ráerősít arra, hogy nem kell olyan tájékozottnak lennie a felnővő generációnak, elég, ha azt tudja, hogy Orbán a non plus ultra és, ha a magyarságtudata az eget súrolja. Ideológiai agymosás sok.0

Lassan megfizethetetlenné válik az óvodai és iskolai menzakoszt – Ez áll a 30-40%-os drágulás mögött

2022 januárjától mind az iskolai, mind az óvodai menzák egészségesebb, jobb minőségű ételeket fognak kínálni, így komoly drágulásra számíthatnak a szülők.