Petíciót indított Szülői Hang Közössége a testnevelési szigorítás kormányzati terve ellen

A gyerekek érdekei mellett kiálló Szülői Hang Közössége petíciót indított a tervezett gyermek- és családellenes szigorítás ellen, követelik annak visszavonását.

Tavaszi táborok nyújtanak megoldást elfoglalt szülőknek a hosszabb tavaszi szünet idejére

A szülők és gyerekek fejében a tábor elsősorban a nyári szünethez kötődik, viszont a jelenlegi tavaszi szünetben másfél hétig kell felügyelet a gyerekek mellé, ezért jön kapóra sokaknak a tavaszi tábor.

Miért kell tanulnuk logaritmust és másodfokú egyenletet az iskolában? Az ország kedvenc matektanárát kérdeztük

Március 14-e, a Pí nap, vagyis a matematika világnapja alkalmából sokan feltehetik a kérdést: minek kell a logaritmus, meg a szinusz, meg a box plot diagram?

Az óvónők szerint a Covid alatt megnőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik 3 éves korukra még nem beszéltek

"A szülő számára árulkodó jel lehet, ha azt látja, hogy óvodás gyermekének nehezen jutnak eszébe a szavak, vagy nagycsoportos korára még nem tud szótagolni" – mondja dr.

Rétvári: "A pedagógusbért a gyerekekre fordított idő fogja meghatározni és nem az életkor"

A tankerületi központok rendszere jobban ki tudja egyenlíteni a társadalmi különbségeket, az állami fenntartás évei alatt csökkent az otthonról hozott hátrányok megjelenése az iskolákban - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Csepelen.

"Az oktatás merjen végre kreatívan, 21. századi módon hozzáállni a tanítás problémáihoz" - Szakmai napon ismerhettük meg a Tanulás Művészete programot

Oldott hangulatban, sok nevetéssel, érdekes és tanulságos feladatokkal telt szeptember 7-én, csütörtökön "Az oktatás megújítása a 21. században" elnevezésű szakmai nap, amely programbemutatóval, kiállítással, szakmai előadásokkal várta a kreatív tanítás iránt érdeklődőket.

Egy elsős kisgyereknek ugyanannyit kell dolgoznia, mint egy felnőttnek - Jól van ez így?

Egy szakmai portál megszavaztatta az olvasóit, véleményük szerint az első és második évfolyamon maximum mennyi lehetne a tanórai munkára és házi feladat elkészítésére együttesen fordítandó idő.

Álomiskola - Minden gondos nagyszülő ilyen iskolát szeretne az unokáinak!

Iskola, ahol nincs nulladik óra?

Figyelemzavar, magatartászavar - Mit tehet a szülő és mikor kell szakemberhez fordulni?

Gyermeked nem tud odafigyelni az iskolában?

A Karos Spa a dinók világába kalauzol az őszi szünetben!

Képzeld el, ahogy jólesően megmártózol a termálmedencében, majd relaxálsz egyet a szaunában, és átsétálsz a masszázs részlegbe – mindeközben gyermeked dinókra vadászva kiválóan szórakozik nélküled... A Hotel Karos Spa az őszi szünetet is élménnyé varázsolja!

Iskolakezdés zökkenőmentesen - Így segíthetjük a gyerekek tanévkezdését!

Mivel könnyíthetjük meg gyermekeink számára az iskolai tanévkezdést?

Iskolakezdési támogatás 2014: 30 450 Forint gyermekenként

30 ezer forintos anyagi segítséget jelent gyermekenként az iskolakezdési támogatás, amit a munkáltatók adhatnak.

Gyermekbetegségek lelki okai: fejfájás-migrén

A fejfájásnak – még gyermekkorban is - lelki okai vannak, tartják a holisztikus szemléletű gyógyítás hívei.

Szent-Györgyi Albert gondolatai az oktatási rendszerről, a gyermekek neveléséről

Szent-Györgyi Albert évnyitó beszéde 1930-ból. Nobel-díjas tudósunk a testnevelés kapcsán vizsgálta meg azt, hogy az akkori iskolarendszer, megfelel-e a ’megváltozott idők’ követelményének. Mérlegelte, hogy valóban szükség van-e a magolásra, a gyerekek túlhajszolására, miközben felteszi a kérdést, hogy képesek-e a...