Fabiny Tamás: az idei karácsony felkészületlenül ért minket

Jézus születése Isten mosolya komor, zavart, félelemmel teli világunkban - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.

Kisnyugdíjasunk: Viktor, a szufla fogyjon ki belőled.....

Na Viktor, ezt is megéltem.!

Hodász András: mindig próbáltam egyenes ember lenni, most is az leszek: igen, meleg vagyok

Szerettem pap lenni, és tudom, hogy ezzel a lépéssel végleg elvágom az utat visszafelé.

Leszbikusként és meleg férfiként találtak rá Istenre, 36 éve élnek heteroszexuális házasságban 

Tove-nak több leszbikus kapcsolata is volt, Bjørn pedig egy férfival élt együtt.

Hogyan változtat meg minket Isten?

Isten egyik módszere a formálásunkra: az ő Igéje.

Tiszta víz áradjon – Négyszeres hálaadás Lébényben

Négy pályázatot nyert el a közelmúltban a Győr-Moson-Sopron vármegyei Lébény evangélikus egyházközsége; mindezek lehetővé tették templomának külső renoválását, a gyülekezeti ház külső és belső felújítását, valamint a temető infrastrukturális fejlesztését is.

Fabiny Tamás: Hiszem, hogy Isten szeretete is felragyog

A bibliaolvasó Útmutató mai igéje így szól: „Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt…” (Zsolt 130,6). Jó reggelt kívánok!

Hát, ez isteni! 5 jel, hogy az égiek megpróbálnak segíteni neked odafentről...

Történt már olyan veled, hogy úgy érezted, hogy egy különleges erő, hatás, sugallat kapcsolatba szeretne veled kerülni, amit egyszerűen nem tudtál megmagyarázni?

Benned melyik Istennő rejlik a három közül?

Mindenkiben él egy istennő, aki meghatározza jellemünket, motivációnkat, sikerünket az életünkben.

Április 11. isteni üzenet

Uram, győzd le hitetlenségem!

Eperjes bánata: „nemzeti dohánybolt van, de nemzeti mozihálózat nincs..."

Új és első filmje apropóján beszélt Eperjes Károly a halál civilizációjáról, az irgalomról, a kultúráért folytatott harcról, valamint egy nemzeti mozi- és könyvhálózat szükségességéről Bárdos Andrásnak.

De jó! Végre valami kormányoldalról, ami rosszat ígér: „megalakult a Védett Társadalom Alapítvány és nagyon fájni fogunk!"

Ezen a verőfényes reggelen kell-e jobb hír annál, hogy egy újabb kormány-hű cuccba ölik a közpénzünket, ami a magyarok cirka felének deklaráltan rosszat akar?

Jurák Kata mennybemenetele - hirtelen elsősorban "kétgyermekes édesanya lett", akit "véglények, utolsó, duplanullás gazemberek" fenyegetnek

Jurák Kata, akiről eddig annyit lehetett tudni, hogy a Pesti Srácok újságírója és a Pesti tv riportere, ám amióta hangot adott annak a véleményének, hogy a halálos áldozatokkal járó áradások Isten egyértelmű jelzései a nyugati országok számára a szivárványjelkép meggyalázása miatt, az Őt védelmezők rámentek arra a...

Hol élünk? Ja, Európa közepén, Magyarországon! A közmédia vezető híre, hogy Gyurcsány megtámadta Istent

2020. november 30-án délután ez a vezető hír a magyar közszolgálati média hírportálján, amit Ön tart el nem is akárhogy!

A közmédia szerint Gyurcsány Ferenc megtámadta Istent

Érdekes elmélet.

Isten talán megbocsát, én nem!

Ha van Isten, talán megbocsát nekik, de én magyar emberként, családapaként, kérlelhetetlen európaiként nem tudok.

Ferenc pápa megkérte Istent, hogy állítsa meg a járványt

Az egyházfő szerint aki nem hívő és nem imádkozik, az is megtalálhatja az utat a jóban, amelyben hisz.

Juszt László levele Köves Slomónak

"Isten nélkül nincs személyes felelősség, személyes felelősség nélkül nincs erkölcs, erkölcs nélkül csak a pusztítás marad" - mondta a Nemzeti Vértanúk emlékművének újraavatásán Köves Slomó, az EMIH vezetője."Kedves Slomó!"

Hihetetlen, mit művel a győri szektavezér

Tel­jes agy­mo­sás­sal veti uralma alá szek­tája tag­jait egy győri nő, aki magát a bra­zil cso­da­dok­tor által fel­kent gyó­gyí­tó­nak és Ízisz is­ten­asszony re­in­kar­ná­ci­ó­já­nak mondja. El­ső­sor­ban be­te­gekre és ma­gá­nyo­sokra, könnyen be­fo­lyá­sol­ható sze­mé­lyi­sé­gekre veti ki...

Gábor György: A kereszténység az Úr körülmetélésének napját ünnepli január 1-én

A mai nap jelentős ünnepe az emberiségnek: ma van a szent fityma (szent előbőr, sanctum praeputium) napja.

Philip Yancey Magyarországra látogat

A Harmat Kiadó meghívására Magyarországra érkezik Philip Yancey, korunk egyik legnépszerűbb keresztény írója, aki október 12-én a Debreceni Református Nagytemplomban, 13-án pedig a budapesti Deák téri evangélikus templomban tart ingyenes előadást.

A svédek után az Anglikán Egyház is betiltaná a “férfi Istent”, mert így a kereszténység nem elég befogadó

Régóta vártuk már a napot, hogy valaki felemelje a hangját az ellen, hogy Istenre férfiként tekintünk. Az asztalra egy angol női püspök csapott végül, aki már nem bírta, hogy a burkolt férfiuralom már évezredek óta nyomot hagy az emberek tudatalattijában. Rachel Treweek amiatt is aggódik, hogy ha Istent továbbra is férfiként...

Konok Péter: Ez a Balog Zoltán az a Balog Zoltán..... - Városi Kurír

Az a Balog Zoltán, akit most a "roma ügyek miniszterelnöki biztosává" neveztek ki, ugyanaz a Balog Zoltán, aki korábban a jellemző nevű "emberi erőforrások minisztere" volt (vajon az aranyfogak, a lámpaernyőnek való bőr vagy a parókának való haj is emberi erőforrások?).

Gábor György: Az Örökkévaló az első napon nem azt mondta, hogy „Legyen világosság!”, ez hibás fordítás, hanem azt mondta, hogy „Legyen fény!” ( יהי אור – jehi or) - Városi Kurír

Tulajdonképpen a Lázár-Tiborcz duó a szigorúan vett szentírás szerint tett, amikor Hódmezővásárhelyen fényt csiholt a homályban.

A szélsőjobboldali Északi Liga főtitkárának az Orbán Viktor vezette Magyarország a példakép

Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, akkor az Orbán Viktor vezette Magyarországot választom – mondta Matteo Salvini, az olasz Északi Liga főtitkára egy televíziós interjúban vasárnap.

Orbán Gáspár imával szerez pénzt - jó duma! - Városi Kurír

Orbán Gáspár kitalálta a legjobb magyarázatot arra, hogyan lehet a bárhonnan szerzett pénzt legalizálni.

Horror! Pelenkán keresztül ne üsse, mert nem érzi!

A pelenkán keresztül meg sem érzi a gyerek a vesszőcsapást, tehát mindig a meztelen bőrére húzz rá, így biztosan felvisít fájdalmában és azonnal engedelmes lesz.

Orbán nem hívő, hiába mondja

A jóistenke őtet támogatja. Vélemény.