Karl Rahner: Jézus a gyengék mellé áll

A szentírási rész arról szól, hogy mi történt Jézussal a pusztai böjtölés alkalmával, hogyan kísértette meg a sátán.

Békaesküvővel könyörögnek esőért az Isteneknek - Képpel

Észak-India, Guwahati - Papok házasítottak össze két békát esőért könyörögve az Isteneknek.

Isten-központ az agyban?

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerint a természetfelettiben való hit legalább részben az evolúció mellékterméke lehet.

Forródrót Istenhez - "Kérem, hagyjon üzenetet!"

Egy szombaton nyíló, holland kiállítás alkotói azzal a különös ötlettel reklámozzák tárlatukat, hogy egy telefonszámot hoztak létre, amelyet ha valaki felhív, Istennel beszélhet - írja szombaton a BBC internetes honlapja.

Isten titkai - törd fel a kódot!

Mindannyian szeretnénk tudni, ki vagy mi is a vonzásnak nevezett erő valójában, hogyan működik, miként férkőzhetnénk a kegyeibe, és vajon van-e valamilyen neve...

Buzikkal és spanglival kampányol az SZDSZ

Van-e 200000+1 szabad, demokrata szavazó, aki még mindig bedől a mikropárt ígéreteinek?

Istent mindig csak a tudatlan és hiányos tudású emberek káromolják

Az istenkáromlás valójában egy pogány szokás, pogány rítus.

Isten valós létének a bizonyítása

Isten létezése igazságát a mai világban inkább már csak a tudományéhoz hasonló bizonyítási folyamat révén lehetünk képesek elfogadtatni az anyaghű emberekkel.Az ember „bizonyság”, vagyis bizonyíték nélkül senkinek illetve semminek sem hiszi el a valóságosságát.

Juan Arias: Isten – nő és anya

Évszázadokig természetesnek vették, hogy Isten csak férfi lehet.

Létezik jó és rossz?

Nem létezik olyan, hogy jó és nem létezik olyan, hogy rossz?

Gyökössy Endre: Így szeresd gyermekedet!

Tedd a Bibliádba ezt a levelet, szülőtestvérem, s ha gyermekedért imádkoz

Tűzvarázs

Tavasz volt, elképesztően tavasz.

Áldozatot hozunk és viszünk

Az „áldozat” súlyos szó.

Egy XX. századi alkimista

Ha megidézhetném egyetlen ember szellemét, a Béla bácsié lenne az.

Jaques Loew: A KETTŐS HŰSÉG CSAPDÁJA

Ma reggel Ábrahámot szemléltük egyszerű hűségében: "Isten majd gondoskodik".

Isten őáltala mindenütt illatozik

Ambrus (Ambrosias) név az ámbrából ered, ami erősen illatozó, értékes fűszer.

Miféle bűn nyomasztja lelkünket? - Karácsonykor zsúfolásig megtelnek a miskolci templomok

Máskor pedig üresen konganak – legalábbis a decemberi tumultushoz képest.

Többen hisznek az ufókban, mint Istenben

Az ufókban, a szellemekben és más idegen lényekben többen hisznek, mint ahányan a történelmi egyházak követőinek mondják magukat, azaz istenhívők - derült ki egy Nagy-Britanniában elvégzett felmérésből.

Többen hisznek az ufókban, mint Istenben

Az ufókban, a szellemekben és más idegen lényekben többen hisznek, mint ahányan a történelmi egyházak követőinek mondják magukat, azaz istenhívők

Az iPodon is szóljon az isteni ige!

A római katolikus egyház szerint a nyomtatott szöveg már nem elégséges az isteni ige terjesztéséhez, ezért az új technikákat is igénybe kell venni.

Beszélgetések Istennel

Olvasók milliói szólnak elismerően a Beszélgetések Istennel sorozatról, amelyet immáron 37 nyelvre fordítottak le.

Isten szellem

• Ki Isten?

A gondolat teremtő ereje...

Karma, vagy sors?

Az Illatos kerttől a Káma-Szútráig

A szex filozófiája 3. rész

Szex, növényvilág és a duálpárok...

A szex filozófiája 2. rész

Vigyázz a kívánságaidra, beteljesülnek!

A gondolat teremtő ereje

Gátlástalan álmok és a psziché

Szepes Mária írása nyomán

Istenek és illatok: parfümtörténelem...

Avagy a tömjén szolíd bája!

Vigyázz a kívánságaidra, beteljesülnek!

A gondolat teremtő ereje