Bemutatták, hogyan válnak szélsőségessé az ausztriai muszlim fiatalok

Több száz osztrák állampolgár harcolhat a Közel-Keleten

Horrorisztikus jelenet: iszlamisták uralják Manchester utcáit

Félelmetes videó került napvilágra. A jelenet Manchesterben játszódik, óriási tömeg tombol az utcán. Az iszlamisták őrjöngve, önkívületi állapotban üvöltöznek, elfoglalva az egész utcát.

Németországban eltűnt három közveszélyes iszlamista

Nyoma veszett Németországban három közveszélyesként számon tartott iszlamistának – derült ki szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának ülésén, amelyen a biztonsági hatóságok vezetői a karácsony előtt Berlinben elkövetett iszlamista terrortámadás ügyéről tájékoztatták a képviselőket.

A németek szerint a törökök iszlamista szervezeteket támogatnak

A török kormány évek óta együttműködik iszlamista és terrorista szervezetekkel a Közel- és a Közép-Keleten, és Recep Tayyip Erdogan államfő tevékenyen támogatja ezt a politikát – áll a német kormány egy nem nyilvános elemzésében az ARD német országos köztelevízió keddi jelentése szerint.

Bajor belügyminiszter: iszlamista öngyilkos merénylet történhetett Ansbachnál

Az ansbachi robbantás ügyében indított nyomozás első megállapításai "nagyon erősen" abba az irányba mutatnak, hogy szélsőséges iszlamista eszméktől sarkallva elkövetett öngyilkos merénylet történt, arra utaló jeleket viszont nem találtak, hogy az tettes közvetlen kapcsolatban állt iszlamista terrorszervezetekkel – mondta a bajor...

Nincs iszlamista hálózatra utaló nyom a baltás támadás ügyében

A nyomozás első megállapításai alapján semmi nem utal arra, hogy a Würzburg mellett egy vonaton elkövetett baltás-késes támadás elkövetője kapcsolatban állt volna iszlamista hálózatokkal – mondta a bajor belügyminiszter kedden Münchenben.

Németországban több tucat iszlamistát keresnek

Németországban több tucat veszélyesként számon tartott iszlamistát keresnek elfogatóparanccsal – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német újság kormányzati adatokra hivatkozva.

Egyetlen megrendítő videón 34 évnyi iszlamista terror

A bécsi zsinagógánál elkövetett 1981-es merénylettől 2001. szeptember 11-én át egészen napjainkig ábrázolták szinte valamennyi iszlamista terrorcselekményt a világtérképen. Az összes esetben feltüntették az áldozatok ismert számát és az elkövetés módját. A precizitás érdekében nem csak a fejlett országokban elkövetett...

Közel-Kelet - Eltemették az iszlamista harcosokat a Gáza-övezetben

Palesztin családok eltemették egy az al-Kaidához kötödő csoport legalább tizenkét tagját, akik a Hamásszal való összetűzésben vesztették életüket - tudósít az Al-Jazeera.

Őrizetben a mumbai támadással gyanúsított szervezet két vezetője

A pakisztáni kormányfő szerdán megerősítette, hogy letartóztatták a mumbai terrortámadással gyanúsított szélsőséges iszlamista szervezet két magas rangú vezetőjét, és tart kihallgatásuk.