Palkovics azt javasolja, hogy jöjjön létre egy országos meteorológiai és klímakutató intézet

A Technológiai és Ipari Minisztériumot vezető Palkovics László szerdán a Mandiner.hu-nak adott rendkívüli interjút.

A "operatív törzs" helyett az OMSZ-szel vitetik el a balhét

Elöljáróban azt jó tudni, hogy Magyarországon nemcsak polgári meteorológiai szolgálat (OMSZ), hanem katonai is létezik.

ITM: a magyar orvosképzés minősége a legmagasabb nemzetközi szintnek is megfelel

A közleményét amiatt adta ki a minisztérium, hogy állításuk szerint a jövőben a legmagasabb nemzetközi szinten jegyzett akkreditációs szervezet is elismeri a magyar orvosképzést.

Schadl embere 150 milliót kért, hogy elintézzen egy engedélyt egy oktatási intézménynek

Ebből százmillió az övé lett volna, de egyelőre csak 50 millió forint átvétele bizonyítható. Az ügyben Völner Pál is többször egyeztetett a két illetékes minisztériummal.

Hason csúszva értek földet egy kisrepülővel Debrecenben, ráadásul nem akárkik

Vizsgálják az ügyet. 

Négy új hidat építene 2023-ig a magyar-szlovák határon a kormány

Nógrád megyében két, Pest megyében egy Ipoly-híd épül a határon át, Győr-Moson-Sopron megye határán pedig Dunakiliti és Doborgaz között egy Duna-híd építéséről döntöttek.

ITM: Jótállási jegy minta segíti a vásárlókat és a vállalkozásokat

2021-től a bő másfél évtizede változatlan szabályozás átfogó korszerűsítésével új időszámítás kezdődött a jótállásban Magyarországon.

ITM: az iskolakezdés előtt vizsgált tanszerekben nem találtak veszélyes összetevőt

Ez már a negyedik év, mikor nem találnak ilyen összetevőt a tanszerekben.

Harc a tanárokért: az állam az egyik iskolájában többet fizet, mint a másikban

Az egyre kevesebb tanárért egyre nagyobb harc folyik a magyar iskolákban.

Többet fizet az állam a szakképzésben lévő tanároknak, mint azoknak, akik gimnáziumban tanítanak

Hiába állami fenntartású mindkét oktatási forma, a szakképzésben lévő tanárok több fizetést kaphatnak azoknál, akik mondjuk gimnáziumban tanítanak – emiatt viszont az utóbbi helyekről elszipkázzák a tanárokat.

Új rendszámok: Jövőre sem kerül majd többe az ügyintézés

Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló rendszámokért, amelyeket 2022 júliusától adnak majd ki az újonnan forgalomba helyezett járművekre.

Bajor szivattyús energiatároló építésébe szállna be a magyar kormány

A megújuló energiaforrások és az atomerőművek éjjeli teljesítményének  tárolása a cél.

A mikrovállalkozások és az önfoglalkoztató vállalkozók is kapnak végre kormányzati támogatást

Egyszeri 219 ezer forintos támogatást kaphatnak azok, akik nem részesülhettek a kormány korábbi támogatásából, mert mikrovállalkozásként, vagy önfoglalkoztatóként nem volt alkalmazottjuk. 

Online bemutatók és akciók a közlekedési kultúra napján

Ma van a közlekedési kultúra napja; a járványhelyzet miatt az idén is főként online bemutatókkal, akciókkal, előadásokkal és pályázatokkal hívják fel a figyelmet a kulturált közlekedés és a közlekedésbiztonság fontosságára a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek.

ITM: eddig 3500 elektromos kerékpár megvásárlását segítették az erre kiírt pályázattal

Ez közel 376 millió forintba került eddig.

ITM: még két hétig lehet jelentkezni a gazdaság zöldítését támogató pályázat előminősítésére

Február elsejéig jelentkezhetnek a vállalkozások a Zöld Nemzeti Bajnokok program 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatára, amelynek célja az egyszer használatos és egyes egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának betiltásában közvetlenül érintett mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltásának és...

ITM: már 90 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

12 ezer munkáltató kért ennyi munkavállaló után segítséget.

ITM: a forgalom folyamatos fenntartása mellett újult meg az M1 Budapest és Tatabánya között

A kormány kiemelt feladatának tartja a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett a meglévő infrastruktúrák állapotának javítását is. 2020-ban több mint 200 útfelújítási projektben összesen 600 kilométernyi szakasz rendbetétele valósult meg mintegy 90 milliárd forintból – közölte az Innovációs és Technológiai...

Az ITM praktikus tanácsokat és óvintézkedéseket ajánl a téli közlekedéshez

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közlekedési társaságok, háttérintézmények bevonásával összeállított kiadványban emlékezteti az autósokat, biciklistákat és gyalogosokat a téli közlekedés Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közlekedési társaságok, háttérintézmények bevonásával összeállított...

ITM: túl sok volt a penészgomba többféle hennafestékben is

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi ellenőrzés során csaknem hatvan szépségápolási cikk esett át laborvizsgálaton, miközben minden egyéb termék megfelelt az előírásoknak, nyolc hennafesték a mikrobiológiai tisztaság szempontjából megbukott, ezek forgalmazását megtiltották –...

Ezentúl még egyszerűbb lesz otthonról dolgozni – ezek a könnyítések jönnek

A kormány segíteni akar.

Kormány: Megvédtük a rezsicsökkentést az EU-tól

Az ITM örül.

Minisztérium: "Karácsonyék szerencsétlenkedése miatt százmilliókat és fejlesztéseket bukik Budapest"

Schanda Tamás szólt be a főpolgármesternek.

10 vasútvonalon visszaállítja a MÁV a korábbi menetrendet

A járványhelyzetre hivatkozva június elején 34 vasútvonalon vágta vissza drasztikusan a menetrendet a MÁV, ami ellen még fideszes politikusok is felszólaltak. Most 10 vonalon visszaáll a korábbi menetrend. 

Felfedte a kormány a magyarországi 5G hálózatot – itt vannak a részletek

Mától egy tájékoztató honlapon tudhatunk meg többet a rendszerről.

A Pécs–Nagykanizsa–Szombathely vonalon egyetlen közvetlen vonat sem marad, akár háromszor is át kell szállni!

Mindössze három napot adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a MÁV-Start a munkába járó vidéki embereknek arra, hogy teljesen újratervezzék napirendjüket: az e hét szombattól érvényes menetrendeket ugyanis csak ma délután sikerült közzétenniük.

Munkahelyvédelmi bértámogatás igényelhető augusztus végéig

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az operatív törzs online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy 2020. augusztus 31-éig lehet beadni az igényeket a munkahelyvédelmi bértámogatásra.

A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos járművek vásárlására kiírt pályázat

A fogyasztói kör szélesítését is szolgálja az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forintos pályázat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.