Újabb hat évre kell börtönbe mennie a volt horvát miniszterelnöknek, Ivo Sanadernek

A zágrábi legfelső bíróság három napig tárgyalta az ügyet, aminek ítélete szerint még miniszterelnökként tevékenyen részt vett abban, hogy egy zágrábi, Planinska utcai épületet a piaci árnál jóval drágábban vásároljon meg az állam, majd a nyereségből részesedést kapott.

Otthonából rendőrök hurcolták vissza a börtönbe a volt miniszterelnököt

Börtönbe kell vonulnia Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, miután a legfelsőbb bíróság jogerősen 6 évre emelte börtönbüntetését a Planinska néven ismert korrupciós ügyben.

Elkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen

Az előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen csütörtökön a Zágráb megyei bíróságon – közölte a helyi sajtó. A rendes tárgyalás október 23-án kezdődik.

A horvát rendőrség Hernádi Zsolt újbóli körözését kéri az Interpoltól

A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.

A horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet

A Mol-INA ügy miatt nálunk is híressé vált volt horvát miniszterelnök azért még nem jöhet ki a börtönből.