Áprilisban rendezik meg a Golovkin-Murata középsúlyú címegyesítő bokszcsatát

Az eredeti időpontnál több mint három hónappal később, április 9-én csap össze Gennagyij Golovkin, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és Murata Rijota, a Boksz Világszövetség (WBA) középsúlyú világbajnoka.

Japán az évtized második felében már űrhajósokat küldene a Holdra

Egy Hold körül keringő űrbázis létrehozása is cél, ezt az amerikaiakkal együtt végzik majd a japánok.

Amikor megtámadták Pearl Harbort

1941. december 7-én, egy békésnek tűnő vasárnap reggel 7 óra 49 perckor 183 japán repülőgép támadást intézett a csendes-óceáni amerikai flotta Pearl Harbor-i támaszpontja ellen.

Az elmúlt évszázadok leghosszabb holdfogyatkozása lesz látható pénteken, csak nem nálunk

Az elmúlt évszázadok leghosszabb holdfogyatkozása lesz látható a péntekre virradóan a NASA közlése szerint. A jelenséget az Észak-Amerikában, Kelet-Ausztráliában, Új-Zélandon és Japánban élők figyelhetik meg.

A szemünk előtt haldoklik a japán tévégyártás -

Mostanra a japán tévégyártó cégek mindegyike meggyengült vagy eltűnt, és ez nem túlzás. A meghatározó márkák kezdenek eltűnni.

Csak úgy mondom: nem mindenhol végteleníti a kormány a vészhelyzetet, sőt!

A japán kormány szeptember 28-án bejelentette, hogy a héten véget ér a koronavírus miatt elrendelt szükségállapot.

Észak-Korea kilőtt két ballisztikus rakétát, Japán is reagált

A rakétákat az ország keleti partjáról lőtték ki – közölte szerdán a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.

Ismét fekete részecskéket találtak egy Moderna-vakcinát tartalmazó szállítmányban Japánban

Nem az első eset a szigetoszágban, hogy szennyezett Moderna-vakcinát találnak.

Japánban már akkora a baj, hogy már különböző vakcinák keverésével kísérleteznének

Az Olimpia is betehetett, emelkednek a számok. 

Többen sérülésre panaszkodtak, ezért leállítják a világ egyik leggyorsabb hullámvasútját

Négy utas is nyak- és gerincsérülésre panaszkodott. 

Kimonók a nagyvilágban

A kimonó a japán kultúra egyik alappillére, a hagyományos japán ünnepek és ceremóniák elengedhetetlen kelléke.

Tokió a 21. században

Egyre több figyelem kíséri a már eddig is népszerű Japán fővárost a legnagyobb világverseny közeledtével, Tokió azonban mindig tud újat mutatni.

Japán hat ország olimpiai csapatainak belépését szigorítja az idei olimpián

A japán kormány hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának ottani terjedése miatt – írta vasárnap a Jomiuri Sinbun.

Olimpiai vészharangok: Az Egyesült Államok utazási figyelmeztetést adott ki Japánra a járvány miatt

Utazási figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok Japánra a koronavírus-járvány felerősödése miatt. 

Ebben az autóipari multiban van a legjobb japán étterem a vidéki Magyarországon?

Ezt a gyárat a környéken lakók „Fehérvár Audijaként” is emlegetik, van aki szerint pedig a „Legjobb Japán Étterem” a környéken.

Kökény Mihály: "Nem lenne meglepő, ha lemondanák az idei nyári olimpiát"

Erről is beszélt a volt miniszter a Hírklikk portálnak. 

Mi lesz az Olimpiával? Japánban meghosszabbíthatják a veszélyhelyzetet

A hírek szerint a japán kormány arra készül, hogy meghosszabbítja a koronavírus-járványhoz köthető veszélyhelyzetet – írja a 444.hu.

Szürcsöld a levest japán módra

Szürcsöld a levest japán módra, főleg ha forró… a szürcsölés Japánban több, mint próbálkozás a szájüreg égésmentesítésére.

Kína análisan vett mintát a covidtesztekhez a japán turistáktól – Rengeteg panasz jött emiatt

Az ország arra kérte Kínát, hogy a japán turistáktól lehetőleg ne anális mintát vegyenek a covidteszthez – írta meg a 444.hu.

Tokió 2020 – A japán cégek több mint fele nem akar az idén olimpiát

A japán cégek több mint fele amellett van, hogy a kedvezőtlen járványügyi helyzet miatt az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát el kell halasztani, vagy törölni kell – egy friss tanulmány eredménye szerint.

Brutális földrengés volt Fukusimában

A földrengés szombat délután rázta meg a Japán középső-keleti részét.

Igazi kuriózum ez a horoszkóp! Tudd meg, mit tart rólad az ősi japán asztrológia!

Ez a horoszkóp 9 jegyből áll, és a jegyek mindegyikéhez egy-egy évszám társul.

Az olimpia lemondásáról tárgyal Japán?

A brit The Times pénteki számában arról írt, a japán kormánypárt egy magát megnevezni nem kívánó befolyásos politikusa szerint idén semmiképpen sem rendezik meg Tokióban az olimpiát a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt. A hírt később cáfolta a Reutersen keresztül a japán kormány – számolt be az Index és a...

Újabb japán őrület a robotiparban - simogatópárna macskafarokkal

Japánban szigorú szabályai vannak az állattartásnak. Legtöbb nagyvárosban tilos a háziállat a lakásban. Tokióban 75.000 olyan lakás van, ahol a bennük élőkre személyenként átlagban 5 négyzetméternyi vagy ennél kevesebb lakóterület jut.

A japánok szerint nyáron már tényleg lesz olimpia – ki meri elhinni ezt?

Szuga Josihide japán miniszterelnök újfent azt ígérte, hogy Tokió "biztonságos és nyugodt" olimpiát rendez nyáron, és közlése szerint rendületlenül folytatják az előkészületeket a játékok július 23-i nyitányára.

Ezt a horoszkópot még biztos nem olvastad! Tudd meg, milyen ember vagy az ősi japán asztrológia szerint!

Ez a horoszkóp 9 jegyből áll, és a jegyek mindegyikéhez egy-egy évszám társul.

Szijjártó rottyon van

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a karantén 7. napján arról számolt be, hogy „a tünetek nem engednek”, úgy érzi magát, „mint egy komplett influenzabeteg”. Elmondta azt is, hogy az éjjel újabb 1 millió darab favipiravir tabletta érkezett Kínából, és a hétvégén Japánból is jön egy újabb, 1 milliós...

Száz magyar betegen tesztelik a Japántól kapott gyógyszert, ami hat nap alatt kisöpri a koronavírust a szervezetből

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte a Favipiravir hatóanyagú gyógyszer klinikai vizsgálatát – mondta a szer hazai fejlesztésével foglalkozó konzorcium vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Beperli az államot egy szexipari vállalkozó, mert nem kap támogatást a koronavírus-járvány alatt

Egy szexmunkásokat közvetítő cég tulajdonosa beperelte a Japán államot, mivel a hatályos törvények szerint a szexipar nem jogosult állami támogatásra válsághelyzetben.

Pénzügyminiszter: Magyarország sikeresen bocsátott ki zöld kötvényt a japán piacon

Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket 500 millió eurónyi jenben a japán piacon – jelentette be Varga Mihály pénteken.