Mégsem sürgősségi eljárásban tárgyalják a parlamentben a státusztörvényt

Korábban még arról volt szó, hogy sürgősségi eljárásban döntenek a Pintér Sándor által benyújtott státusztörvény kapcsán, ám most úgy tűnik, mégsem ez lesz a menet.

Döntöttek: 6,3 milliárd eurónyi -2.580 milliárd forintnyi- magyar uniós forrás felfüggesztését javasolják a nagykövetek

Az uniós országok állandó képviselői szerint Magyarország csak részleges korrekciós intézkedéseket tett a feltételességi eljárásban.

8 + SOK spirituális ajándéktipp karácsonyra!

Ahogy közelednek az ünnepek, mindenkire rájön a vásárolhatnék.

Navracsicska szerint az Európai Bizottság javasoja a 3000 milliárdos uniós támogatás felfüggesztését

A miniszternő a kassai V4-csúcson csak elsétált, amikor a befagyasztott pénzekről kérdeztük, a hivatalos sajtótájékoztatón a közmédia kérdésére pedig úgy tett, mintha nem is hallott volna a befagyasztásokról, és azt mondta, minden jól halad.

Háromezer milliárd uniós forrás elvonását javasolta az Európai Bizottság Magyarországgal szemben

A bizottság több hónapnyi tárgyalás után tett javaslatot a pénzügyminiszteri tanácsnak.

9 szó, amit 2022-ben is kötelező használni!

A szavak fontossága régóta köztudott, s nem mindegy, hogyan és miként fogalmazzuk meg a mondandónkat.

Váratlan fordulat: Visszavonulót fújt a kormány az egyik legkritikusabb kérdésben

Benyújtotta a magyar kormány a törvényjavaslatot, amely visszavonja a külföldi civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.

Némely kórházban 95 százalékos a halálozás a gépi lélegeztetésnél - állítja a MOK

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalt.

Lendvai Ildikó: Segíts, de ne így!

A miniszterelnök és néhány minisztere talpig feketében bejelentette a várva várt gazdaságvédelmi csomagot. Ami jó:

Handó Tünde, aki nem szent, de legalább maga felé hajlik a keze!

Az odáig megvan, hogy a az Országos Bírói Tanács (OBT) az a testület, amelynek a feladata az Országos Bírói Hivatal és annak fejének, Handó Tündének az ellenőrzése.

Hadházy Ákos: A döntés előre borítékolható volt....

Ma is “lógok” a “parlamentből”, de ezt büszkén vállalom.

MSZP: benyújtottuk a 13. havi nyugdíj bevezetését tartalmazó javaslatot

Korózs Lajos, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek százezrei élnek nyomorban.

5 évig megbélyegezhetik a civileket, ha külföldről kapnak pénzt

Vagyonnyilatkozatot nem kell tennie a szervezetek vezetőinek, de ha külföldről kaptak pénzt, akkor 5 évig megbélyegzik őket. Itt az új civiltörvény.

Másfél oldalnyi propaganda – ennyi a válasz a diákok javaslatcsomagjára?

A Független Diákparlament (FDP) tavalyi javaslatcsomagjával ellentétben idén már arra sem vette a fáradságot az Emmi, hogy legalább végigmenjen a javaslatokon, és mindhez leírja, hogy miért nem foglalkozik vele érdemben, vagy hogy miért marad minden a régiben. Az FDP idei komplex javaslatcsomagjára a válasz mindössze egy nagyjából...

Vasárnapi nyitvatartás: az MSZP a munkavállalókat védené egy javaslattal

Az MSZP átfogó javaslatcsomagot nyújt be hétfőn a parlamentben azon munkavállalók védelme érdekében, akik vasárnap dolgoznak – jelentette be Lukács Zoltán alelnök és párttársa, Nyakó István vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben

Befejezte a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.

Háromkulcsos szja-t javasol az MSZP

Az MSZP háromkulcsos személyi jövedelemadóra tett javaslatot a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokban. A minimálbért keresők esetében egyszámjegyű, 5 százalék lenne az adókulcs – közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

MSZP: katonák nélkül segítse Magyarország a terror elleni harcot

Az MSZP módosító javaslattal érné el, hogy Magyarország katonák életének kockáztatása nélkül mutassa ki az Iszlám Állam elleni harcban való elkötelezettségét – mondta Mesterházy Attila csütörtök este az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Kósa brókerekkel riogatott a tapolcai kampányban is

A Fidesz ügyvezető alelnöke megdöbbentőnek nevezte szerdán Ajkán, hogy Pad Ferenc – az MSZP és a DK képviselő-jelöltje a tapolcai időközi országgyűlési választáson – "támogatói nem szavazták meg" azt a Fidesz által benyújtott javaslatot, hogy a brókercégek teljes vagyonukkal feleljenek a befektetők pénzéért.

A parlament feloszlatását kezdeményezik ellenzékiek

A parlament feloszlatásáról szóló határozati javaslatot nyújtanak be ellenzéki képviselők.

Reklámadó: Lázár szerint 5-10 százalék között lehet a javaslat

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány 5-10 százalék közötti javaslattal élhet a reklámadó mértékének módosításakor. Lázár János ezt kedden az Országházban – több médium, köztük az ATV és a HírTV beszámolója szerint – a gazdasági bizottság ülését követően mondta újságíróknak.

MKIK: a kötelező tagsággal egységessé válna a kamarai rendszer

A hazai kamarai rendszer egységesítésével indokolta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára javaslatukat a kötelező kamarai tagság bevezetésre.

Tizenegy kaszinó működhetne Magyarországon

Összesen tizenegy játékkaszinó működését engedélyezné egy a parlamentnek vasárnap benyújtott törvényjavaslat, amelyet akár már kedden elfogadhatnak.

11 Tipp a sikeres állásinterjú utáni időszakra

Új munkahelyre mész?

"A föld azé legyen, aki megműveli"

Megjelent az új földtörvényről szóló vitaanyag.

Kit akarnak megtéveszteni a törvényjavaslattal?

Most adó vagy illeték?

Anyós, Após.. Nem para! Tuti tippek!

Minden a párod szüleivel való első találkozásról!

Nyolc jel, ami arra utal, hogy az exed ismét téged akar!

Van aki nem tud elszakadni..

Itt a legjobb randitippek, nektek srácok!

Hogy sikeres legyen a randi..

Randitippek nektek, csajoknak!

Hogyan viselkedj?