Ha velem megtehetik, ki tudja, ki lesz a következő? - Ambrus Attila kiakadt

Bűnöző volt, leülte a rá kiszabott büntetést, de nem tud -nem engedik- szabadulni a múltjától - állítja Ambrus Attila, akit állítása szerint kereskedőként kitiltották a Tokaji Szüreti Napokról.

Hamis jegyzőkönyvet írtak Bács-Kiskun megyében, így akarták átverni az Állami Számvevőszéket

Két polgármester és a jegyző közreműködésével valótlan tartalmú jegyzőkönyv készült a társult képviselő-testület üléséről Bács-Kiskun megyében.

Megpróbált a kormány titkosítani egy jegyzőkönyvet, aztán valaki kijelölte a teljes szöveget

Ha a kormányzáshoz is úgy értenek, mint az informatikai trükkökhöz, akkor nagy bajban vagyunk.

Még legalább négy darab szállító repülőgép beszerzése várható a Magyar Honvédségnél

Pár napja elérhető az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának jegyzőkönyve a Magyar Honvédség parancsnokának jelölt személy, vagyis Korom Ferenc parancsnokjelölt, kinevezés előtti meghallgatásáról. A jegyzőkönyv rengeteg érdekes információt tartalmaz a Magyar Honvédség tervezett fejlesztésével...

Kik gátolják a károsultak jogérvényesítését? Itt a jegyzőkönyv!

Elnök: Soron következik 11. napirendi pontunk: a hitelkárosultak igényérvényesítésének támogatása érdekében a költségmentesség. Parlamenti jegyzőkönyv.

24.hu: Egy teljes hétig nem lehet megnézni a választási jegyzőkönyveket

Nem elérhetők a 11 ezer helyi választási bizottság jegyzőkönyvi adatai és a választókörzetek korábbi választásokra vonatkozó adatai, amiket össze lehetne hasonlítani a friss adatokkal.

Dobrev Klára nyilvánosságra hozta a Czeglédi-ügyben tartott kihallgatásának jegyzőkönyvét

Ahogy korábban ígérte, Dobrev Klára kitette Facebook-oldalára a kihallgatásáról szóló jegyzőkönyvet. 

Titkos jegyzőkönyv: “Ha nem kapunk elég pénzt, buszokkal küldjük a menekülteket Európába”

Egy frissen kiszivárgott bizalmas dokumentum szerint ilyenekkel fenyegetőzött Recep Tayyip Erdogan török elnök múlt novemberben, amikor először ültek le az uniós vezetőkkel tárgyalni.

Nyilvánosságra került Lagzi Lajcsi jegyzőkönyve

 Az Átlátszó megszerezte a Galambos Lajos áramlopásos ügyében készült E.ON ellenőrzési jegyzőkönyvet . Négy fogyasztási helyen mindössze 3,3 millió forint kárt állapított meg.

Még alakul..?

A Nemzeti Paidagágász Karám honlapja november 16-a óta ígéri, hogy a 14-ei „küldöttgyűlés” jegyzőkönyvét hamarosan közreadja.

Tisztességben élni (Mayer Aranka perekről, nemtaggyűlési jegyzőkönyvekről)

Öt év után jogerősen nyert személyiségi jogi pert a Magyar Nemzet ellen Mayer Aranka.

Elkészült az elhunyt kismama boncolási jegyzőkönyve

Elkészült a Kecskeméten, múlt hét elején szülés után elvérzett kismama hatósági boncolási jegyzőkönyve.

Jéghideg buszok – a Borsod Volán vizsgálódik

Folyamatban a buszvezetők jegyzőkönyvi meghallgatása, hogy kiderüljön: miért közlekednek egyes buszok fűtés nélkül.