"Most legyél pénzügyi nyomozó!" - NAV-toborzóvideó kering a neten

„Gyerekkori álmom vált valóra, amikor néhány hónappal ezelőtt megérkeztem.

13-ik Nyugdíjas Ki-Mit-Tud - Táncra, dalra, verselésre fel!

Még mondja valaki, hogy a szépkornak nincsenek örömteli pillanatai!

Májusi érettségi, te drága! - Itt az árlista

Megvannak a májusi érettségi időszak árai.

22 ember jelentkezett fizikatanárnak 2022-ben

Fizikatanárnak 22-en, kémiatanárnak pedig mindössze 25-en jelentkeztek idén a felsőoktatásba.

Már háromezer amerikai önkéntes jelentkezett az ukrajnai háborúba

A washingtoni ukrán nagykövetség szerint tömegével jelentkeznek az amerikai haderő veteránjai harcolni Oroszország ellen.

A hazaszeretet is feltétel – így választják ki a magyar űrhajóspalántákat

Közzétették, milyen feltételeknek kell megfelelnie az újabb magyar űrhajósnak. A Hunor elnevezésű programra jövő január végéig lehet jelentkezni.

Idén lesznek-e gólyatáborok? A válasz: IGEN!

A gólyatábor minden elsőéves számára sokat jelent, hiszen ez jelenti az egyetemista élet első nagy buliját. Ezen kívül itt ismerhetik meg egymást a frissen felvettek, valamint itt jöhetnek létre a nagy barátságok és alakulhatnak meg a különböző baráti társaságok is. Az esemény legfontosabb feladata a közös összhang, a...

Rendkívüli hír! Elindult a regisztráció a koronavírus elleni vakcinára! - Érdemes figyelni, mit ír alá!

Mint lassan már minden fontos dolgot, a koronavírus elleni védőoltásra való jelentkezés lehetőségét Facebook oldalakon jelentette be a regnáló kormány.

Jelentkeztem mégsem hívnak interjúra!

Miért nem jelentkeznek hozzánk?

Felvételi-kisokos, vagyis minden, amit tudni érdemes....

A felvételi időszakát éljük, legyen az óvodai, általános iskolai, gimnáziumi, vagy felsőoktatási, tele van dátummal, szabállyal, buktatóval.

Vasárnapig lehet jelentkezni az országos középiskolai problémamegoldó versenyre

Vasárnapig várják anyaországi és határon túli diákok jelentkezését az országos középiskolai problémamegoldó versenyre (okpv).

Még tíz nap, aztán vége.....

Még tíz napig, november 8. éjfélig lehet jelentkezni A Dal 2019-be, a Duna Televízió dalválasztó show-jának jövő évi mezőnyébe, a műsor nyolcadik évadába.

Szavazatszámlálókat keresnek országszerte a tavaszi választásra

A helyi választási bizottságok várják a jelentkezőket a szavazatszámlálásra, elég jól lehet keresni vele, és a választás utáni nap nem is kell menni dolgozni.

Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre

Jövő hétfőig, azaz augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg – írja...

Továbbtanulna? Fontos határidő jött el

Ma éjfélig lehet jelentkezni a  Felvi.hu oldalon keresztül a szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre.

A világ megmentőkre vár - videóval

Az élő játéknak otthont adó csúcstechnológiájú eszközökkel berendezett ház már a megjelenésével is extra élményt ígér a látogatóknak, és egészen biztos, hogy a bent töltött idő alatt a hétköznapi gondokat elfelejtve, könnyed kikapcsolódásban lesz részük.

Karmikus Úttaláló leszel!

Nem csak keresel, de itt találsz is megoldást :) Remekül telt a szombati tréning, köszönöm szépen a résztvevőknek az aktív és lelkes közreműködést és belső munkát.

Majdnem elnyelte Mesterházyt a Fidesz

Ezt egy rögzítőn hagyott hangüzenet bizonyítja, amit senki nem hallgatott meg. Németh Zsolt fideszes államtitkár közel 20 év után is tisztán emlékszik a nyilván általa se hallott hangüzenetre. Szerinte sok-sok éve volt egy Mesterházy Attila nevű, a politikai életben teljesen ismeretlen fiatalember, aki üzenetrögzítőn jelentkezett...

Továbbtanulás: egy hét maradt a felvételi jelentkezésre

A hirtelen jött jelentôs változtatások miatt végül egy héttel meghosszabbították a felsőoktatási jelentkezési határidőt, de ez sem vigasztal.

Senki sem akar vezető lenni?

Senki sem jelentkezett a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem irányítására kiírt pályázatra.

Online jelentkezés munkára

Manapság az embereknek rohanásból áll az élete. Mindannyian szeretnének több időt szentelni magukra, a családjukra avagy a barátaikra. Ezért is írunk most arról, hogy hogyan jelentkezzünk online munkára. Nem egy nagy dolog - jelenleg csaknem minden jelentkezést online küldenek el.

Később kezdődik a VV5!

Szeptember 12-én már láthatjuk a valóságshow-t

Még négy helyre keresik a játékosokat a VV5-ben

Még nem késő.

Pótfelvételi - Fizetős helyek kiadók

Pótfelvételi - Fizetős helyek kiadók

Augusztusban indul a ValóVilág 5!

Több mint 38 ezer ember szeretné magát megmérettetni a népszerű valóságshow beszavazó show-in!

Még jelentkezhetsz a tengeri expedícióra

A legénység tagja bárki lehet, aki:

Ruhatervező vagy? Jelentkezz!

Fiatal, kezdő divattervező vagy, de szeretnél minél hamarabb érvényesülni?

Mindenki rendőr akar lenni?

Több mint 950 diák jelentkezett az idei tanévben a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolába, ahol mintegy ötvenen a február 1-jével indult keresztévfolyamos képzésen kezdték el tanulmányaikat.

Látta a kerékpáros balesetet? A teherautó sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott

Zalaegerszeg határában egy súlyos sérüléssel járó kerékpáros-baleset történt kedden reggel.

A nők és a férfiak megkülönböztetése (képgalériával)

Miben különbözik a két nem?