Karsai Dániel Strasbourgban: azon az ajtón kopogtatok, amelyen egyedül nem vagyok képes belépni, kérem a bíróságot, segítsenek ebben

Strasbourgba utazott Karsai Dániel alkotmányjogász, aki azért fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy dönthessen az élete méltóságteljes befejezéséről, ha az állapota számára már elfogadhatatlan.

Kisispáni fenyegetés: szerződés megkötése nélkül is kötelező ügyeletet tartaniuk a háziorvosoknak

Én bár nem vagyok jogász, de nehezen tudom elképzelni azt, hogy ez a kisispáni fenyegetés megállna a bíróságokon - véleményezte Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán a Magyar Orvosi Kamara és a Belügyminisztérium közötti parázs vita következő lépéseként küldött eligazító levelet, amit Széles Sándor főispán nevében Dr....

Itt az újabb áldozat! Őt is megfigyelték Pegasusszal – Vajon hogyan került a listára?

A Direkt36 írta meg, hogy Vértesy László is a Pegasus kémszoftver egyik célpontja volt. 

Lattmann Tamás: csak szólok: megint mindenki hülyének van nézve. És aki hagyja, az az is!

Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre - kezdte értekezését Lattmann Tamás nemzetközi jogász.

18 év után szabadul Kaiser Ede – Interjú Dr. Gál István büntetőjogásszal

18 év letelte után, pünkösdhétfőn hagyhatja el Kaiser Ede a Kozma utcai börtön falait – olvasható a mai újságok hasábjain. Sokaknak ismerős lehet az eset, hiszen az elmúlt évtizedekben többször előtérbe került. Azok kedvéért, akik nem hallottak erről a tragédiáról, ajánlom figyelmükbe ezt az összefoglalót.

A jogász egy varázsló – Konferencia a jogászképzés jövőjéről

Február 14-én került megrendezésre a Konferencia a jogászképzés jövőjéről című esemény az ELSA Hungary jóvoltából, ahol rengeteg új és érdekes információval gazdagodtak a résztvevők.

Bauer Tamás: Czeglédy Csaba

Vita folyik arról, hogy két DK-s kerületi polgármester Czeglédy Csabát, az Orbán-kormány által elképesztő módon meghurcolt szombathelyi ügyvédet bízta meg a korábbi polgármester által vezetett önkormányzat tevékenységének átvilágításával.

Ügyésznőt szólít fel bocsánatkérésre a bántalmazott nő

Évek óta tartó, házastárs sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat végére tehet pontot egy bántalmazott nő, ha feljelenti az egyik budapesti ügyésznőt.

Nemzetközi versenyen győztes joghallgatók és tanáraik vendégeskedtek Áder Jánosnál

Áder János köztársasági elnök tiszteletvacsorán látta vendégül a Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen első díjat nyert Eötvös Lóránd Tudományegyetem joghallgatóit és felkészítő tanáraikat szerdán a Sándor-palotában.

Mit jelent a szabadság?

Lehetünk-e úgy szabadok, hogy közben másokat elnyomnak?

Jogász válaszol: Rendőrök jártak nálunk szabálysértési pénzbírság miatt

Tegnapelőtt a bejelentett lakcímemen - ahol a szüleim laknak - hajnalban rendőrök jártak, állítólag egy be nem fizetett 2011-es szabálysértési pénzbírság miatt.

Focistának nem kellett Orbán, ezért lett joghallgató, de most bosszút áll a jogászokon

Se a magyar, se a történelem nem ment neki, a matek és a fizika sem, így nem csak tudósnak, de tarisznyás bőcsésznek se volt jó - árulta el a Policitynek adott interjújában a miniszterelnök. Bár gőze nem volt, mit csinál egy jogász - ezt is ő mondta - nem volt más választása, mint hogy beiratkozzon a jogi karra, nyilván a család...

Ügyvédből nem lehet Való Világ-szereplő?

A 29 éves, dús idomú Dr. Dadi Eszter szereplése ellen kezdetben senkinek sem volt kifogása.

Cozma-per - Íme Sztojka Iván vonzó, mutatós, szőke védője!

Vonzó, mutatós, szőke, tetejébe okos is.

Vastag Tomi jogász szeretne lenni!

A fiatal énekes persze az éneklést sem hagyja abba, de mellette jogász szeretne lenni.

Ügyvédi mulasztások - Pilisi Nap Online - Ingyenes szórakoztató magazin

E lapban már írtunk egy alkalommal a címben szereplő kérdésekről.

Válás, avagy a vagyonmegosztás buktatói

Mivel a statisztikák szerint a válások 92%-a vagyonmegosztás miatt durvul el, ezért érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a hibák, amelyek egy hosszú, költséges és érzelmileg rendkívül stresszes váláshoz vezethetnek.

Pótfelvételi: a jogásznak menni népszerű, az egészségügy meg pang

hétvégén lezárult 2009-es pótfelvételi eljárásban a mintegy 14 ezer pótfelvételiző 87 százalékát felvették az általa megjelölt felsőoktatási intézménybe, a legnépszerűbb képzések a gazdálkodási és menedzsment, a jogász, a turizmus-vendéglátás, illetve a pénzügy és számvitel szakok voltak.

A nemzetközi jogász szerint esélytelen lenne a bolíviai per Kepes ellen

Nincs olyan univerzális joghatósága egyetlen államnak sem, amely alapján másik ország állampolgárának kiadatását kérhetné, hogy ellene büntetőpert folytathasson le, ha a feltételezett bűncselekményt nem az ő területén követték el - mondta egy neve említésének mellőzését kérő nemzetközi jogász a Független...

Munkába állt az állatvédelmi ombudsman

Január elseje óta már az állatoknak is van ombudsmanjuk - igaz nem parlamenti, hanem civil támogatásnak köszönhetően.

Jogászszemmel: ha jön a végrehajtó

A bíróság elárverezte a házamat (álláspontom szerint) jogtalanul, a végrehajtó pedig azt mondta, hogy menjek bírósághoz.