Juhász Péter szerint állami pénzekről tárgyalt Orbán Ráhel

„Kaptam egy videófelvételt, amin Orbán Ráhel arról egyeztet a Magyar Turizmus Zrt legalább egy munkatársával, hogy van valaki, aki sok pénzt szeretne keresni a Magyar Államból, és ha van ellentételezés, az még jó is lehet.

Juhász: egy hangfelvétel szerint Orbán Ráhel állami tisztségviselővel egyeztetett

Az Együtt elnöke azt állítja, titkos hangfelvétel birtokába jutott, amelyen Orbán Viktor lánya hallható.

Megőrülsz: Juhász Péter mosószerreklámmal szállt bele Szél Bernadettbe

Akivel nem kell kiteregetni a szennyest, aki hatékonyan semlegesíti a makacs összefogást. „Bernivel nem kell kiteregetni a szennyest, hatékonyan semlegesíti a makacs összefogást”

Juhász Péterék várták Orbánt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháznál, de ő nem jött el

Úgy volt, hogy Orbán Viktor és Németh Szilárd adja át ünnepélyesen hétfő reggel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház „egy kis darabját” az Együtt információi szerint, ezért az ellenzéki párt tagjai a kapuban várták a kormányfőt. Végül csak Németh Szilárd jött el az avatásra.

Megtörtént a csoda: egy baloldali* jelölt lesz csak Budapest belvárosában

"Mindannyian alkalmas jelöltként tekintünk a másikra" - közölte az LMP-vel és az MSZP-P-vel folytatott egyeztetései után Fekete-Győr András, a Momentum Budapest 1-es, vagyis az I. és V. kerületek egészét, a VIII.

Juhász Péter élő adásban visszalép! - Városi Kurír

Juhász Péter visszalép az V. kerületi képviselő-jelöltségtől példát mutatva a többieknek!

Juhász Péter bement a köztévébe, és nyolc percen keresztül beszélt azokról a fideszes ügyekről, amelyeket a híradóban nem látott

Majd megkérdezte a kényelmetlen helyzetbe került riportertől, hogy mikor hívják be legközelebb.

Elhallgatott hírek ismertetésével hozta zavarba az M1 riporterét Juhász Péter

 Az országos listát állító ellenzéki pártot kaptak 5 percet az M1-től, hogy ismertessék programjukat a közmédiában. Pénteken Juhász Péter, az Együtt elnöke beszélt a nézőkhöz.

PolitikusDoktor a Fideszes gerincbántalmakról..... - Városi Kurír

A PolitikusDoktor tanácsait követve együtt kigyógyíthatjuk az országot a Fidesz-kórból!

Lőttek Juhász Péternek! - Városi Kurír

Juhász Péter egyenes ember, aki nem változtatja meg szíre-szóra a véleményét.

Ellenzéki jelöltállítás: Juhászék elkúrták, a MoMo egyedül maradt (VIDEÓ)

Az Együtt- a Korszakváltók Pártja az országos listaállításról tartott sajtótájékoztatót hétfőn, ahol Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. Ezek szerint a választókerületek több mint a felében és négy megyében nem lesz jelöltjük, hiába...

Bevetették a nagyágyút - Vajna Timinek szájába adták a tutit! - Városi Kurír

A hét kilövésre ítéltje Juhász Péter.

Fidesz-versenykiírás: ki tudja brutálisabban gyalázni Juhász Pétert? A díjat közpénzből fizetjük - Városi Kurír

Ahogy közeledik a választás, úgy durvul a névleg még el sem indult kampány.

Juhász Péter nem veri élettársát! - Városi Kurír

A Fidesz lejáratókampányának mai etapja Juhász Pétert helyezte célkeresztbe.

Ceglédi Zoltán: Fel tudnám pofozni Juhász Pétert

Nem azért, asszonyom, ne örüljön. Nem azért, amit Juhász csinál, hanem azért, mert csak most.

Juhász Péter: Valaki fejtse meg nekem, hogy most akkor mi az mszPm célja! - Városi Kurír

A Belvárosban eddig egy Kovács Alex nevű mszpést neveztek meg jelöltnek.

„Kibontom magának ezt a finomságot” - Kartonpapír Orbánnal ebédelt Juhász Péter

Napok óta kórházi koszton él az Együtt elnöke, aki most egy vicces videót posztolta Facebook-oldalán.

Bréking! Orbán vizitelt az Együttnél! - Városi Kurír

Juhász Péter vicces kedvében volt és megosztotta közösségi oldalán mindannyiunkkal. Íme az eredmény:

Korszakváltást ígért az Együtt a kampányindító rendezvényükön

Az Együtt egy szimbolikus oktatási és egészségügyi lépéseket tartalmazó 200 napos programra tett ígéretet és koalíciós kormányzásra készül a tavaszi választások után.

Juhász Péter: Le fogom szedni Orbán Viktort, be fogom bizonyítani, hogy ő ennek a bűnbandának a feje - Városi Kurír

Juhász Péter konok elszántsággal ment neki az V. kerület hírhedt egykori urának, és minden korrupciógyanúsnak, amit észlel.

Juhász Péter: Rogán ellopta a fél budapesti belvárost, ahogy Orbán a fél országot - Városi Kurír

Juhász Péter és Rogán Antal nem először lettek "pertársak".

CEKA: jólmegmondtuk Juhásznak

Juhász Péter minden esetre elérte azt, hogy foglalkozzanak vele. A nárcisztikusok magabiztosságával lehet büszke arra, hogy korszakos politikussá, máig ható tendenciák élharcosává vált.

A CEKA nyílt levele Juhász Péternek: Elb@sztad, pedig sokat könyörögtem neked! - Városi Kurír

A hét az ellenzékinek mondott oldalon bővelkedett helyezkedési kísérletben, letargiában, örömünnepben, ki kivel igen, avagy nem-ben.

Íme Hámori Gabriella és Juhász Péter kislánya, Lotti!

A színésznő Hámori Gabriella és az Együtt politikusa, Juhász Péter még tavaly tavasszal jöttek össze, aztán májusban kiderült, hogy kisbabát várnak.

Alakul a Molnár - Juhász paktum? - kávészürcsölés pár percben - Városi Kurír

Örömhír az ellenzéki oldalon!

Gőgös Zoltán felhagy a politikával, ha nem sikerül Orbánt megbuktatni - Városi Kurír

Juhász Péter a ma divatos érintkezési formát, a facebook-üzenetet választotta annak közlésére, hogy szerinte az MSZP a Fidesz kottájából játszva zenél.

Juhász Péter: A sikeres ellenzéki politikusokat akarja kicsinálni az MSZP? Kinek az érdeke ez, ha nem a Fideszé? - Városi Kurír

Pénteken jelent meg a hír, hogy a már 2014-ben is győztes, és azóta országgyűlési képviselő Szabó Szabolcs körzetében, Csepelen akar indítani jelöltet vele szemben az MSZP. 

Juhász Péter: Találkoztam az ÁSZ papagájával, a papagájok ászával

Találkoztam az ÁSZ papagájával, a papagájok ászával. "Az Állami Számvevőszék a törvények batartásával végzi a munkáját." - ezt ismételgette.

Füttyös Juhászék az ÁSZ előtt hisztiztek, amiért megbuktak az ellenőrzésen (PS-Videó!)

A Jobbik után további négy ellenzéki párt is fennakadt az Állami Számvevőszék előre bejelentett ellenőrzésén.