Juhász Péter: Találkoztam az ÁSZ papagájával, a papagájok ászával

Találkoztam az ÁSZ papagájával, a papagájok ászával. "Az Állami Számvevőszék a törvények batartásával végzi a munkáját." - ezt ismételgette.

Füttyös Juhászék az ÁSZ előtt hisztiztek, amiért megbuktak az ellenőrzésen (PS-Videó!)

A Jobbik után további négy ellenzéki párt is fennakadt az Állami Számvevőszék előre bejelentett ellenőrzésén.

Juhász Péter esete az ÁSZ-papagájjal, a papagájok ászával - Városi Kurír

Az ÁSZ erős heteket fut, büntet mindenkit, aki szembejön. A Fidesszel sajnos nem találkoznak, ezért történhet, hogy ők megúszták. Vagy mégsem? Horváth Bálinttól, az ÁSZ szóvivőjétől próbált érdemi választ kapni. Nem sikerült.

Juhász Péter elítélte a Karácsony Gergely-beszéd kiszivárogtatását, vizsgálják az ügyet

Elítélte az Együtt elnöke Karácsony Gergely káromkodással kísért beszédének kiszivárogtatását, és vizsgálatot indít, hogy kiderítse, a pártból hajtotta-e végre valaki.

Juhász Péter élő adásban besétált az ATV stúdiójába és agyonbeszélte az MSZP-s vendéget

Majd mindkét politikus látványosan ideges lett.

Figyelő – A Jobbik elempésedése: fiúk-e, vagy lányok?

Eddig úgy tudtuk, hogy az Együtt-Párbeszéd-LMP-Momentum lehet az Új pólus, de miután Vona Gábor megvilágosodott, már a Jobbik-LMP-Momentum koalíciós triumvirátus jelentkezett be a megtisztelő címért.

Juhász Péter: Böröcz László úgy bukott meg jelöltként, hogy még hivatalosan azzá sem vált

Juhász Péter, az Együtt párt elnöke szerint, “Böröcz László úgy bukott meg jelöltként, hogy még hivatalosan azzá sem vált.Úgy tűnik senki nem mer elindulni Budapest belvárosában az 1. számú választókerületben a Fidesz színeiben.”

Deutsch Tamás szexuális zaklatással viccelődött

Úgy érezte, meg kell szólalnia a Fekete-Győr András kontra Juhász Péter vitában.

Kitört a balhé az Együtt és a Momentum között, Juhász Péter nem érti, hogy Fekete-Győr András miért indul ellene az V. kerületben

Juhász az ügyben adott egy rövid interjút a Magyar Nemzetnek, azt állítva, nincs racionális magyarázat Fekete-Győr indulására, az pedig a vicc kategóriája, amit Soproni mondott, vagyis hogy a Momentum elnökének a beágyazottsága lényegesen nagyobb az V. kerületben az övénél.

Juhász Péter: a nemzetnek szüksége van érte politizáló kormányra

Fontosnak nevezte az összehangolt indulást a parlamenti választáson Juhász Péter, az Együtt elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az Együtt országos politikai tanácsának szombati budapesti ülésén.

Októberi, Orbán-kedvi "ki kivel nem" játék

2012-ben írtam:

Juhász Pétertől vár babát a magyar színésznő

Azt már május végétől tudni lehet, hogy Hámori Gabriella, az Állítsátok meg Terézanyut! egykori főszereplője nem mással jár, mint az Együtt elnökével, Juhász Péterrel.

Juhász Péter szélmalomharca: feljelent

Juhász Péter, az Együtt elnöke a Várban található, Zsidai Roy érdekeltségébe tartozó Pest-Buda Hotelben kivett egy szobát, hogy bizonyítsa: Zsidai cége horror-áron adja ki az ingatlan egyes részeit, amit az önkormányzattól havonta 126 ezerért bérel.

Juhász Péter: vérciki olyan embert elindítani, akiről már bíróság jogerős ítélete szerint is állítható, hogy bűnöző

Juhász Péter úgy tervezi, hogy megméretteti magát Budapest I. számú választókerületében.

Szuper játék! A nyertes kormányváltást kap ajándékba! - élő adás!

Juhász Péter élő adásban jelenti, hogy a mandátumkalkulátort, ahol te is megnézheted, hogy milyen eredmény jön ki a különböző változatokban. "Csak ismételni tudom:

Juhász Péter is aktivizálta magát

Tárgyalásra hívja a szövetségesnek gondolt pártok vezetőit.

Botka: Ütött Orbán utolsó órája!

Legyőzhetjük Orbán Viktort és megfordíthatjuk a magyarok sorsát – mondta Botka László szombaton Budapesten. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányváltást akaróknak szövetségre kell lépniük, ennek nincs alternatívája.

Juhász Péter: Elkértem Orbán adószámát

A "baltás gyilkos" néven elhíresült ügy kivizsgálása érdekében Juhász Péter a NAV-hoz fordult.

Juhász Péternek kedvére való Szél Bernadett

Juhász Péter, az Együtt elnöke nyílt levelet írt Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének jelölt-jelöltsége alkalmából, az együttműködés jegyében. Örülök, hogy már Karácsony Gergelyen kívül van még más is, akit el tudnék képzelni abban a székben, akinek a kormányra kerüléséért tudnánk dolgozni az Együttben is.

Kósa: Jó, hogy a Momentum a Citadellán fog tüntetni Putyin látogatása ellen, mert „ha valahova nem megy Putyin, az oda”

Igaza van, hiszen amikor például Juhász Péterék a konvojt várták, pártállami időket idézve kezdték el igazoltatni őket a rendőrök.

Elindult az aláírásgyűjtés a népszavazásért az állami cégvezetők fizetéséről

Összesen 120 napjuk van az aláírások összegyűjtésére.

"Orbán és társai 1.2 milliót loptak el minden magyartól - Öntől is!" + videó

"Orbán Viktor és társai összesen 12 ezer milliárd forintot loptak el Magyarországtól" - állítja Juhász Péter, és mindezt részletezi is, hogy a hitetlenek is utána nézhessenek.

Jogerős a döntés, Rogán Antalról ki lehet mondani, hogy bűnöző

Szerdán másodfokon is elutasították a jelenlegi kabinetminiszter keresetét.

Juhász Péter: "feljelentettem az ügyészséget"

Juhász Péter a közösségi oldalán tudatta, hogy feljelentette az ügyészséget hivatali visszaélésért és okirathamisításért.

Jogerős: Rogánról lehet mondani, hogy bűnöző

Szerdán másodfokon is elutasította a bíróság Rogán Antal propagandaminiszter Juhász Péterrel, az Együtt elnökével szemben benyújtott keresetét. Rogán azt kifogásolta, hogy az V. kerület korábbi ellenzéki önkormányzati képviselője azt állította:

Magyarországon a gyanú is gyanús

Mindenkire ráhúzható a vád, hogy látott már férfit.

Színésznő vár gyermeket Juhász Pétertől

Gyermeket vár Hámori Gabriella, az Örkény István Színház színésznője Juhász Pétertől, az Együtt elnökétől.

Tandíjmentes lehet az első diploma

Tandíjmentes első diplomát ígér az Együtt, Bajnai Gordon egykori pártja, amely most a nemrégen megválasztott új elnök, Juhász Péter vezetése alatt egyre aktívabb. Ahogy a régi mondás tartja: jönnek fel, mint a talajvíz.

Juhász Péter belekiabált Rogán fórumába – videó

Juhász Péter elment Rogán Antal egyik lakossági fórumára.

Tarlóssávot festettek fel a főpolgármesternek Juhász Péterék

Vasárnap kora reggel az Együtt politikusai tiltakozásként "Tarlóssáv" feliratot festettek a felmart "BUSZ" feliratok helyére Budapesten, a Komjádi uszoda előtt.