Csak kapkodjuk a fejünket: a WHO szerint nem az emlékeztető oltások vetnek véget a járványnak

Az Egészségügyi Világszervezet szerint olyan védőoltásokat kellene készíteni, amelyek kifejezetten a koronavírus mutációi ellen védik az embert.

Egyre súlyosabb a helyzet az iskolákban: sok intézményben átálltak az online oktatásra a téli szünet után

Olyan iskola is van az országban, ahol több mint ötven fertőzöttet találtak egy hét alatt.

Egy nap alatt megkétszereződött az új fertőzöttek száma: teljesen erővel belobbant az ötödik hullám

A beoltottak száma 6 297 101 fő, közülük 6 039 940 fő már a második, 3 299 569 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 7883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 308 877 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Mi történt Müller Cecíliával, hova lett a régi nyunyókázós nagyiüzemmód?

Az országos tisztifőorvos mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét.

WHO: az európai lakosság fele hamarosan megfertőződhet az omikron variánssal

A jelenlegi állás szerint Európa lakosságának több mint fele megfertőződhet a koronavírus omikron variánsával a következő két hónapon belül – írja a hvg.hu a az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetőjére hivatkozva.

Müller Cecília: így csökken a védettség a második oltás után

Az országos tisztifőorvos mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét.

Koronavírus: már negyvenezer felett a hazai áldozatok száma

Több mint háromezer új fertőzött van 24 óra alatt, a kormányzati adatok szerint.

Kásler Miklós riasztó jóslata, döbbenetes számokat emleget a miniszter

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal és napi 200 halottal.

Több ezren tüntettek a kötelező oltás és a maszkviselés ellen Prágában

Több ezren tüntettek vasárnap este Prágában a kötelező oltás ellen. A felszólalók a jelenlegi vakcinák hatékonyságát vonták kétségbe, elutasították a gyerekek beoltását, és a maszk viselését is.

Falus Ferenc szerint teljes a káosz: "Senki nem ellenőrzi, hogy a karanténszabályokat betartják-e"

Teljes az összevisszaság a járványkezelésben.

Kormányzati állítások és a makacs tények - Tájékoztatás és tájékozódás

Irtó büszke vagyok magamra.

Napló Hungarikum 19. - Mindennapok hordaléka

Ma csak úgy összejöttünk, ahogyan összejöttek a hírek is, amelyekhez kötődve megkívántatik néhány emlékező szó a naplóban.

Itt vannak a friss járványadatok: 83 ember halt meg, 2429 fertőzöttet találtak Magyarországon

2429 új fertőzöttet és 83 halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, 3335 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 316-an vannak lélegeztetőgépen – közölte a koronavirus.gov.hu.

Zacher Gábor szeretné legalizáltatni a terápiás marihuána-fogyasztást.

Zacher Gábor komoly tervekkel vág neki a 2022-es évnek. A toxikológus és sürgősségi főorvorvos szeretne újabb könyvet kiadni és legalizáltatni Magyarországon a terápiás marihuána-fogyasztást.ú

Hamarosan itt lehet a járvány vége, Rusvai és Kásler egyaránt bizakodóak

Eltűnhetnek a covid-hullámok 2022 második felétől Rusvai Miklós szerint. A virológus az ATV Híradójának azt mondta: bár január közepétől az omikron hatására berobban az ötödik hullám, 2022 közepétől valószínűleg már fog nem hullámszerűen jelentkezni a járvány.

Vásárhelyi Mária: éjfélkor a tévé előtt ültem és a távkapcsolót nyomogattam....

Éjfélkor a tévé előtt ültem és a távkapcsolót nyomogattam.

Soha nem látott sebességgel terjed a koronavírus Európában

Olaszországban enyhíteni kellett a szabályokon, mert már most 2,5 millióan vannak karanténban. Szerdán Spanyolországban százezer, Franciaországban kétszázezer fölé emelkedett az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma. Olaszországban szintén rekordszinten van a napi fertőzésszám, 98 ezer új esetet jelentettek.

Ukrajnában már véget értek a korlátozások

Ukrajnában már csak két régió, a nyugati országrészben lévő Voliny és a keleti Zaporizzsja megye maradt a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös besorolásban, az összes többi, valamint a főváros, Kijev is a jelenlegi legenyhébb kockázatú, sárga besorolásban van – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál az...

Karácsony előtt sem csitul a járvány: elhunyt 140 beteg, 3586 új fertőzött van Magyarországon

Meghalt 140, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3586 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon.

Pikó András január végén kaphatja meg az októberi járványügyi adatokat a kormánytól

Október végén kérték ki a józsefvárosi adatokat. 

Nincs még vége! Elhunyt 132 beteg, 1985 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Meghalt 132, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1985 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

Az elmúlt három napban elhunyt 366 krónikus beteg, az elhunytak száma 37 896 főre emelkedett

Az összesített hétvégi adatokat közölte a járványügyi operatív törzs hétfőn reggel. A beoltottak száma 6 226 399 fő, közülük 5 937 305 fő már a második oltását is megkapta, 3 104 194 pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az ötödik hullám minden eddiginél súlyosabb lehet – Már januárban lecsaphat ránk

Készüljünk fel a legrosszabbra. 

Még mindig nincs vége: elhunyt 144 beteg, 5298 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Meghalt 144, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5298 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 6 200 040 embert oltottak be, közülük 5 914 603-an a második, 3 043 950-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

Emelték a járványkészültségi szintet az omikron variáns miatt Nagy-Britanniában

Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső, 3-as fokozatról 4-esre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget a brit kormány, elsősorban a nemrég azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt.

Nincs még vége! Izraelben már a járvány ötödik hullámára készülnek

Izraelben az omikron vírusváltozat terjedése és az R fertőzési együttható fokozatos emelkedése miatt már a koronavírus-járvány ötödik hullámának kitörését próbálják megfékezni – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja a ynet vasárnap.

Itt vannak a legfrissebb számok: meghalt 215 beteg, 7310 új fertőzöttet találtak

Meghalt 215, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7310 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon.

Zacher Gábor elárulta, mennyire vannak leterhelve most a magyar Covid-osztályok

Az ismert főorvos szerint nincs akkora leterheltség, mint a harmadik hullámban. 

Magyar Covid siker: Pécsi kutatók sikeresen hatástalanították a vuhani és a delta variánst

A koronavírus fehérjéinek károsítása nélkül sikeresen szüntették meg a világjárványt okozó kórokozó vuhani és delta variánsának fertőzőképességét pécsi kutatók saját fejlesztésű eszközük segítségével, ezzel szélesebb körben válik kutathatóvá a megbetegedés kórokozója – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE)...

Jó hír! A hivatalos adatok szerint az omikron eddig nem ölt meg senkit

Pénteken még 18, mostanra 183 omikron-fertőzöttről tudnak Dániában, ahol az alapos kontaktkutatásnak köszönhetően a vírus terjedését is pontosabban képesek követni.