Az NHL legfiatalabb csapatkapitánya

A Colorado Avalanche mai nap során bejelentette, hogy csatárát, Gabriel Landeskogot nevezi ki a csapat kapitányának.

Martinook a Coyotesben folytatja

A Phoenix Coyotes ún.

Egykori leganda fia a Bruinsnál

Chris Bourque személyében egy korábbi bostoni legenda fiát sikerült az NHL-es Bruinshoz csábítani.

Elődöntők sokasága az NHL-ben

Miközben az NHL-ben keleten még az elődöntő 6. meccsére kerül sor ma este Jerseyben, addig másik elődöntők is izgalomban tartják a szurkolókat, sportolókat.

Túlságosan agresszív volt a Devils

Barry Melrose az ESPN szakértője az NHL keleti konferenciadöntője előtt úgy jellemezte a New York Rangers és a New Jersey Devis kapcsolatát, hogy az leginkább a '60-as években a kubai válság nyomán kicsúcsosodott hidegháborús helyzethez áll a legközelebb.

Sportageddon LA-ben

A hétvégén az amerikai sportok kedvelői minimum a fél szemüket Los Angelesre vetették.

Ma este indul a hoki-VB

A magyar válogatott remélhetőleg dicsőséges menetelését a finnek ellen kezdi meg, és egyúttal ez lesz a debütálása tétmérkőzésen az új kapitány-párosnak is.

Elindultak a hoki utánpótlás-válogatottak

Hosszú várakozás után végre elindultak a hoki utánpótlás-válogatottak a PPM-en.

Kegyetlen perc Nashville-ben

Az NHL rájátszásában tegnap két mérkőzést játszottak.

Idegenben egyenlített a Devils

A szerdára virradó éjszaka egyetlen meccset játszottak az NHL rájátszásában.

Jönnek a kabalafigurák

A PPM új, háromdimenziós kabalafigurái leginkább identitás zavaros guminőre hasonlítanak

Hosszabbítás Arizonában

Miközben a keleti parton épp, hogy befejezték az NHL rájátszás első körét, nyugaton tegnap éjszaka kezdetét vette a második kör.

Atlanti dominancia Keleten

Az NHL-Playoff első körének utolsó előadásaira került sor a mára virradó éjszaka.

Elbúcsúzott a Bruins is

Keleten a Penguins-Flyers összecsapáson már a "gyengébb" csapat ment tovább.

Jégkorong: a szlovénok még sokkal jobbak (frissítve)

A hét végén a megyeszékhelyen nemzetközi jégkorongtornát rendeztek.

NHL - 6 éve nem volt ilyen rossz szériája az Anaheimnek

Az Anaheim Ducks 5-2-re kikapott a vendég Toronto Maple Leafstől az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján, így sorozatban hetedik alkalommal szenvedett vereséget.

Az első zalai titán Európában

Gáspár Máté, a Zalai Titánok egykori játékosa napjainkban már Ausztriában, Grazban jégkorongozik.

Jaroszlavli tragédia – Megtalálták a baleset okát?

A lehető legbanálisabb hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének egy héttel ezelőtti lezuhanását: a pilóták nem engedték ki a “kéziféket” – jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdán, saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

Visszavonultatják az elhunyt jégkorongozók mezszámát

A cseh, illetve a szlovák jégkorong-válogatottban többet egyetlen játékos sem viselheti a szerdai, jaroszlavli légi katasztrófában elhunyt játékosok mezszámát.

F1: Petrov fekete sisakban gyászolja a jaroszlavli hokisokat

Bár Sebastian Vettel, Vitantonio Liuzzi és Rubens Barrichello is egyedi sisakfestést használ a Formula–1-es Olasz Nagydíjon, Vitalij Petrov esete más, az orosz nem szórakozásból, hanem a gyász miatt alakította át a fejvédőjét: a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapatát sújtó légi katasztrófában elhunyt 43 személy emlékének...

Orosz lapok a jaroszlavli tragédiáról

Szörnyű csapás érte az orosz nyílt profi jégkorongligát (KHL) a Lokomotiv Jaroszlavl csapatának légi szerencsétlenségével - írják egybehangzóan a csütörtöki orosz lapok, azt latolgatva, hogy a tragédia után talpra tud-e állni a liga egyik legsikeresebb klubja, és hogyan folytatódnak majd a mérkőzések a KHL-ben.

Jaroszlavl-katasztrófa – “Kegyeletsértés lenne most játszani…”

Szörnyű csapás érte az orosz nyílt profi jégkorongligát (KHL) a Lokomotiv Jaroszlavl csapatának légi szerencsétlenségével – írják egybehangzóan a csütörtöki orosz lapok, azt latolgatva, hogy a tragédia után talpra tud-e állni a liga egyik legsikeresebb klubja, és hogyan folytatódnak majd a mérkőzések a KHL-ben.

Jaroszlavl tragédia - Minden áldozatot megtaláltak

Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) létezik olyan vészforgatókönyv arra az esetre, miként folytatódjon a bajnokság, amikor egy klubot katasztrófa ér, ugyanakkor a sportvilágban rendkívüli esetekben az érintett csapat egyszerűen visszalép a további küzdelmektől.

Jaroszlavl katasztrófa: “A hoki legsötétebb napja”

A sportág legsötétebb napjának nevezte 2011. szeptember 7-ét René Fasel, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke az orosz Lokomotiv Jaroszlavl csapatát ért szerdai repülőgép-szerencsétlenség miatt.

Tragédia! Lezuhant az orosz jégkorongosokat szállító repülő!

Lezuhant a Lokomotív Jaroszlavl profi jégkorong csapat Jak-42 típusú utasszállító repülőgépe.

Összefoglaló a hétvége sporteseményeiről

Labdarúgás, Futás, Jégkorong, Tenisz...

NHL 12 megjelenés

Idén szeptemberben folytatódik az EA Sports nagysikerű jégkorong-sorozata, az NHL.

Videó: "Csókkamera" a jégkorong meccsen

Hogy a jégkorong meccs szünetében ne unatkozzanak a nézők, egy kamera pásztázza a közönséget.

A Debrecen feltartózhatatlan!

Utcahosszal vezeti az OB I/B tabelláját a Debreceni Hokiklub, mely a legutóbbi fordulóban idegenben verte a bajnoki címvédő Szegedet.

Borban a... jó pénz!

A kupagyőztes az egyik neves termelő jóvoltából "pezsgőzhet".