Éjféli mise a karácsony üzenetével, este tízkor

Mára már hagyománnyá vált, hogy az éjféli mise  Vatikánban este tízkor kezdődik.

A világ legszebb története

A világ legszebb története DVD korongon második kiadását élte meg idén. A film 1965-ben jelent meg.

Gulyás Gergely egy laza kézmozdulattal a pöcegödör legmélyebb bugyrába taszította önmagát

Engem most nem Greta Thunberg érdekel: nem az foglalkoztat, hogy igazat mond, de még az Asperger-szindróma sem érdekel, Gulyás szerint egy Asperger-szindrómást meghallgatni sem lenne érdemes, hiszen beteg!

Beer Miklós: Jézus az elesettek pártján állt

Beer Miklós, volt váci megyés püspök egyike azon keveseknek, akik Jézus eredeti tanításainak a szellemében szolgálják a katolikus egyházat, nézeteik nem illeszthetők be mindenben az egyház hazai "fősodrába".

Húsvéti kisokos

Mit lehet enni nagypénteken?

Ferenc pápa: nem a javak számítanak a világban, hanem a szeretet

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, a birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte a középpontba - mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén szenteste a fényárban úszó Szent Péter-bazilikában, ahol a szertartás kezdetén Ferenc pápa a bazilika főbejáratától a főoltárig vonult és ott...

Száz mágus Jézusnál

Lehet, hogy ők hárman nem is királyok voltak, hanem asztrológusok? Valóban hárman voltak, vagy lehettek akár százan? Egyáltalán, honnan tudták, hogy mikor és hol fog Jézus megszületni?

A megtalált ajándék

Tessék, bekövetkezett! Nálunk megtörtént minden szülők egyik rémálma: az unokám megtalálta az anyja szekrényében az elrejtett karácsonyi ajándékot. Néhány napja Lili-unoka odaperdült az édesanyja elé és Jászai Mari modorában szemet-forgatva, szemrehányóan megjegezte:

Bokros Lajos: Mit üzen Jézus nektek és nekünk?

„Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák” – így szólt Jézus az álszenteskedőkhöz Máté evangéliumának tanúsága szerint.

drMáriás: Orbán Viktor a Fény és a Béke! - a Biblia javított kiadásához....

drMáriás belecsapott a Biblia javított kiadásának illusztrálásába. Legalábbis erről tanúskodik közösségi oldalára feltöltött első festménye, amit minden bizonnyal nem a NER rendelt tőle. “Orbán Viktor a Fény és a Béke”

Jézus megjelent a tűzhely üvegén, azóta a berendezéshez imádkoznak

Szlovákiában produkált furcsa dolgot az élet.

Villeneuve szerint Hamilton Jézust játszik • Racingline.hu

Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka manapság nyers kritikáiról híres, melyek gyakran felháborítják a közvéleményt. Hogy igaza van-e ilyenkor, vagy sem, az persze nézőpont kérdése.

Orbán Viktor - Jézus Krisztus nevében - Városi Kurír

Orbán Viktor Mihály, aki immár az életfogytig tartó miniszterelnökségét jelentette be a kormányfői beszédében, mostantól kezdve nem ifjúkommunista, nem "meggyőződéses kommunista", nem liberális és nem fiatal demokrata - hanem kereszténydemokrata.

A szarházi szarházi - Húsvéti gondolatok a reményről (is) - Városi Kurír

Nem emlékszem, mikor volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, lelkeket kell menteni.

Orbán nagypénteki Júdás-vallomása

Orbán szövege pedig alapvetően nem Soros-ellenes, és még kevésbé migárns-ellenes. Alapvetően népellenes és emberellenes. Az a besúgórendszer, amelynek tagjai „nagyjából” bárkiről, bármilyen információt hajlandó összeseperni pont az, ami. Egy besúgórendszer. Egy olyan ügynöki hálózat, amely semmivel nem jobb, semmivel nem...

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények - Városi Kurír

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményben.

Mit tenne Jézus a menekültekkel?

Nos, néha az utca emberétől érkeznek a legötletesebb válaszok (az ellenkezőjére is van bőven példa, ám mi most koncentráljunk a pozitív oldalra) az élet nagy kérdéseire.

Ellopták a Jézus-szobrot Kunszentmártonban

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Pócs János: Jézus jász volt, mert jászolban született

– Tisztelt miniszterelnök úr!

Gábor György: Orbánnal ellentétben sem Jézus, sem családtagjai nem bizniszeltek törvényszegőkkel - Városi Kurír

Orbán Viktor szereti úgy feltüntetni magát, mint nem csak Magyarország, de egyenesen Európa, sőt lassacskán a világ megmentőjét.

Félmeztelen nő akarta elrabolni a kis Jézust a vatikáni jászolból - Városi Kurír

Egy feminista aktivista két órával Ferenc pápa karácsonyi üzenete előtt próbálta elrabolni a kis Jézust, közben az volt ráírva és azt is kiabálta, hogy Isten nő.

Ady Endre verse - Városi Kurír szentesti különszám - Városi Kurír

A  költőkirály Ady Endre  úgynevezett istenes versei között nem egynek témája, a karácsony, Jézus születése.

Szabálytalan karácsony, szabálytalan gondolatok – Boldog karácsonyt

Jézus szavaival: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, és „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket”. Ennyi, és nem több – de nem is kevesebb.

Miért született meg Jézus a földre?

Bár a karácsonyi jelképek eredeti célja az volt, hogy Jézus személyének különleges és fontos voltát hangsúlyozzák, mégis inkább elterelik a figyelmet arról, amit ekkor ünnepel a keresztény világ.

Jézus, Debrecenben, mennyi helypénzt fizetne?

teljesen megértem az előterjesztőket, illetve az ötletgazdákat.

Balog Zoltán biblia-magyarázata, csak úgy fideszesen

Balog Zoltán lelkész-Fideszes Tusványoson úgy döntött, tiszta párt-vizet önt a pohárba és az amúgy bonyolult Ószövetséget zanzásítja a nép számára.

Jézus és a NER – a Forradalom mérlege

Köztudott, hogy július 14. a mindenkori önkény jelképének számító hírhedt párizsi várbörtön, a Bastille megrohamozásának és a Nagy Forradalom kitörésének évfordulója.

Mészáros Lőrinc utca, leszállás!

Pár nappal ezelőtt a 66-os buszon utaztam, korán reggel Soroksáron szálltam fel,tudtam is, meg nem is, hol vagyok.

Rejtélyes hang szólalt meg a 3-as metrón, és Jézus Krisztusról beszélt

Jézus Krisztus üzenetéről tartott előadást egy rejtélyes hang a 3-as metrón a Corvin-negyed és a Klinikák megállók közt. Az utasok először azt hitték, a jármű sofőrje kezdett hittérítésbe – ám mostanra kiderült, egy utastársuk magyarázott a megafonjába.

Hujber Feri szerint Jézus egy 10 éves fiú, de vannak még bajok

Úgy tűnik, Hujber Feri tényleg elhagyta az országot: egyirányú jegyet váltott oda, ahol Pataky Attila és a közelmúltig Mohaman is tartózkodott.