Egyetemi előadóból és könyvtárból is lopott a józsefvárosi szarka

Önként adta fel magát a tolvaj.

Késelés a Józsefvárosban

Egy férfi értesítette a mentőszolgálat munkatársait 2018. augusztus 18-án 6 óra 20 perckor, hogy Budapest VIII.

Pap is beszállt az életmentésbe Józsefvárosban – imákkal

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai egy nő életéért küzdöttek Józsefvárosban, mikor egy pap is megjelent, aki imádsággal segítette a munkát.

Egészségügyi intézményből tűnt el 12 éves lány Józsefvárosban – aki látta, hívja a rendőröket

Vasárnap este tűnt el egy józsefvárosi egészségügyi intézményből a 12 éves lány, a rendőrség körözi.

Személyautó és rendőrautó ütközött Józsefvárosban

Egy személygépkocsi és egy rendőrautó ütközött össze a főváros VIII. kerületében, a Rákóczi út és a József körút kereszteződésében péntek délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Strand és gyógyfürdő épülhet a volt Józsefvárosi pályaudvar területén

Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas.

Erő és ostobaság - nincs új a nap alatt 20.

A négy évvel ezelőtti cikk aktualitását az adja, hogy két hét múlva időleges polgármester-választást tartanak Józsefvárosban.

Sára Botond, a méregkeverő - Városi Kurír

vek, de talán évtizedek óta mérgezik a józsefvárosiak földjét, vizét, levegőjét.

Kocsis Máté szellemében Józsefváros nem szeretne tájékozott romákat.... - Városi Kurír

A július 8-i időközi önkormányzati választás előtt a Józsefváros  romáinak szóló rendezvénnyel  „Ne add el a szavazatod!” címmel akarják a helyi közösséget mobilizálni és ráébreszteni a politikai tudatosság fontosságára.

Szokás szerint hülyének nézi a baloldal a választókat…

…ezúttal a fővárosi nyolcadik kerületben. Józsefvárosban július 8-án tartanak időközi polgármesterválasztást, miután Kocsis Máté parlamenti mandátumot szerzett. A baloldali és liberális pártok Hódmezővásárhelyhez hasonlóan ismételten független jelmezbe bújtatták közös jelöltjüket, gondolván, hátha megint bejön a...

"Nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket" - Városi Kurír

A Fidesz média úgy véli, és az áprilisi országgyűlési választás őket látszik igazolni, nincs az a bringa amit túl lehet tolni.

Máriót, a varázslót egy pillanat alatt lekapták a tíz körméről a rendőrök Józsefvárosban – videó

Márió Józsefvárosban került horogra, mivel a rendőrök úgy tudták, hogy lakásán úgynevezett varázsdohányt árul.

Józsefvárosnak a Fidesz kell! – sosem látott iramban halad a térnyerés a "nyockerben" - Városi Kurír

Józsefvárosnak a jelek szerint minden úgy jó, ahogy eddig mentek a dolgok, nem akarnak változást.

Mit ér a hódmezővásárhelyi modell? - Városi Kurír

Az országgyűlési választásokon Budapesten a VIII.

Kábítószer-kereskedőre csaptak le rendőrök Józsefvárosban – videó

30 adagnyi kábítószer volt a dílernél, mikor elkapták.

Botrány: Kocsis Máté szélsőjobboldali Hitler imádata!

Kocsis Máté jelenlegi fideszes józsefvárosi polgármester politikai karrierjét a MIÉP-ben kezdte, de ott igazi karriert nem futott be, hiszen csatlakozásakor már leszálló ágban volt Csurka István pártja.

Tarlós István újságírónak állt és anarchizmussal riogat - Városi Kurír

Tarlós István Budapest főpolgármestere nem egyszerűen egy interjút adott a Józsefváros újságnak, hanem ő maga jegyez egy olyan "vezércikket", amelyben összehord hetet-havat."A tét Magyarország, mint Európa egyik alkotóelemének kultúrája, életformája, szokásjoga és hitélete".

Mecseteket tart fent a fideSS Budapesten miközben  a muszlimok ellen uszít

Mecseteket tart fent a fideSS Budapesten miközben a muszlimok ellen uszít

Kocsis Máté ismét beülne a Parlamentbe - Városi Kurír

Józsefváros fideszes polgármestere 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő, sőt a Fidesz frakcióvezető-helyettese is volt, majd 2014-ben újraválasztották a VIII.

Tarlós szerint Józsefváros évről-évre fejlődik

240. születésnapját üli meg novemberben Józsefváros, Pest egyik legrégibb kerülete. A főpolgármester szerint Kocsi Máté kerületi fideszes polgármester alatt kezdődött az igazi változás.

Kormányhivatalt telepítenek a Keleti pályaudvarra, de az épület többi része ugyanúgy rohad tovább

Mivel az utóbbi hónapokban a még mindig dráguló vizes vébé, a stadionok és a Liget Projekt miatt egymást érték a látványberuházások, elsőre meglepő, hogy a Keleti pályaudvarnál is zajlik egy építkezés. Pedig arról valahogy nem lehetett sokat hallani, hogy végre kezdenek valamit Budapest egyik leglehangolóbb állapotban lévő...

Bekopogtatott a rendőrség a drogdílerhez – videó

Egy józsefvárosi tetoválószalonban fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a különféle drogokat árult a szalont felhasználva.

Együtt árulta a pár a kristályt – aztán jöttek a rendőrök

Rendszeresen árulta a kristály nevű kábítószert a lakásukban egy pár, a BRFK nyomozói kedden csaptak le rájuk.

Egy szempillantás alatt a nyakán voltak a rendőrök a kábszerkereskedőnek – videó

Józsefvárosban kapcsoltak le egy kábítószer-kereskedőt a rendőrök szerdán. Meglehetősen gyors akcióval kapták el a férfit.

Erdőt irtottak Káptalanfüreden, hogy kézilabdacsarnokot építsenek Kocsis Máté kerületének üdülőjében

A józsefvárosi önkormányzat nyaralójában ipari méretekben vágják a fákat, hogy helyet csináljanak egy sportcsarnokban az erdőben. A kézilabdaszövetség is támogatja a programot, aminek éppen Kocsis Máté, a kerület polgármestere az elnöke.

Csináld magad: mozgássérült parkolót rajzolt magának egy autós

Ilyet sem látni minden nap!

Kocsis Máté körmösöket osztogat

A gyenge, önértékelési zavarral küzdő ember sajátja, hogy abba rúg bele, aki felett hatalmat sejt.

200 ezres büntetést kaphatnak a 14 éven felüli játszóterezők Józsefvárosban

A közösség együttélést módosító egyik javaslat szerint 200 ezerbe kerülhet Józsefvárosban, ha 14 évesnél idősebb gyerek használja a játszóteret.

A Fidesz-KDNP nyerte a józsefvárosi időközi képviselőválasztást

Sántha Péterné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a józsefvárosi időközi önkormányzati képviselő-választást.

Szavazatvásárlás a Józsefvárosban?

Ismét videó került elő egy választási csalás gyanújáról, az MSZP följelentést tett. Gyanús mozgások a környéken.