A visszalopózó feudalizmus

A hivatalos mítosz szerint a kapitalizmus garantálja a demokráciát és fordítva.

0,05 százalék és 4 év felfüggesztett

Ennyit ér kétezer ember élete manapság.

Eleven Nemzetkép: Hogyan legyünk szabad ország?

Milyen a liberális nemzetkép?

Hogyan nem veszünk tudomást a világról? – interjú Renata Salecl filozófussal

Hogyan kapcsolódik össze a tudás vagy nemtudás, az ismeretek tagadása vagy elfogadása a járvánnyal, a kapitalizmus okozta problémákkal, az erőszakkal, a húsiparral?

"Assange börtönben, Zuckerberg szabadlábon"

A „világ leghatalmasabb főszerkesztője” halmozza a bűnöket, amelyeket nem szabadna elnézni neki.

Nemet mondani a kapitalizmusra – interjú John Holloway szociológussal

Ellentmondások és kényszerek között élünk, de rendelkezésünkre áll számos tapasztalat is, ami példát mutathat.

Alufóliasapka-demokrácia

A „rémhírkeltők” vadászata politikai kérdésnek tűnik, miközben tömegek gondolják, hogy a vírust egy technológiai innováció terjeszti, vagy nincs is vírus, Bill Gates meg akar ölni minket és így tovább.

Mindenki vár, retteg, reménykedik - Bekövetkezett az elképzelhetetlen

Félgőzzel, de legalább működik az élelemiszeripar.

Kustán Magyari Attila: Kísértet járja be

Velük szemben a már említett istenkomplexusos új réteg, a felvilágosultak, akik tudnak, akik jobbak, másabbak, tisztábbak és jólfésültek, amolyan nyugatosok és européerek (emlékeztetőül: Európa a kontinens, amely a legtöbbet ártott másoknak) két diplomával (jog és közgáz), két autóval (két nagy kölcsönnel, és már nem a...

A baloldalon egy művészeti kiállítás a válasz az erősödő fasizmusra – interjú Jodi Deannel

Az EP-választások a baloldal kudarcát és gyengeségét mutatták meg – mondta el a Maszolnak adott interjújában Jodi Dean politikafilozófus, a New York állambeli Hobart and William Smith Colleges politikatudomány professzora, aki a kommunizmus fogalmának alkalmazásáról, az erőszak kérdéséről és nemsokára megjelenő könyvéről is...

Most te vagy a miniszterelnök

Csupa nagybetűvel is fogok írni. Tudom, hogy nem illik. Tudom, hogy a zárt agyak nem nyílnak meg semmilyen kézzelfogható érv hatására semmilyen kézzelfogható érv hatására sem.

A nagy átverés

Elbutultunk és elkényelmesedtünk.

Gábor György: Most akkor kisovisoknak és Orbán Viki bácsinak, egyszerűen és érthetően

Gábor György filozófus, egyetemi tanár magánóra keretében világosítja fel Orbán kisdiákot, mi is a kapitalizmus. Teszi mindezt a számára is érthető, egyszerű példán szemléltetve.

Ez egy súlyos téma

Annyi terelés és hecc-álhír van manapság. Megy a mellébeszélés ezerrel.

Ingyen energia robbantja fel a világgazdaságot

A világunk óriási változás előtt áll, átalakul a munkaalapú társadalom, a termelés és a fogyasztás.A robotok a napenergiából nyert ingyen árammal minden eddiginél költséghatékonyabban termelnének, az otthonok energiaellátásáért nem vagy alig kéne fizetni.

Na ezt olvasd el! Tényleg szánj rá pár percet! Ennyit ér a pénz

A következő sorok hihetetlenül elgondolkodtatóak, nagyon szépen le van vezetve az, hogy kinek mennyit ér a pénz. Nem fogsz csodálkozni ezek után semmin.

Egy politikai szélhámos fogságában

Az a fideszes szemfényvesztés, hogy a Nyugat válságban van, súlyos áldozatokat fog követelni a magyar néptől, amelynek nagy részének - fogalmazzunk finoman - nincsen pontos képe arról, hogy mi tesz egy civilizációt sikeressé.

Offshore milliárdosok csapolják a magyarok pénztárcáját

Nemcsak a multinacionális vállalatok, hanem a magyar gazdaglisták állandó szereplői is offshore-ba menekítik vagyonukat az adózás elől.Miközben az egyszerű állampolgárokon, azaz a többségen egyre nagyobb az adóterhelés, a gazdagok és a multicégek alig fizetnek adót.

Kapitalizmust vagy idealizmust?

A liberalizmus bukását hirdetni és elősegíteni is ostobaság.

Az egyetlen megoldás a görög-magyar valutaunió

Az ókori Ptolemaiosz nyomdokain a görögök megint a kör négyszögesítésével próbálkoznak. Esélyük nulla, amíg Ciprasz kormányfőnek nem sikerül a világban uralkodó axiómákat megdönteni.

Gyurcsány tiszta vizet öntött a lavórba

Nem véletlen, hogy a hitgyülekezet ATV-jében Gyurcsány megemlítette: a DK programjának minden pontjához találtak oda illő keresztény gondolatot.

Mégsem kapnak a magyar kamionsofőrök német minimálbért

Győzött a kelet-európai fuvarozó maffia, amely nem prostikat ad el nyugatra, csak sofőröket, versenyelőnynek nevezve az emberkereskedelmet.

Az EU olyan, mint a tagországai, se jobb, se rosszabb

Ha az európai nagytőke érdekeltsége megszűnik az Európai Unió fenntartásában, akkor az EU meg fog szűnni.

A Rockefeller

“Ha sikeres akarsz lenni, lép új ösvényekre, és ne azokon járj, amiket már kitapostak az ismert és sikeres emberek.” John D. Rockefeller, a világ első milliárdosa, aki jótékonykodása mellett elsősorban a kiváló üzleti érzékéről ismert 175 éve született.

A nadrág után csak 3000 évvel találták fel a nadrágtartót

A nadrágtartó felkerül az EU védett listájára, mint az újságírók és az utazási irodai ügyintézők, mert ezek is kipusztulásra vannak ítélve.

Potosí: a kincs, ami volt

Hogyan és miből lett Európában modern pénzpiac, miért omlott össze a török valuta a 16.században, miért váltott Afrika a rabszolga-kereskedelemre és mégis mi köze van az egésznek Bolíviához?

Demokraták

vagy sem... ???

Mit örököl Lázár János fia és mit Csányi Sándoré, az első számú uzsorásé?

Lázárnak elég nagy pofája van a mi pénzünkért, ahhoz képest, hogy milyen harmadrangú kis hernyó a jó Isten magyarországi állatkertjében.

A kapitalizmus zsákutcája és túlélése

Az elmúlt öt évben kevés olyan hír látott napvilágot, amely valamilyen vonatkozásban ne tartalmazta volna a „krízis”, „válság”, „recesszió” szavakat.

Egy hipotézis bukása

Neeem, neeem, nem Gyurcsány, nem Ovi, nem.