A NER bevételei mellett eltörpül a kolumbiai drogkartell pénzmosása is

Kolumbiai drogkartell megbízásából, Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítója és 19 társa ellen emelt vádat az ügyészség.

Nagyüzemben csalt az útépítések árával a milliárdos NER-lovag – nyugi, meg fogja úszni ez is

Rencsár Kálmánnal, a magát a NER-jachtok előző generációját birtokló offshore cégbe bevásárló NER-lovaggal lehet összekötni három olyan társaságot, amiket kartellezés miatt meszelt el nemrég a Gazdasági Versenyhivatal.

VIDEÓ: egy mexikói kartell tinédzsereket rabolt el, és végzett ki

Előkerült egy brutális videó, amelyen maszkos kartelltagok hét kamaszfiút kísérnek a halálba – írta meg a szeretlekmagyarorszag.hu

Hadházy: Palkovics László őszödi beszéde, ami után egy normális országban nem úszná meg egy lemondással

Hadházy Ákos képviselő közösségi oldalán fedte fel, hogy szerinte: "...ez Palkovics László őszödi beszéde, ami után egy normális országban nem úszná meg egy lemondással, hanem szinte biztosan börtönbe is kerülne...".

Bige László és a kartell

A Nemzeti Együttműködés Rendszere megtalálta és kijelölte a "nép ellenségét", a magyar gazdák zsírján hízó "vörös bárót", Bige Lászlót, aki veszélyesebb, mint egy drogkereskedő, pedig nagyon más a profilja mint azoknak.

Árampiaci kartellt számolt fel a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 130 millió forintos bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

Felfüggeszthetik a fideszes Simonka György mentelmi jogát

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta.

Kartellgyanúba kerültek a legnagyobb német autógyártók

Kartellezés gyanújába került az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen (VW), az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler - jelentette pénteken a Der Spiegel.

Bizonyíthatatlan a kartell az M4-es körül

Ebben a történetben minden benne van, ami miatt a hazai nagy építkezések olyan büdösek.

Lecsaptak a sószóró kartellre!

Cégvezetők ellen emeltek vádat sószórási kartell, versenykorlátozó magatartás, piacok felosztása, közbeszerzési és koncessziós eljárásban összehangolt árajánlatok miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán.

Újabb mutyi: 9 milliárdért vettek 4 milliárd értékű röntgengépet?

A Demokratikus Koalíció az Európai Uniót kéri fel azon egészségügyi beszerzések vizsgálatára, amelyek ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt versenyfelügyeleti eljárást indított több egészségügyi cég ellen.

Bankok: nem kartelleztünk, azt csináltuk, amit az Orbán-kormány mondott

Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Bankszövetség a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely során a hivatal négymilliárd forintos büntetést szabott ki a szövetség BankAdat elnevezésű szolgáltatása miatt – közölte a bankszövetség kedden az MTI-vel.

Kartellgyanúba keveredett a Tesco és a Spar is

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.

Csepreghy: az Európai Bizottság munkatársai jelezték a kartellgyanút M4-ügyben

Az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának munkatársai jelezték a magyar kormánynak, hogy az M4-es autópálya fejlesztésénél felmerül a kartellgyanú, amely lehetetlenné teszi a projekt uniós finanszírozását – mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden,...

Leállították a kartellgyanús M4-es szakasz építését

Lázár János és Seszták Miklós miniszterek utasítást adtak arra, hogy azonnali hatállyal állítsák le az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését – jelentette be a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Orbán: az EU tett olyan megjegyzéseket, amelyeket érdemes megvizsgálni

Ha a kormány az idén sikerrel jár a költségvetés nyári elfogadásával, akkor ezentúl minden évben így készíti majd a büdzsét – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt pénteken a Kossuth Rádióban.

Brüsszel szerint Magyarország inkább hanyagolja az M4-et az EU-nál

Magyarország várhatóan nem nyújtja be újra jóváhagyásra az Európai Bizottságnak az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának megépítésére vonatkozó projektet – vélekedett csütörtökön az MTI érdeklődésére Jakub Adamowicz, az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős szóvivője.

F1: A kiscsapatok és a kartell

Levelet írtak a kiscsapatok, tisztességtelennek tartják a Super GP2 ötletét.

A Szégyenkezelő Intézet

Én szívesen szégyellem magam Szijjártó Péter helyett, ha neki nem megy.

Kartellgyanú a szőlő felvásárlásnál

AZ MSZP közleményben szólítja fel a kormányt, hogy azonnal vizsgálja ki, miért ajánlanak a felvásárlók megalázóan alacsony árat a szőlőtermelőknek az alföldi területeken, a Gazdasági Versenyhivatal pedig indítson vizsgálatot a kartellgyanú miatt.

1,3 milliárdos büntetést kaptak az irodaszeres kartellezők

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezés miatt összesen 1 milliárd 3,6 millió forintra bírságolt 11 irodaszer-forgalmazó céget – a még decemberben hozott, de csak most közzétett határozatot Zavodnyik József, a Versenytanács döntéshozatal-támogató csoportjának vezetője a hivatal csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján...

Mi nem kartellezünk, de nem is reggelizünk

Kartellt kiált a hatalom a bankárok rendszeres közös reggelije miatt.

Budai elvtárs, ez már az ítélet!

A hazai és az uniós jogszabályok megsértésével büszkélkedett Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök fórumán. Mely hazai jogszabályokat sért a megvalósult dinnyekartell és a tervezett alma- és egyéb kartellmegállapodás? Mely uniós jogszabályokat sért a kijelentése, a megvalósult dinnyekartell és fog sérteni a tervezett...

Budai Gyula: Igen, kartelleztünk, és akkor mi van?

Nem köntörfalazott Budai Gyula a Csongrád megyei gazdakörök fórumán, ahol elismeri a szocialisták által korábban felvetett kartell-gyanút, ám ezt magyarázata szerint a "magyar termelők érdekében" tették.

Versenyben van?

A két lapkiadó cég, az Axel Springer-Magyarország Kft. és az Inform Média Kft. kartellgyanús esete nekem, itt a verseny fogalma miatt lett említésre méltó.

Kartellgyanú merült fel a debreceni DH Szervíznél

Kartellt gyanít a Gazdasági Versenyhivatal két, a Főtáv Zrt. egy közbeszerzésén indult két cég, a Techem Kft. és a Dh-Szerviz Debreceni Hőszolgáltató Szerviz, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között.

Allianz, Strabag, Hídépítő – a kartelező cégek éllovasai, a GVH bírság rekorderei

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt évi tevékenységéről szóló éves összesített jelentést a napokban nyújtják be az Országgyűlésnek.

Óriásbírság kartellezésért

Az Európai Bizottság árkartellezés miatt 17, fürdőszobai berendezéseket gyártó vállalatot büntetett meg összesen több mint 622 millió euróra.

Következményekkel járó ország

Moldova Györgytől származik - és a politológiába Fricz Tamás lopta be - a következmények nélküli ország kifejezést, amellyel a magyar közállapotokat próbálta megragadni.

XVII. Szegedi Sörfesztivál + Ganxsta Zolee - Foto

Ganxsta Zolee és a Kartell koncert a XVII.