Kaszab Zoltán: Soha nem volt ilyen magas a háború kiszélesedésének kockázata

Alig hihető képsorok borzolták a világ közvéleményének kedélyét az elmúlt napokban. Felrobbantották ugyanis a Dnyeper folyó egyik legnagyobb gátját, a Nova Kahovka-i erőművet, több ezer embert életveszélybe sodorva és hontalanná téve. Közben újabb részletek derültek ki egy korábbi, kritikus infrastruktúra elleni támadásról,...

Kaszab Zoltán: Közeleg a békepárti fordulat

„Háborús uszító” – így fogadták Olaf Scholz német kancellárt pártja egy minapi rendezvényén békepárti tüntetők. Scholz a színpadról azzal vágott vissza, hogy Putyin a háborús uszító és a jelenlegi helyzetben nincs más megoldás, mint Ukrajna fegyverekkel való támogatása. Ez azonban nem győzte meg a fegyverropogás...

Kaszab Zoltán: Nem szabad, hogy begyulladjon a balkáni puskaporos hordó

Ismét kiéleződött a konfliktus Szerbia és Koszovó között, aminek ezúttal már magyar KFOR katonák is kárát látták. A helyzetet egy következetes Uniós politika tudná megoldani – ha lenne.

Kaszab Zoltán: Nem, nem állunk háborúban senkivel!

Háborúban állunk Oroszországgal – legalábbis Budapest főpolgármestere szerint. Karácsony Gergelynek ez nem holmi elszólása volt, hanem egy tudatos kijelentés a részéről. Egy olyan kijelentés, amelynek messze ható következményei is lehetnének.

Kaszab Zoltán: Igenis van értelme a kötelező akcióknak

Pár hete jelentette be a kormány, hogy június elsejétől a nagyobb boltoknak hetente kötelező akciókat kell hirdetniük. A kereskedelmi láncoknak 20 termékcsoportból kell kiválasztaniuk egy-egy árut, amelyet az előző 30 nap átlagáránál minimum 10%-kal kell olcsóbban adniuk egy héten keresztül.

Kaszab Zoltán: Brüsszel már megint csak lapít és sunyít

Az elmúlt hetek egyik legnagyobb botrányát kavarta az az – egyébként Demokrata kötődésű – Washington Post által kiszivárogtatott anyag, amely szerint Zelenszkij ukrán elnök egy beszélgetésen azt mondta, hogy fel kell robbantani a Barátság kőolajvezeték Magyarországra olajat szállító ágát.

Kaszab Zoltán: Magyarországot akarta tönkretenni Zelenszkij elnök

Elképesztő titkosszolgálati jelentések láttak napvilágot abban a Washington Post által közölt anyagban, amelynek korábbi részletei egyszer már borzolták a kedélyeket. Az amerikai lap ugyanis most újabbakat tett közzé a korábban a Pentagonból kiszivárgott iratokból, amelyekből kiderül, hogy Zelenszkij ukrán elnök felrobbantotta...

Kaszab Zoltán: Lebukott Brüsszel - politikai alapon nem kap pénzt Magyarország

Daniel Freund persze nem először támadja hazánkat, a közösségi médiában szinte minden nap van egy hazánkat becsmérlő, vagy bíráló bejegyzése.

Kaszab Zoltán: A keresztény konzervativizmus jelenti Európa jövőjét

A mögöttünk hagyott hétvégén ismét egy keresztény talapzaton álló téma volt az, amely egy zászló alá terelte a magyar társadalmat: ezúttal Ferenc pápa apostoli útja váltotta ki az egész ország szimpátiáját, sőt, egy pillanatra még a politikai csatározások is megszűntek és a baloldal nagyobbik része legalább csöndben maradt...

Kaszab Zoltán: Újra van ereje Közép-Európának

Kár lenne tagadni, hogy a Visegrádi Négyek országai és tágabb értelemben véve a közép-európai államok közé éket vert az orosz-ukrán háború és az ahhoz való hozzáállás.

Kaszab Zoltán: Ismét a magyar kormányt igazolja Brüsszel

„Ha másképpen nem lehet megállítani az illegális bevándorlást, akkor készen kell állni kerítések építésére.” Elsőre akár azt is mondhatnánk, hogy az idézet 2015-ből származik és valamelyik magyar kormánypárti politikus mondta, nagy felháborodást kiváltva ezzel a bevándorláspárti brüsszeli folyosókon, ismét Orbán...

Kaszab Zoltán: Csak Macronban bízhatunk?

Nem gondoltam, hogy valaha is le fogom írni ezt, de úgy tűnik, hogy Európa nagyhatalmai közül egyedül a Franciaországot vezető Emmanuel Macron érti és érzi, hogy mi Európa valódi érdeke. Pedig a liberális politikus ideológiailag nem is állhatna távolabb attól, amit a magyar kormány képvisel. A mostani válságos, nehéz és...

Kaszab Zoltán: Az EU már nem tudja teljesíteni eredeti küldetését

Az egész Európai Unió létezése kérdőjeleződik meg az emberek szemében azzal, hogy azt a két célt, amely miatt működtetjük, a békét és a jólétet feladta – erről beszélt pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök. És valóban: az elmúlt egy évben a béke és a jólét is eltűnőben van az Európai Unióban és...

Kaszab Zoltán: Egy évvel a választások után szinte eltűnt a baloldal

Tegnap volt egy éve, hogy ismét választott az ország, az országgyűlési választás eredménye pedig – ahogyan Orbán Viktor fogalmazott – a Holdról is látszódott. A Fidesz-KDNP minden addiginál simább, 2/3-os győzelmet aratott, a baloldal pedig romokban hevert. Tájkép egy évvel a csata után.

Kaszab Zoltán: Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a szélsőbalos Antifa

Valószínűleg sokaknak az emlékezetébe vésődött február 11-e, amikor is szélsőbaloldali csoportok randalíroztak Budapesten és támadtak meg, vertek félholtra találomra kiválasztott, ártatlan embereket a köztereken. Az akcióról egyre több részlet válik ismertté, ami újabb és újabb kérdéseket is szül.

Kaszab Zoltán: Világosan kiderülhet, mit gondol a baloldal a háborúról

Már a Parlament előtt van a Fidesz és a KDNP közös békepárti határozati javaslata, amelyben a kormánypártok a mihamarabbi békére és tűzszünetre szólítanak fel, elismerve, hogy az agressziót az orosz fél követte el, Ukrajnának pedig joga van területi szuverenitása védelméhez. Elsőre azt mondhatnánk, hogy a szöveg és a pontok a...

Kaszab Zoltán: Tömbösödik a világ és ez Európának fáj a legjobban

Észak-amerikai körúton van a héten Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A politikus a napokban Kanadában tartózkodik, ahonnan Washingtonba repül tovább, hogy egyeztessen Joe Biden amerikai elnökkel. Von der Leyen egyébként honfitársától, Olaf Scholz német kancellártól veszi át a Fehér Ház kilincsét, aki múlt héten...

Kaszab Zoltán: Magyarország a béke pártján áll

Hétpontos, békepárti határozatot terjesztettek az Országgyűlés elé a kormánypártok. Ennek lényege elsősorban az, hogy a Magyarországot ért nyomásgyakorlás közepette is megerősítsék elkötelezettségüket amellett, hogy mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség a háború lezárása érdekében.

Kaszab Zoltán: Van mitől megvédeni a gyermekeinket

Az egész magyar közvéleményt megrázó, elmúlt hetekben történt sajnálatos esetek ellenére még mindig sokan vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy csak álprobléma az, hogy a genderlobbi a gyermekeinket igyekszik behálózni. Ők a 15 éves diákjával homoszexuális viszonyt folytató pedagógiai asszisztens ügyét is egyedi, elszigetelt...

Kaszab Zoltán: Továbbra is egymást nyírják a baloldalon

Három párt, a DK, a Momentum és az LMP is nagy sajtóvisszhangot kiváltó rendezvényt tartott a hétvégén, a közvélemény politika iránt az átlagnál jobban érdeklődő része a Momentumba visszatérő Donáth Anna és a DK elnök Gyurcsány Ferenc beszédét várta leginkább. Bár mindkettő csalódást keltő volt, van néhány...

Kaszab Zoltán: Sosem látott mélységben a baloldal

Minden választás után bíznak abban a baloldal pártjai és egyre fogyatkozó választói, hogy most már végre elérték a gödör alját és innentől csak felfelé vezet az út. Így volt ez 2014-ben, amikor Mesterházy Attilával, 2018-ban, amikor Karácsony Gergellyel és 2022-ben is, amikor Márki-Zay Péterrel szenvedtek történelmi...

Kaszab Zoltán: Miért pont Kárpátalja?!

Lassan tényleg úgy tűnik, mintha a kijevi vezetésnek az oroszokkal vívott háború és a korrupciós ügyek közepette sem lenne fontosabb dolga, mint a magyar közösség vegzálása, vagy legalábbis annak eltűrése.

Kaszab Zoltán: El a kezekkel a kárpátaljai magyaroktól!

Annyi mindent át kellett már élniük a kárpátaljai magyaroknak nemcsak az elmúlt 30, hanem az elmúlt egy évben is, a háború árnyékában.

Kaszab Zoltán: Külön figyel a nyugdíjasokra a kormány

Fontos nap ez a nyugdíjasoknak, ugyanis érkeznek a 15%-kal megemelt nyugdíjak a számláikra. Ez a gyakorlatban az átlag ellátás esetén 27 ezer forint pluszt jelent, ami éves szinten több, mint 350 ezer forinttal egészíti ki a családi kasszát, hiszen vonatkozik a 13. havi nyugdíjra is.

Kaszab Zoltán: Rossz irányba halad a háború

Múlt héten újabb fordulópontjához érkezett az orosz-ukrán háború, bár sokan elsiklottak felette. Az ugyanis, hogy Franciaország és Németország, valamint az Egyesült Államok is tankokat küld Ukrajnába, a nyugati hatalmak harcok melletti elkötelezettségét bizonyítja.

Kaszab Zoltán: Óriási sikert ért el a magyar kormány Brüsszelben

Szinte már csak az aláírások hiányoznak arról a két dokumentumról, amelyeknek köszönhetően akár januártól érkezhetnek az Uniós források Magyarországra.

Kaszab Zoltán: Soha nem látott botrány robbant ki az Európai Parlamentben

A múlt hét végén bombaként robbant a hír, amely szerint letartóztatták, majd vasárnap vizsgálati fogságba is helyezték az Európai Parlament görög, szociáldemokrata alelnökét és néhány társát.

Kaszab Zoltán: Elképesztően veszélyes játékot űz Varju László

Egy tudatosan félreértett mondat volt az, amely akár olyan pánikot is elindíthatott volna, ami romba dönti a magyar bankrendszert. Hogy a cél valóban ez volt-e, annak ki kell derülnie.

Kaszab Zoltán: Brüsszel óriási hibát készül elkövetni

Lassan, de biztosan fordul a kocka az ukrajnai háborút illetően. Azt továbbra sem vitatja senki, hogy az ukránok orosz agresszor ellen vívott hősies harcát támogatni kell. Kérdés, hogy milyen eszközökkel és milyen áron?

Kaszab Zoltán: Fontos csatát nyert a kormány Brüsszelben

Az Európai Bizottság jóváhagyta szerdán Magyarország helyreállítási tervét, ami azt jelenti, hogy a közös hitelfelvételből hazánknak járó pénzekhez jövőre hozzájuthat az ország. Brüsszel ugyanakkor fenntartott egy zsarolási potenciált, amely politikai alapú lehet.