Kortárs magyar darabokkal készül az idei évadra a Katona József Színház

Kortárs magyar darabok adják a gerincét a budapesti Katona József Színház idei évadának. A teátrum 11 bemutatót tart a szezonban.

Még nem tér vissza a színpadra Kulka János

A felépülésére koncentrál.

Máthé Erzsi 90

90 éve, 1927. május 16-án született Máthé Erzsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes- és kiváló művész, a Nemzet Színésze.

Rendhagyó karácsony a Katonában

„Minden házasságban előbb-utóbb eljön az a pont, amikor a dolgok a legrosszabbra fordulhatnak.” Ibsen klasszikusa, a Nóra – karácsony Helmeréknél című darab kérdéseket vet fel, melyek felkavarják a nemi szerepek állóvizét.

Mélyszegénységben élőknek gyűjt karácsonyi ajándékokat a Katona

Ahogy tavaly, idén is jótékonysági gyűjtést szervez a Katona József Színház. Ebben az évben, karácsony előtt Eltáv nevű programjuk résztvevői, a Szúcs-bányatelepen élők számára gyűjtenek adományokat.

Kulka János újra színpadra lépett – videó

Hatalmas ovációval fogadta szombaton a Katona József Színház közönsége Kulka Jánost, aki öt hónappal az agyvérzése után visszatért a színpadra.

Kulka János visszatért

Úgy tűnik, Kulka János már teljesen felépült súlyos betegségéből, és csatlakozott társulatához. 

Haumann Péter 75

As okoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai erejű alakításaival is emlékezetes sikereket arat.

Gyorsan gyógyul Kulka János

A Katona József Színház tette közzé Kulka János családjának legújabb közleményét, melyben ez áll:

Vannak dobozok, amiket ki kell nyitni – Ménes Attila: Bihari | Katona József Színház

MinMindnyájunknak vannak titkai, amiket gondosan elzár a külvilág elől és sokszor ez pontosan jól van így. Nem kell minden titkot megfejteni. De nemcsak személyes rejtegetni valóink vannak, léteznek nagy közös titkok is, amikről egyszerűen nem beszélünk, vagy ha igen, akkor se nyitjuk ki a dobozt, amibe kapkodva elcsomagoltuk őket magunk...

Bal karját nem tudja mozgatni Kulka

Lassan javul az állapota Kulka Jánosnak, egyelőre a bal karját nem tudja mozgatni – adta hírül a Blikk .

Kulka János betegsége miatt több előadás is elmarad a Katonában

Kulka János betegsége miatt az évad végéig több előadás is elmarad a Katona József Színházban.

Küzdenek az orvosok Kulka János felépüléséért

Életmentő beavatkozást kellett végrehajtani Kulka Jánoson. A Katona József Színház Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészét kedd este szállították kórházba, ahol kiderült, sztrókot kapott.

Színpadra vitték a befolyásos vidéki polgármester és a csalfa leszbikus feleség kalandjait

Óriási az érdeklődés Pintér Béla új színdarabja iránt. A féltékenységi dráma egy sikert sikerre halmozó, befolyásos vidéki polgármesterről szól, akinek felesége egy olimpiai bajnokkal ápol leszbikus kapcsolatot.

Donor for Prometheus

“A Donor for Prometheus egy olyan teátrális narratív installáció, ahol művészi mesterség és tudomány kerül interakcióba az ALKOTÁS ÜGYÉ-ben.

A háborúk áldozatai

A Kurázsi mama és gyermekei retinába égő színházi élmény még akkor is, ha újítóbb szellemű Katona-előadást is láttunk már Zsámbéki Gábor Brecht-interpretálásánál.

Villáminterjú Ónodi Eszterrel: “A negatív tulajdonságaimból építkeztem”

Novemberi címlapsztárunk, Ónodi Eszter alig egy hete debütált élete első sorozatszerepével az HBO-n. Ennek kapcsán el is csíptük őt egy villáminterjúra az Aranyélet premierjén.

Négy budapesti színház vezetőjének megválasztásáról döntöttek

A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél színművész nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának...

Több mint 60 millióst kárt okozott a vihar a Katonának

Kármentéssel kezdődik az évad a Katona József Színházban: az augusztus 17-i esőzés utáni csőtörés a Kamrában mintegy 60 millió forintos kárt okozott. A játszóhely jelenleg alkalmatlan a munkára, a szeptember első felére ide tervezett előadásokat a nagyszínpadon játsszák.

Szacsvay László: ezt a szakmát nem kilóra mérik

“Az a megítélésem, hogy ezt a szakmát nem kilóra mérik, tehát egy jó mondat, vagy egy nézés is sokszor ér annyit, mintha valaki elmond nyolcvan oldalt.” Szacsvay László számára sokat jelent, hogy a nemzet színésze címet neki ítélték a kollégák.

Máté Gábor 60

Színpadi szerepei és rendezései mellett számos mozi és tv-filmben is sikert aratott.

A kockázatok és mellékhatások tekintetében - Anamnesis a Katonában

Amikor egy beteget szemügyre vesz az egészségügyi dolgozó, a következő képlet-szentháromság áll előtte: An. - anamnézis (anamnesis), azaz kórelőzmény,  úgy is mondhatnám: hogyan jutottunk idáig.

Gorkij-bemutató a Katona József Színházban

A Gorkij művéből született Fényevők című előadást mutatja be a Katona József Színház szombaton.

Kultúrpolitikai vitasorozat indul a Katonában

KP címmel kultúrpolitikai vitasorozatot indít a budapesti Katona József Színház.

Parasztopera - Temesvári vendégjáték a Katonában

Budapesti vendégjátékra érkezik a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: a társulat előadásában a Parasztopera című darabot nézheti meg a Katona József Színház közönsége november 22-én este.

A kivándorlásról vár történeteket a Katona József Színház

A nézők aktív közreműködésére számít Illaberek című, a kivándorlás jelenségével foglalkozó előadása létrehozásában a budapesti Katona József Színház.

Brestyánszki Boros Rozália -Vörös

Brestyánszki Boros Rozália Vörös című darabját mutatta be a budapesti Katona József Színház pénteken 19:00 órától a Kamrában. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közös produkciót Máté Gábor rendezésében láthatta a közönség. A darab témája 1944/45-ös délvidéki vérengzés köré épül, amelynek negyvenezer...

A kivándorlás jelensége a Katona József Színház repertoárján

Illaberek című, a kivándorlás jelenségével foglalkozó előadásának nyílt próbáját tartja szombaton délelőtt a Katona József Színház.

Közösen lép fel a Katona József Színház az UNICEF-fel a színház berkein belül

Nagy Ervin, a Katona József Színház művésze egyike annak a 16 hírességnek, akik kiállnak az UNICEF Higgyünk a Nullában kampánya mellett.

Kecskeméti színház: Déry Tibor börtönévei Réczei Tamás darabjában

Kecskeméten a Kelemen László Kamaraszínházban mutatják be szombaton Réczei Tamás Szerelem című színpadi fantáziáját, amelyet Déry Tibor börtönévei során keletkezett levelezése alapján irt.