Személyesen Orbán rendelhette el a Diákhitel Központ „bosszú-ellenőrzését”

Ujhelyi István szerint a hatályos jogszabályok alapján okkal feltételezhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök adott utasítást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a Diákhitel Központ 2020-as, rendkívüli átvizsgálására.

Szerdától Rogán Antal felügyeli a közpénzek felhasználását vizsgáló hivatalt

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője újabb területet szerzett meg.

Kecskénére a káposztát? Polt Péter felesége fogja ellenőrizni, ki hogy bánik a nemzeti vagyonnal

Polt-Palásthy Mariannát Orbán Viktor nevezte ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEH) elnökhelyettesének.

Kunhalmi Orbánnak: Nagyobb szovjet lett, mint az egykori kommunisták

Arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy tényleg kézivezérelte-e a Kehi-t a civil szervezetek ellen, de Orbán válaszában csak mellébeszélt.

Kétmilliárdos csalás miatt nyomoz az ügyészség

Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség.

Nyomoznak a botrányos hortobágyi legelőpályázatok miatt

Az ellenőrzési hivatal szerint 59 esetben a Hortobágyi Nemzeti Park olyan pályázatot hirdetett ki nyertesnek, amely nem felelt meg a kiírásnak, ezért érvénytelennek kellett volna nyilvánítani.

A Kehi panasszal élt az Ökotárs-nyomozás megszüntetése miatt

Miután a NAV megszüntette a nyomozást a norvég pénzeket elosztó Ökotárs Alapítvány ügyében, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) panaszt tett emiatt – írja a Magyar Nemzet.

Hivatalosan is totális hülyét csinált magából a kormány: az ügyészség SEMMI törvénysértőt nem talált a norvégok pénzét kezelő civileknél

Azaz teljesen törvényesen működtek a Norvég Civil Támogatási Alaptól Magyarországra érkező pénzek elosztásában érintett civil szervezetek.

DK: a Kehi egyszer már leállította az ETO Park hitelének vizsgálatát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2012 márciusában leállította a győri ETO Park beruházáshoz a Quaestornak nyújtott hitel vizsgálatát. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bemutatott egy dokumentumot a Kehi-vizsgálat elrendeléséről, amely azt is...

Feljelentést tett a KEHI az ETO Park beruházás miatt

Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által az ETO Park beruházáshoz nyújtott hitel miatt – hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornában.

Orbánék újabb üzletből túrnák ki Simicskát

A Blikk értesülése szerint a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Hung-Ister Zrt.-től most a Szerencseszombat című műsor gyártását akarják elvenni. A Szeretlek Magyarország! már más kezében van, a Maradj talpon! című műsort pedig „pihentetik”. A lap belsős informátora szerint jövőre A Dal készítését is másra fogják...

A Corvinus együttműködik a Kehivel a szabálytalanságok kivizsgálásában

A Budapesti Corvinus Egyetem mindenben közreműködik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által korábban feltárt szabálytalanságok kivizsgálásában – közölte a felsőoktatási intézmény hétfőn az előző napi sajtóhírekre reagálva az MTI-vel.

A KEHI feljelentette az LMP szóvivőjét

A KEHI rágalmazás miatt feljelentette Hadházy Ákos LMP-s szakszóvivőt.

Lázár: a Kehi-vizsgálat a norvég alapok körüli botrányt tisztázhatja

A Miniszterelnökég által kezdeményezett Kehi-vizsgálat egyetlen célja annak kiderítése, valóban egyenlő feltételekkel indult-e mind a 80 ezer civil szervezet a norvég alapok pénzeiért vívott versenyben – írta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Levegő Munkacsoport és a Védegylet Egyesület nyílt levelére adott...

Lázár János: A norvégoknak az a baja, hogy nem tudták megbuktatni a magyar kormányt

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bencsik András lapjának, a Magyar Demokratának adott interjút, amiben például az eddiginél keményebb hangnemet ütött meg a norvégokkal szemben.

Adunk egy kis munkát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak

Ámulva figyeltem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), gyors, hatékony  munkáját, amit a civil szervezetek vizsgálataival kapcsolatban  végezték.  

Norvégia nem sokat ad a Kehi jelentésére

Norvégia pénteken jelezte, hogy folytatja a magyar civil szervezetek támogatását, annak ellenére, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata több szabálytalanságot állapított meg a pályázati pénzek elosztásában a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében.

Megdöbbentőek a Kehi bizonyítékai az Ökotárs ellen

Hosszú cikkben foglalta össze az Index azt a beszélgetést, amit a sajtó munkatársai a Kehi magas rangú tisztségviselőivel tartottak. A lap szerint így nézhet ki egy koncepciós per a történelemkönyvben.

Feljelentést tesznek az Ökotárs ellen

Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében: a Kehi a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot. Az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a...

Norvég vírus

Fel vagyunk háborodva, amiért a KEHI vizsgálatot indított a norvég pénzek ügyében.

Együtt-PM: a Kehi is vizsgálja az állami cégek gazdálkodását!

Az Együtt-PM szövetség a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát szorgalmazza, miután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elrendelte a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok teljes átvilágítását.

KEHI-modell, érpataki szinten

Lássuk csak, hová is jutott Orbánia!

Nem ellenőrzheti a KEHI a Norvég Alapot

Az Ökotárs Alapítvány szerint az EGT/Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) igazgatója arról tájékoztatta Lázár Jánost, hogy a magyar kormány szerveinek nincs ellenőrzési joga a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) felett. Az alapítvány ezt közleményben tudatta az...