Ujhelyi: csöpög a brüsszeli csap

Újabb kétmilliárd eurónyi fejlesztési forrás válhat hamarosan elérhetővé Magyarország számára, az erről szóló brüsszeli döntést már hivatalosan is megerősítették.

Piszkálgatja Orbán a táppénzhez jutás szabályait – bevonná a kormányhivatalt is a döntési folyamatba

Kormányrendeletben írnák elő Orbánék, hogy egy egészségbiztosítási kifizetés, illetve a baleseti táppénz iránti kérelem elbírálása során az illetékes kormányhivatalt is be kell vonni az ügyintézésbe.

Tízből kilenc nyugdíjas kevesebb nyugdíjat kaphat, mint amennyit befizettek utána

A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint sántít az az érvelés, miszerint a nyugdíjkassza nem bírja el a kiadásokat.

OTP-bejelentés, ami az Ön zsebét is érintheti!

Az OTP Bank május 30-án kezdi a közgyűlésén korábban megszavazott osztalék kifizetését. Az osztalék iránti igény a kifizetés kezdő napját követő öt év elteltével évül el – hívták fel a figyelmet. Mennyi az annyi?

Később kapják meg a tanárok a félmilliós juttatásukat

Novemberről tudtak az érintett tanárok, de decemberben és februárban lesz a juttatás kifizetve a minisztérium szerint. 

Állami százmilliókat kap, de két hónapnyi bérrel csúszott az Antall József Tudásközpont

Hiába kap több százmillió forintos állami támogatást az Antall József Tudásközpont, több dolgozó is csak januárban kapta meg a novemberi-decemberi bérét.

Vona: a Jobbik önként nem fogja kifizetni a 331 milliós bírságot

Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja önként nem fogja kifizetni az Állami Számvevőszék által kiszabott 331 milliós büntetést. Vona úgy látja, az egész mögött Orbán Viktor áll.

Itt vannak a válaszok a nyugdíjutalásos reklamációkra, a posta holnap kezdi kézbesíteni

Több százan reklamálták eddig, hogy kevesebb nyugdíjat kaptak novemberben, a Magyar Államkincstár szerint ők azonban pontosan és időben küldték a járandóságokat.

Év végén késhetnek a nyugdíjak, bajban van a folyosító

Az év végén számolni kell azzal, hogy késik a pénzes postás.

Felfüggesztik a 4-es metró kifizetéseit

Tarlós felfüggeszti a 4-es metró kifizetéseit minden olyan cégnél, amely gyanúba keveredett – szemlézte a Magyar Nemzet hétfői számát az Index .

Olimpia: hamarosan kifizetik a riói jutalmakat

A kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően született döntés az olimpiai és paralimpiai jutalmakról – tudatta közleményben kedden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azokra az internetes felvetésekre reagálva, hogy miért nem kapták még meg az eredményes sportolók és felkészítőik a nekik járó összeget.

Na most van nagy baj: az EU nem akar fizetni

Az Európai Bizottság illetékesei azt közölték a magyar hatóságokkal, hogy ne küldjük ki a bőkezű szállítói előleg rendszerben keletkezett számlákat Brüsszelbe, mert úgysem fogják kifizetni – írja a Portfolio .

Most jó a Mol részvényeseknek: 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolják

A Mol Nyrt. igazgatósága 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének – tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.

Fennakadások a Nyíregyházi Egyetem bérkifizetésénél is

Dr. HABIL Onder Csaba, az egyetem rektora lapunkat arról tájékozatta, hogy egy sajnálatos technikai hiba miatt nem kapták meg egyes dolgozók az emelt illetményüket.

MVH: az agrártámogatások felét már kifizették

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerint a közvetlen agrártámogatásra szánt összegek több mint felét, 240 milliárd forintot már kiutaltak a gazdákhoz és a nyár elejéig mindenki megkapja a támogatást.

Lázár: Több mint 2000 milliárd forint EU-s forrást kell kifizetni az idén

Az idén 2048 milliárd forint európai uniós forrást kell kifizetni Magyarországon – ismertette az erről szóló kormánydöntést Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, az idei első Kormányinfón.

Év végéig mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki az MVH

Ebben az évben mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – mondta a hivatal elnöke az MTI-nek a 2015-ös év munkáját értékelve.

A kormány az EU-nál kilincselt, nehogy bedőljön a költségvetés?

Nagy bajban volt a magyar kormány 2014 decemberének elején – derül ki a 444.hu birtokába jutott EU-s belsős feljegyzésből.

Több ezer ügyfelének írja jóvá túlfizetését az MKB Bank

Pénteken este írta jóvá a tartozás nélkül lezárt deviza és devizaalapú kölcsönszerződések fogyasztói túlfizetéseit az MKB Bank.

Rendkívül fontos célt bukhat idén a kormány

Egyelőre úgy néz ki, hogy a \"minden eddiginél több pénzt sikerült lejmolni az eu-tól\" Fidesz, bocsánat Kormány kampányhadjárat is hazugság volt.\n\nOktóberben mintegy 139 milliárd forintnyi uniós támogatás kifizetését hajtotta végre a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer, így a tizedik hónap végéig 1370 milliárd...

Egyetlen fillér sem jött április óta Brüsszelből

Már három hónap eltelt azóta, hogy a kormány számlát küldött az EU-nak, amelyeknek a kifizetése nem történt meg. Bár az EU nem tiltotta meg a számlák kiküldését, de 60 napos döntési folyamat után fizetnek csak, vagy nem.

Asztrológust fizet a Fidesz

Szokott Ön asztrológusnak fizetni, kedves Olvasó? Neeem? Azt csak hiszi. Nem baj, ha nem hisz az ilyesmiben – e sorok szerzője igen –, az sem okoz problémát, ha még a heti tévéújság-horoszkópot sem olvassa el. Nem árt tudnia, hogy fizet egy asztrológust, természetesen nem...

Kis Attila és Patonay Imre irányítja a Zalakerámia ZTE KK-t

Pénteken hivatalosan is bejelentették: Kis Attila vezetőedzőként, Patonay Imre pedig továbbra is szakmai tanácsadóként irányítja a következő szezonban a Zalakerámia-ZTE kosárlabdacsapatát.

Botrányos vádak: A gyanú szerint húsz hónap alatt mintegy 3,2 milliót fizettek ki jogtalanul

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Sportszolgáltató Kht. egykori vezetőjét.