Jámbor András: a rendőri túlérő győzött

A családnak nem volt tartozása, az önkormányzat szerint viszont „összeférhetetlenek” voltak a többi lakóval.

Ki akarták lakoltatni Orbánt a Cinege utcai luxusházából

Több rendőrautó jelent meg Orbán Szabadság-hegy tetején lévő háza előtt, majd lezárták a Cinege utcát is, ahová Szabó Bálint botránypolitikus szervezett tüntetést és rögtönzött kilakoltatást.

Hol élünk? - Rendőrségi segédlettel "lakoltatta ki" a végrehajtó tanítás közben az iskolát

Kedden a soroksári Qualitas Gimnáziumnál rendőrök kíséretében végrehajtó jelent meg és közölte: elárverezik az iskola épületét.

Mozgássérült gyerekkel együtt lakoltattak ki egy csepeli családot

A lakás felét árverésen szerezte meg az új tulajdonos, aki ezután állítólag 800 ezres lakbért kért.

Szűcs R. Gábor: az Adóhatóság nekem 5300 milliárd kétszatvan millió háromszázerezernégy forint és 90 fillérrel tartozik

Az egykori diplomata -Szűcs R. Gábor- éles bonckése ezúttal mai valóságunk kikiáltóiba, korunk hőseibe vág bele és leplezi le mihaszna létüket az irónia kíméletlen fegyverét is felhasználva, hogy jobban megláthassuk, mit rejt a vékonyka felszín.

Meghalt Zsuzsa, akit Belváros-Lipótváros Önkormányzata annak ellenére tett utcára, hogy kifizették volna a tartozását - Legyen könnyű neki a föld!

Legyen bennünk annyi, hogy legalább ebben a pillanatban megfogadjuk: azért fogunk dolgozni, hogy Zsuzsának ne legyenek sorstársai, hogy senki ne kerüljön az utcára, egyetlen ember élete se rövidüljön meg azért, mert a közösségünk magára hagyja!

Bíró Ica megrázó vallomása: "Semmim sem maradt, a házamat bizonyos körök kiváltságosai szerezték meg"

Bíró Ica több ingatlanját is a végrehajtó maffia szerezte meg, kilakoltatással. Az örökifjú modell ennek dacára is bizakodó, úgy érzi, minden rendbe fog jönni.

Egy 55 éves szívbeteg férfit és 84 éves édesanyját is kilakoltattak Kőbányán csütörtökön

Az utolsó pillanatban értesült A Város Mindenkié csoport, hogy Budapest X. kerületében, Kőbányán egy önkormányzati bérlakásból csütörtökön délelőtt egy 55 éves szívbeteg férfit és a 84 éves édesanyját tervezik kilakoltatni.

Déri Tibor megszavazta a kilakoltatások leállítását – most mégis kilakoltatna egy rászoruló újpesti polgárt

Az újpesti polgármester 2022. szeptember 28-án megszavazta azt a fővárosi közgyűlési határozatot, amely az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatások azonnali leállítását kezdeményezte. Most szerdán azonban mégis kilakoltatna egy rászoruló újpesti polgárt. Az AVM a kilakoltatás leállítására szólítja fel az...

610 ezer forintos tartozása miatt lakoltattak ki egy nyugdíjas, beteg embert

Egy budapesti cég kérte a végrehajtást, a férfi állítása szerint egy 610 ezer forintos személyikölcsön-tartozás miatt árverezték el a házát, pedig ő szeretett volna fizetni, a nyugdíjából levonhatták volnra a részleteket, de meg sem hallgatták.

A válság alatt is folyamatosak itthon a kilakoltatások

A Jobbik azt javasolja, hogy a kormány azonnal vezessen be a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet végéig tartó kilakoltatási moratóriumot – mondta a párt országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Az idős asszony már a katasztrófára készült — Lapzsemle

Heti lapzsemle.

Kilakoltatna az önkormányzat egy 70 éves nőt és az unokáját – már akció is indult az embertelen döntés ellen

A Város Mindenkiért csoport közd az önkormányzat ellen.

Bíró Ica: harmadszor a kilakoltatás küszöbén - egy intézkedés anomáliái

Minden idők egyik legfelkapottabb sztármodellje Bíró Ica évek óta küzd azért, hogy ne vegyék el élete munkáját,  a tetőt a feje fölül.

Szakács László: Miközben kitömik az oligarchák zsebeit addig ezresével lakoltatják ki a lakosságot

Ezresével lakoltatja ki a kormány a cserbenhagyott embereket, miközben az MSZP és más köztársaságpárti vezette településeken szociális bérlakás-programokat indítanak a vezetők – erről beszélt dr.

Szerdától újraindult a kilakoltatás!

Május elsején véget ér a téli kilakoltatási moratórium, így szerdától ismét bajba került családokat lehet utcára tenni.

Gyilkos főbérlőjük miatt lakoltatták ki a szikszói családot

Nem tudták, hogy főbérlőjüket gyilkosságal gyanúsítják, kis híján utcára kerültek.

Bíró Ica élőben közvetítette, ahogy végleg elhagyja otthonát, amelyből kilakoltatták – videó

Élőben lehetett nézni a Facebookon, ahogy kilakoltatják Bíró Icát.

Orbán Viktor kitartást és minden jót kívánt a kilakoltatás előtt álló kilencgyerekes családnak

Április 30-án, a téli hónapokra hozott moratórium lejárta után megkezdődtek a kilakoltatások.

Kulcsár Zsolt: Azonnal le kell állítani a családok kilakoltatását!

A Demokraták Pártja Szociális Kabinetje szerint azonnal le kell állítani a kilakoltatásokat, mert több 100 ezer embert fenyeget az a veszély, hogy az utcára kerül. 

10 ezer családot lakoltattak ki az elmúlt 3 évben

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása alapján az elmúlt 3 évben összesen kb.

Családok éve: május óta kétezernél több kilakoltatás történt

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint a kilakoltatási moratórium májusi lejárta óta 2274 esetben történt kilakoltatás. Mások szerint ez a szám jóval több lehet.

Megvonták a fogyatékossági támogatást az anyától, akinek letépte a karját a rossz tésztagép

Magyari Beáta kálváriája 2015 nyarán kezdődött.

Bíró Ica: "a perceim meg vannak számlálva"

Bíró Ica – van-e, ki e nevet nem ismeri?

Kilakoltatás fenyegeti Bíró Icát és lányát

Elúszott a devizahitele, még novemberben kitehetik őt és lányát házukból.

80 éves vak és félig siket férfit is kilakoltatnának a fővárosban

Magyarország, 2018.

Autista, rákos gyerekével lakoltatnak ki egy anyát Budapesten

Magyarország, 2018.

Dráma Halásztelken: kilakoltattak egy kétgyermekes családot

Éveken át húzódó jogi procedúra után szerda reggel rendőri jelenlét mellett kilakoltattak egy jelzáloghitel miatt fizetésképtelenné vált négytagú családot Halásztelken.