Ez a megoldott probléma? Nyugdíjas tanárnőt lakoltattak ki az utcára bedőlt devizahitele miatt

Felháborító devizahiteles történetről írt a Blikk: egy nyugdíjas tanárnőt tettek ki az utcára úgy, hogy egy darabig szépen fizette hitelét, de a bankok a válság miatt sokkal több pénzt követeltek.

A magyar közöny hungarikum?

Magyarországon májusban és júniusban mintegy 1300 családot tettek utcára a hatóságok és szakemberek szerint még mintegy 400 ezer emberre vár kilakoltatás. Tudom, hogy semmi sem fekete, vagy fehér.

Ma a XI. kerületben lakoltattak ki egy családot

Egy nőt, aki a helyszínen készült felvételek szerint rosszul lett, a rendőröknek kellett kivinniük a lakásból.

Bubik István'másik' családja – az utolsó szalmaszál….. – Így ismerkedett meg a színész és Hédi

Amikor az ember földközeli állapotba kerül, sokan rúgnak még egyet rajta, de talán nem mindenki.

Kilakoltatták a győri nőt – két hónapja egy autóban él

Két hónapja kilakoltattak egy győri nőt kisebbik fiával, azóta a nő a kutyájával él egy lakótelepi parkolóban egy autóban. A fiút kollégiumba helyeztette el.

És akkor a nyugdíjasok beintettek Kósa Lajosnak

Eddig nem látott mélységekben jár a forint; bemutatta a kormány a 2019-es adótörvényeket; hiába ígértek 800 ezer dolgozó nyugdíjast, 7 ezer embert vezettek vissza a munkába.

Felháborító: Már ennyi család lakását árverezte el a Fidesz - több ezer fő a kilakoltatottak száma!

Nincs kegyelem, brutálisan felpörgették a kilakoltatásokat, magyar, becsületes családok százait vágják ki az utcára a következő moratórium idejéig, már ha lesz.

Völner Pál államtitkár szerint elenyésző a kilakoltatások száma!

Mintmár korábban beszámoltunk arról, hogy 2018 Április 30-án lejárt a meghosszabbított, téli kilakoltatási moratórium óta kicsivel több mint két hét alatt 234 családot rakott az utcára a Fidesz kormány! 

Kilakoltatnak egy édesanyát: munka közben elvesztette a kezét és már nem tudja fizetni a hitelt

Bármelyik pillanatban az utcára tehetnek egy tiszaújvárosi édesanyát: egy rossz munkagép miatt elvesztette a kezét, az állását, és azóta nem tudta fizetni a hitelét.

Az emberiesség, leltár miatt zárva! - "Küszöbönazingerküszöböm" - Városi Kurír

Miközben a fél ország egy lélegzettel horkant fel egy elpusztult szurikáta ügyében, addig kicsivel több, mint két hét leforgása alatt, a Fidesz kormány 234 családot rakott utcára, dübörög a kilakoltatás.

Geri Tibor ny. alezredes: Nyílt levél a kilakoltatásban segédkező rendőrökhöz!

Tisztelt Főkapitány Úr, Egykori Kollégák, Tanítványok, Rendőrök!  

Egyre több vidéki családot tesznek utcára

A fővárosiak kálváriája jobban szem előtt van, több a tüntetés, nagyobb a figyelem.

Idén akár 30 ezer családot rakhatnak ki az otthonaikból legfőképp a devizakárosultakat!

Elérkezett Május 1-e, a mai naptól ugye kilakóltatások hullámai kezdődhetnek meg, leginkább devizaadósok és devizakárosultak.

Tönkretett életek... hulljanak a fejek a porba, családok váljanak hajléktalanná

Ma az önkormányzatok halhatatlanságáról írok nektek.

"Ma vagyok, holnap nem." - Orbán kilakoltatják

Írtunk nemrégiben egy 44 éves súlyos beteg nőről, aki jogcím nélküli lakáshasználóvá vált abban a házban, ahol már 1983 óta lakott a szüleivel.

200 ezres tartozás miatt kerülhet utcára egy súlyos beteg nő

Fizetni nem tud. Ha kiteszik, nincs hova mennie. Próbál a felszínen maradni, de nem hagyják. Jó ez a rendszer? Orvosán keresztül szereztünk tudomást arról, milyen nagy bajban van egy súlyos beteg 44 éves nő, akit utcára akarnak tenni abból a házból, ahova még 1983-ban költöztek be szüleivel. Felépülésre nemigen van esélye,...

Kilakoltatás fideSS módra - Gyermekes családokat is kilakoltathatnak Kőbányán

Szerdán tárgyalt a kőbányai képviselő-testület a Bihari utcában álló egyik önkormányzati épület ügyéről. Az itt élők többsége hosszútávra tervezett, maguk is sokat költöttek a bérlakásukra. Most mégis le akarja bontatni a házat az önkormányzat. Cserelakást azonban nem mindenkinek garantálnak.

A devizahitelesek kilakoltatásának azonnali felfüggesztését követeli a Jobbik

A devizahitelesek kilakoltatásának azonnali felfüggesztését, végrehajtási moratóriumot és kárpótlást követel a Jobbik.

Beteg gyermekével lakoltatták ki

Nem kegyelmezett a végrehajtó, beteg gyermekével lakoltattak ki egy 55 éves asszonyt hétfőn délelőtt Pécsen.

Kisgyerekkel lakoltatták ki őket

Kéthetes csecsemőjükkel lakoltattak ki egy családot Budapesten.

Félmillió embert fenyeget a kilakoltatás réme

A Nemzeti Bank adatai szerint 135 ezer családnak van több mint 3 hónapos elmaradása a lakáshitele törlesztésével.

Trócsányi László felesége leslagozta a tüntetőket

A Póka László-féle 'Nem adom a házam' mozgalom tüntetést szervezett Trócsányi László igazságügyi miniszter háza elé.

Egyre több ember kerül utcára a kilakoltatási moratórium lejártával

Összegyűlhet a negyven képviselői aláírás a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához.

Jó, hogy a sok szenvedés és küszködés közepette örömhírről is beszámolhatunk

Végveszélybe került hajléktalanokat és családokat segít a Kukorelli Endréhez kötődő Nyugodt Szív Alapítvány.

Kilakoltatás vár a fóti gyermekváros volt dolgozóira? – Videó

“Itt vagyunk a fóti gyerekvárosban, ahonnan Mészáros Lőrinc hotelépítkezése miatt nem csak a kerekesszékes gyerekeket paterolják ki zsúfolt intézményekbe, hanem 70 idős, korábban a gyerekvárosban dolgozó nyugdíjast is az utcára akarnak most tenni.

Lakását vesztheti a tiszaújvárosi nő, akinek letépte karját a tésztagép

Nemcsak hogy munkája nincs Beának, akinek 2015-ben letépte a bal kezét egy meghibásodott tésztagép, hanem még a lakását is elveszítheti.

Nyolcvanéves párt tettek az utcára Debrecenben – kórházba kerültek

A hivatali bürokrácia áldozata lett az az idős házaspár Debrecenben, akit rendőri segítséggel lakoltattak ki otthonukból ma délután.

Félmilliót költött a penészes lakásra, mégis kilakoltatták

Hiába tett bele saját pénzből félmillió forintot egy penészes lakás felújításába Újpesten egy anya, mégis kilakoltatták családjával együtt. A Város Mindenkié megpróbálta megakadályozni az akciót, de több tucat rendőr törte le az ellenállásukat.

Ezerrel több kilakoltatás volt tavaly, mint 2015-ben

Csaknem 3500 kilakoltatás vagy birtokba adás volt tavaly Magyarországon, ezerrel több, mint egy évvel korábban – közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar csütörtökön az MTI-vel.

Soha nem lakoltattak ki annyi családot, mint 2016-ban

Az elmúlt évekhez képest példátlan ütemben nőtt a kilakoltatások száma 2016-ban – írja a Magyar Nemzet .