Döbbenetes! Svájcig menekül az osztrák Spar-csoport Orbán Viktor oligarchái elől

A magyarországi üzlet feladása viszont szóba sem jöhet, mert az itteni jövedelmi helyzetük „nagyon kényelmes”.

Szijjártó éjfélkor landolt és azonnal bejelentette – Az izraeli háborút érinti

Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyerek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjszaka Budapesten.

Újabb magyarokat menekítettek ki Izraelből, hamarosan még többen kapnak üzenetet a külügytől

Szijjártó szerint hamarosan „meghatározott számú” magyar követi majd azt a 65-öt, akik már úton vannak.

Friss: 215 embert menekített ki Izraelből a magyar légierő két gépe!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé, jelentette be Szijjártó Péter vasárnap késő este a Facebook oldalán.

Lépett Brüsszel, kimentik az uniós diplomatákat Szudánból

Az EU nagykövete viszont a harcok ellenére is a helyén marad.

Szijjártó: Újabb 15 magyart mentenek ki Szudánból

Heten úton vannak, nyolc magyar még csak várja a segítséget.

Szudáni krízis: egymás után mentik ki állampolgáraikat az európai országok

Szijjártó Péter is bejelentést tett vasárnap.

Több száz katonát menekítettek ki az Azovsztal acélműből, a lengyel határhoz közel támadtak az oroszok

Az ukrán védelmi miniszter helyettese szerint legalább 264 katonát mentettek ki az acélműből, 53 súlyos sérült van köztük, a csoport orosz ellenőrzés alá eső területre került, fogolycserével igyekeznek kimenteni őket. A lengyel határtól 15 kilométerre lévő katonai célpontokat lőttek az oroszok a háború 83. napján.

Több száz ember kimenekítésére bérelt repülőket tartóztattak fel a tálibok

A kimenekítésre várnak többek közt amerikaiak is a Daily Mail információi szerint. Az incidens a mazari-saríf-i reptéren történt.

"Érmes a magyar honvédség a kimenekítettek számában" - Akkor miért hagyták abba 2 nappal előbb a ténykedésüket?

Szerda éjjel landolt Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe, amellyel hazatért az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő valamennyi magyar katona.

Bő egy hét alatt nagyjából 37 ezer embert evakuált az Egyesült Államok Afganisztánból

Augusztus 31-ig kell végezni a kivonással, de lehet, hogy határidő-módosítást kérnek az amerikiaiak.

Hány magyar rekedhetett Kabulban, akikről nem tud a külügy? 26 biztosan!

Hétfőn még azt állította a magyar külügy, hogy nincsenek magyar állampolgárok Afganisztánban.

640 afgán menekült el egyetlen repülőn – megdöbbentő fotó

Egy C-17 Globemaster III típusú katonai szállítórepülőn zsúfolódtak össze ennyien a tálibok elől menekülve.

43 embert mentett ki Csecsenföldről egy orosz melegjogvédő szervezet

Orosz melegjogi aktivisták 43 személyt mentettek ki Csencsenföldről, közülük kilencen már külföldre szóló vízumot kaptak. Litvánia két csecsent fogadott be.

Szijjártó: 26 magyart sikerült kimenteni

Nyolc magyar család huszonhat tagját sikerült kimenekíteni a háború sújtotta Jemenből a Nemzetközi Migrációs Szervezet repülőgépével vasárnap, így már csak hat magyar evakuálásáról kell gondoskodni – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután Dunakeszin, sajtótájékoztatón.

Robbanás egy fővárosi társasházban - Két embert még keresnek

Robbanás történt, majd tűz keletkezett a III.

Videó: Hat embert mentettek ki a XIII. kerületben kigyulladt épületből

Tűz ütött ki szerdán a főváros XIII. kerületében egy első emeleti raktárban.

Mindenki menekül: újabb gát szakadt át

Újabb gátszakadás történt Kolontárnál kedd délelőtt, a tározóból ömlik a vörösiszap, azonnal megkezdték az emberek kimenekítését a településről.