EMSZ: Donald Tusk lépjen fel "Klaus Iohannis gyűlöletbeszéde ellen"

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei levélben kérték Donald Tuskot, az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy "határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen".

Zsidó Előadóművészeti Központ nyílik 2020-ban Erzsébetvárosban

Zsidó Előadóművészeti Központ nyílik 2020-ban a Gólem Színház és a VII. kerületi Önkormányzat együttműködésében. A Csányi utca 3. szám alatti épület nemcsak színházi, hanem tánc-, opera- és jazzprodukcióknak is helyet ad.

Befejeződött a kisebbségi önkormányzati választás Szerbiában

Bezártak a szavazóhelyiségek vasárnap 20 órakor, ezzel lezárult a nemzeti kisebbségi önkormányzati választás Szerbiában. A délvidéki magyarok két lista jelöltjei közül választhatták ki a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) leendő 35 tagját.

Magyarországon több mint félmillióan támogatták a kisebbségvédelmi kezdeményezést

Magyarországon több mint félmillióan támogatták a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést (Minority SafePack), amelynek aláírási határideje április 3-án jár le – mondta a Rákóczi Szövetség főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Jobbik: Románia tartsa be a magyaroknak tett 1918-as ígéreteit

Szávay István jobbikos politikus, a párt nemzetpolitikai kabinetvezetője arra szólította fel Romániát, hogy tartsa be az 1918-as gyulafehérvári egyezmény magyarokra eső részét, és adjon nemzeti szabadságot az erdélyieknek.