Hüledeznek a pénzügyi elemzők az jegybanki alapkamat emelése után

Az elemzők többségét meglepte, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várt 30 bázispont helyett 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Büntetés a kis falvaknak a sok közmunkás

Az állam gazdagnak tekinti azokat a borsodi falvakat, ahol sok embernek van munkája – írja az Észak-Magyarország .

Eltemették Kiss Pétert 

Eltemették Kiss Péter szocialista képviselőt, volt kancelláriaminisztert Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben péntek délután.

Jövő pénteken búcsúztatják Kiss Pétert

Augusztus 15-én vesznek végső búcsút Kiss Péter szocialista politikustól a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben – közölte honlapján az MSZP hétfőn.

Halál-sorok

A véletlenek olykor furcsán, szinte már kiszámítottan hoznak híreket közel egymáshoz.

Halál-hírek soron

A rokonság tehát sír, és sírt ás.

Kiss Péter képtelen volt elviselni a tétlenséget

Az alábbi interjú akkor készült, amikor Kiss Péter kancelláriaminiszter lett.

Meghalt Kiss Péter

Hosszan tartó súlyos betegség után 55 éves korában kedden elhunyt Kiss Péter volt kancelláriaminiszter, az MSZP alapítója, volt alelnöke – tudta meg az atv.hu . A politikus 2014-ben a budapesti 11. számú (Újpest-Angyalföld északi része) választókerületben szerzett egyéni képviselői mandátumot, halála miatt itt időközi...

Fair play-díjra jelölik Kiss Péter hegymászót

Meghallgatást tartott a Kancsendzöngán történt tragédiáról a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.

Az utolsó képek Erőss Zsoltékról

A Magyarok a világ nyolcezresein program által közreadott képen a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsán Kiss Péter (j), a nepáli Bibas Gurung (b) és az olasz Mario Vielmo (b2) 2013. május 20-án.

Valószínűleg Kiss Péter holttestét azonosították a serpák fotóin

Nagy valószínűséggel Kiss Péter holtteste látható a Kancsendzöngára felküldött serpák által készített, egyelőre nem közölt fotókon – mondta Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője pénteken az MTI-nek.

Nem keresik tovább a hegymászókat

Nem keresik tovább az öt eltűnt hegymászót. A döntést a családtagok és a mentést szervező Seven Summit Trekking Agency (SSTA) közösen döntöttek, a rossz időjárási körülmények miatt.

Kancsendzönga - Vége az expedíciónak

Pénteken befejeződött a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciója, amely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött - tette közzé az expedíció blogoldalán Vincze Szabolcs szóvivő, aki az MTI-nek elmondta, hogy a magyarok valószínűleg már elhagyták az alaptábort és útban vannak a nepáli főváros,...

Ismét Simon Zsolt lett a második legbefolyásosabb médiaszemélyiség

A tavalyi évhez hasonlóan 2013-ban is a TV2-csoport vezérigazgatóját, Simon Zsoltot választották a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek. Az idei lista azt tükrözi, hogy továbbra is egyértelműen a két nagy kereskedelmi csatorna dominál a médiapiacon.

Kiss Péter lesz Illés Peti a Barátok köztben

Kiss Péter Balázs, egy 22 éves, kaposvári fiú alakítja november elejétől Illés Péter karakterét a Barátok köztben.

Kiss Péter: "A Jobbik a terrorizmus politikai szárnya"

A válságkezelő kormányzás következtében Magyarországot a pénzügyi stabilitás jellemzi, a költségvetési hiány alacsony, így az ország egyre vonzóbb célpontja a befektetőknek.

Hankook-tárgyalások

Kiss Péter tárca nélküli miniszterrel tárgyaltak tegnap a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetének és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetői a Hankook üzemi tanácsi választásának körülményeiről.

Kiss Péter: "Nincsenek illúzióink"

A dél-zalai városban járt a minap Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, társadalompolitikai miniszter.

Veres János külföldön építi tovább karrierjét?

Veres János pénzügyminiszter szinte bizonyosan nem lesz kormánytag - értesült a Népszabadság.

Lendvai, Szekeres, vagy Kiss Péter lehet az MSZP elnöke

Szekeres Imre elnökhelyettes és Kiss Péter alelnök mellett Lendvai Ildikó frakcióvezető neve is felmerült a kormánypárt megyei elnökeinek és országos vezetőinek kedd délelőtti tanácskozásán azzal kapcsolatban, hogy ki legyen az MSZP új elnöke - értesült a Független Hírügynökség.