Három embert vertek agyba-főbe a neonácik Budapesten – Ebédelni indultak volna amikor rájuk támadtak

Budán nincs helye az erőszaknak és a gyűlöletnek – ezt Őrsi Gergely, második kerületi polgármester mondta, a Széll Kálmán tér sarkán történt szombati atrocitás után.

Videón, ahogy kitört egy 10 éve szunnyadó vulkán Indonéziában!

A Sinabung-hegy tűzhányójának füstje 5 kilométeres magasságig is feljutott, a kitörésről pedig látványos videó is készült. 

Letiltották az ismert történész ismeretterjesztő oldalát egy szélsőjobbos rádió feljelentése miatt – ezzel foglalkozott az oldala

Az 1945-ös kitörésről készített ismeretterjesztő oldalt Ungváry Krisztián történész, ennek a Facebook-oldalát tiltotta le a közösségi oldal, miután egy szélsőjobbos rádió fejlenetést tett náluk.

Három fővárosi kerület is elhatárolódott a Becsület Napjától

A neonáci rendezvény ellen adott ki közös közleményt az I., II. és XII. kerületi önkormányzat, amelyben elítélik az 1945-ös kitörésre emlékezőket.

Megtartják a „becsület napját” a szélsőjobbosok - eltörölte a bíróság a rendőrségi tiltást

A Városmajorban rendezik meg a szélsőjobboldali demonstrációt – derült ki a Népszavának  adott rendőrségi tájékoztatásból.

Tízen megsérültek az Etna körüli szerdai földrengésben

Harmadik napja tart kisebb-nagyobb intenzitással a szicíliai Etna tűzhányó kitörése, szerdán reggel a vulkán környezetében 4.8-as erősségű földrengés is volt.

Két napja tart az Etna kitörése

A tűzhányó oldalán két kilométer hosszú hasadék nyílt, ahonnan láva fakad a tudósok szerint.

Rekonstruálták Szantorini vulkánkitörésben megsemmisült "belső szigetét"

Nemzetközi kutatócsapat, benne magyar tudósok rekonstruálták Szantorini 3600 évvel ezelőtt vulkánkitörésben megsemmisült "belső szigetének" méretét és korát. Az eredményről szóló tanulmány a Scientific Reports című tudományos lapban jelent meg pénteken.

Budapest felszabadítására, ha már a kitörés napját így megünnepelték - Városi Kurír

A Vörös Hadsereg közel 80 ezer fős vesztesége nagyobb volt a fővárosban, mint a lakosságé, valamint a német és magyar védők áldozatainak együttes száma.

Izlandi vulkán okozhat gondot a közeljövőben

Amíg a világ az Etna kitörésére figyel, csendben egy izlandi vulkán is készülődik – mondta el Harangi Szabolcs vulkanológus a 24.hu -nak.

250 évnyi nyugalom után kitört egy vulkán Kamcsatkán

250 évnyi nyugalom után szombaton kitört a Kambalny-vulkán Kamcsatkán.

Tíz ember sérült meg, miután kitört alattuk az Etna

Legalább tízen sérültek meg, köztük a BBC forgatócsoportja, mikor hatalmas robbanással csütörtökön kitört az Etna.

Így tombol az Etna – videó

 Újra látványosan aktívvá vált a szicíliai Etna, amely február végén tört ki.

Kitört az Etna

Nyolc hónapnyi szünet után hétfő éjjel kitört az Etna szicíliai vulkán – olvasható a 24.hu cikkében.

"Nekünk tíz Budapest nem ér meg egy Bécset!"

1945. február 13-án ért véget a magyar fõváros 51 napig tartó ostroma. Budapest megpróbáltatásai csak a Sztálingrádért, Varsóért, vagy Berlinért vívott harcok megpróbáltatásaihoz hasonlíthatók.

Több mint 200 menekült megint kitört Röszkéről

Mintegy 200-250 migráns elhagyta szerda délelőtt a röszkei Dugonyi úton kialakított rendőrségi gyűjtőpontot – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalát, illetve a sztráda Budapest felé vezető részét a rendőrök lezárták.

Amikor a pokol feljön a Földből: 7 kilométer magas füstoszloppal nyitott egy indonéz vulkán

Vulkánok, tűzköpő, forró kapuk egyenesen a bolygó szívébe.

Hungaristák és a többiek: megint jön a "becsület napja"

Hungarista, nemzetiszocialista és más, magukat inkább a „nemzeti radikális” irányzathoz soroló szélsőjobboldali szervezetek részvételével idén is megrendezik Budapesten az úgynevezett becsület napját.

Lenyűgöző képek egy szunnyadó óriás ébredéséről!

A hatóságok már megkezdték a környékbeliek evakuálását, elképesztő fotók a természeti jelenségről!

A vizet köpő gejzírek

Függetlenül attól, hogy a gejzírek milyen rendszerességgel törnek ki, működésüket általában a különböző hosszúságú kitörési és nyugalmi fázisok váltakozó ritmusa jellemzi.

Vulkánkitörés miatt falvakat evakuálnak

Indonézia piros figyelmeztető jelzést adott ki mert kitört a Mount Karangetang vulkán a Sulawesi szigeten.

Kép és videóösszeállítás a Mount Merapi kitöréseiről

Továbbra is igen aktív az indonéziai Mount Merapi vulkán.

Szinte folyamatosak a Merapi vulkán kitörései - videó

Október 26. óta több alkalommal tört ki a Merapi vulkán Indonéziában.

Leáll az izlandi Eyjafjallajökull? - új videóval

Láthatóan és mérhetően csökkent az izlandi Eyjafjallajökull gleccser alatti vulkán aktivitása.

Harminc éve ezen a napon tört ki a Mount Saint Helens vulkán

1980. májusában az amerikai Washington államban található Mount Saint Helens vulkán hosszú szunnyadás után életre kelt és hatalmas kitörést produkált.

Ismét hamufelhő és ismét légtérzár!

Repülőjáratok százai nem szállhatnak föl Írország és Skócia területén, ugyanis az izlandi vulkánkitörés újabb hamufelhője miatt légtérzárat rendeltek el a térségben.

Képek: Így lepte be Izlandot a vulkáni hamu

Belepte az Eyjafjallajökull vulkán robbanásos kitörése után a hamu a tűzhányó környékét.

Miből áll és mit okozhat a vulkáni hamu?

A vulkáni hamu a vulkánkitörésekkor a tűzhányó belsejéből kilökődő anyag, amely akár több ezer méteres magasságba juthat a légtérbe.

Tűzhányó kitörés - képgaléria

Fülöp-szigeteki katonák erőszakkal költöztetik ki a helybelieket a Mayon tűzhányó veszélyesnek minősített 8 km-es körzetén belül.

Kitört a Mayon vulkán: lávát és hamut lövell ki

Kitört a Fülöp-szigeteki Mayon vulkán.