Magyar könyvet mutattak be a globális klímacsúcson

Csizmadia Norbert, a Neumann János Egyetem kuratóriumi elnöke bemutatta új, angol nyelvű könyvét, a Geovízió: Fenntarthatóság és Eurázsia című duplakötetet az Egyesült Arab Emírségekben, a COP28 globális klímacsúcson – közölte a Neumann János Egyetemért Alapítvány az MTI-vel.

Ezzel a királlyal futott össze Novák Katalin – Elárulta, miről beszéltek

A köztársasági elnök a dubaji klímacsúcson találkozott a brit uralkodóval, III. Károllyal.

A nap vicce: négyszáz magángéppel érkeztek a résztvevők a glasgowi klímacsúcsra

A maga nemében vicces, amikor politikusok megtanácskozzák, mit tegyünk, hogy megállítsuk a globális felmelegedést, majd visszaszállnak a privát jeteikre. 

Trump miatt fő a fejünk

Jászberényi: A klímacsúcs kérdése sokkal fontosabb attól, minthogy politikai kérdést csináljunk belőle.

Zseniális húzással megmenthető a Föld

A korábbi évekkel ellentétben látványos egyetértéssel ért véget az ENSZ évente megrendezett nemzetközi klímatanácskozása Párizsban.

Hollande elmondta, mi a klímacsúcs tétje és célja

A Föld jövője dől el a párizsi klímacsúcson – jelentette ki François Hollande francia államfő hétfőn a Párizs környéki Le Bourget-ban az ENSZ 21. klímakonferenciáját megnyitó beszédében. Arra kérte a nyitónapon megjelent mintegy 150 állam- és kormányfőt, hogy ne okozzanak csalódást a rendezvény által keltett "hatalmas...

Összefognak a világ vallási vezetői a klímaváltozás megfékezéséért

A párizsi klímacsúcs közeledtével sorban jelennek meg a világ nagy vallásainak vezetőitől a klímaváltozás megfékezésére és az ezzel kapcsolatos közös összefogásra felszólító felhívások a világ vezetői és mindenki számára.

Áder: a klímaváltozás hozza az igazi migráns-válságot

Ha a világ országai az év végi párizsi klímacsúcson nem lesznek eredményesek a klímaváltozás elleni fellépésben, akkor nem lesz teljesíthető egy sem az ENSZ pénteken elfogadott fenntartható fejlesztési céljai közül, s ez végeredményben megnöveli a háború és migráció felerősödésének veszélyét – figyelmeztetett Áder...

Áder János kérése a magyarokhoz

Emeld fel a hangod a klímaváltozás megállításáért az aláírásoddal, hogy sikeres legyen a párizsi klímacsúcs!

Áder: az ENSZ-főtitkár számít Magyarország támogatására

Ban Ki Mun továbbra is számít Magyarországnak a klímaváltozás elleni harcban nyújtott támogatására – jelentette ki Áder János köztársasági elnök, amikor az MTI-nek nyilatkozott az ENSZ főtitkárával a világszervezet New York-i székházában helyi idő szerint kedd este folytatott megbeszéléséről.

Még sohasem volt ilyen meleg a Földön

A NASA által 1880-ban megkezdett földfelszíni hőmérsékletmérések óta, az elmúlt egy évtized bizonyult a Föld legforróbb időszakának.

Klímakampány meghosszabbítva…

„Nagyon nagynak, némelyek számára pedig teljesen irreálisnak tűnhet az az elképzelés, hogy a bolygó részben az övék is, valamint az, hogy tudnak segíteni és kellene is segíteniük gondját viselni.”

Klímacsúcs - elszalasztott lehetőség

A Greenpeace elszalasztott lehetőségnek nevezi az ENSZ koppenhágai klímakonferenciáját, és elítéli a leggazdagabb és legbefolyásosabb országok vezetőit az ott elfogadott megállapodás miatt.

193 delegáció tudomásul vette a Koppenhágai Egyezményt

A koppenhágai ENSZ klímakonferencia szombati plenáris ülésén a 193 delegáció "tudomásul vette" az előző éjjel mintegy 30 ország részvételével kidolgozott zárónyilatkozatot, amely a kiszivárgott információk szerint a Koppenhágai Egyezmény címet viseli.

Tüntetők a klímacsúcson - Fekete Haiku

Míg bent izzadtok,

Klímacsúcs - szervezésből elégtelen

A szükségesnél nagyságrendekkel kisebb a koppenhágai klímacsúcsnak otthont adó Bella Center konferencia központ, ahová hétfőn az előre akkreditált újságírók sem jutottak be öt órányi sorban állás után.

30 ezer tüntető, brutális rendőri fellépés Koppenhágában - videó

Több száz, fekete ruhába öltözött fiatal téglákat dobált és kirakatokat tört be szombaton Koppenhágában, miközben zajlott a dán fővárosban tanácskozó klímacsúcs résztvevőit cselekvésre buzdító tüntetés.

Magyarország lehet a klímaváltozás egyik legnagyobb áldozata

Miközben a koppenhágai klímacsúcson a világ vezetői a klímaváltozásért is felelős károsanyag-kibocsátás csökkentéséről tanácskoznak, addig hazánk elégtelen megújuló energiapolitikája az üvegházhatást elősegítő biomasszára helyezi a hangsúlyt.

Katasztrófához vezet a klímakonferencia?

A tudósok szerint közel sem elég az, amit Koppenhágában vállalnak az országok.

Klímacsúcs: tüntetések Európa fővárosaiban (képgaléria)

Berlinben, Londonban és Rómában több tízezren gyűltek össze szombaton délután, hogy tiltakozó menetekkell ráirányítsák a figyelmet a hétfőn kezdődő klímaváltozási csúcstalálkozóra.

Fürdőruhás aktívisták a Miniszterelnöki Hivatalnál

A Greenpeace - kérései fontosságának szemléltetésére - egy trópusi hangulatot idéző homokszigetet alakított ki a Miniszterelnöki Hivatal szomszédságában lévő Garibaldi utcában.

Klímacsúcs? A tököm tele van a környezetvédőkkel!

Ha hülyék állnak egy ügy mellé, az elveszett!