Az iskolák, óvodák, posták, boltok, bankfiókokat megtizedelték, most a kocsmákon a sor - Falusi pillanatkép

"Italüzlet, kávézó, zenés-táncos szórakozóhely" a hivatalos megfogalmazása annak a csoportnak a KSH-kimutatásokban, ahová a talponállókat, kiskocsmákat sorolják.

Új életet kezdett az Együtt társalapítója, Kónya Péter: kocsmát nyitott egy zsákfaluban

Zsákfaluba költözött, ahol egy kocsmát nyitott az Együtt politikai párt társalapítója.

Hatalmasat buliztak a magyar válogatott tagjai egy kocsmában, Szoboszlai sört is csapolt

Megünnepelték a vesztes meccset. 

Kell egy jó hír? Mert ilyen is van.... - Tudunk mi, ha akarunk! De tud a kormány is?

Megannyi kormányzati ígéret hangzik el folyamatosan "mentőövről, amit kormányék dobnak", meg "tűrjél, mert most az államnak is kemény a helyzet", meg, hogy "nem maradsz az út szélén...", de az érezhető, prompt segítség valahogy mindig azokat találja meg, akik elég közel tömörülnek a bizonyos nemzeti kondér körül.

Kocsmagender 2020 december idusán - egy kis home-office alulnézetből

Kovács és Szabó – mind a ketten home office-ben totál állástalanok – támasztják a pultot a sarki mellbehányóban.

Vírushelyzet: a bolgár fővárosban két hétre bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek

Szófiában két hétre bezárnak vasárnaptól az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók a koronavírus-járvány miatt – közölte Jordanka Fandakova főpolgármester.

Annyira szomjas volt, hogy a tetőt megbontva mászott be a kocsmába

A rendőrség nem díjazta az ötletet, a bíróság viszont igen, el is rendelték az elkövető letartóztatását.

Brutális kiütést rögzített a kamera egy mosonmagyaróvári kocsmában – videó

Állítólag féltékenység állt a durva pofozkodás hátterében.

Egy kupica, egy szitok, egy krahács - Városi Kurír

Falusi söröző, kedves pultossal, jó kávéval.

Egy térképen Budapest minden kocsmája?! Ide süss!

A Redditen megjelent egy vaktérkép, amelyen kis pontok jelölik Budapest kocsmáit. A dolog nagyszerű, de sokkal jobban vizsgálgatható, hogyha ráillesztjük az utcákat is. Egészen jól látszik, hogy a belváros, és persze a VII. kerület gatyára tele van ivókkal, de az V. és a VIII. kerület belső része sem áll rosszul. Budán csak egy...

Ezek a legjobb bulihelyek Budapesten

Íme egy listában a főváros legjobb fesztiváljai, sörözői, koncerthelyszínei, koktélbárjai, stb.

Botrány! Kocsmában kampányolt az atomminiszter! - Városi Kurír

Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter úgy gondolta nem árt ha kocsmába is elmegy kampányolni.

Huth Gergely kocsmájában röpködtek a b@zdmegek - Városi Kurír

Huth Gergely Dr. Sziget Bt. nevű cége kétmillió forint közpénzt kapott a Schmidt Mária vezette emlékbizottságtól arra, hogy felújítsák Huth Revolution ’56 nevű kocsmáját a Bem rakparton.

Sadek mondja, hogy mi a gondja - Igaz mese felnőtteknek - Városi Kurír

Az egyházasdengelegi közmunkás Sadek annyit értett a politikához, mint legtöbben a magyar a focihoz., de ennyi,   ez a kvóta dolog valahogy már nem ment bele a fejébe.

VV Soma kocsmai balhéba keveredett egy nő miatt

A ValóVilág győztese egy VII. kerületi kocsmában keveredett verekedésbe szombat este – számolt be róla a 24.hu .

Magyar Kétfarkú Kutyapárt belecsap a lecsóba - tüntet, kocsmát nyit

A Magyar Kérfarkú Kutyapárt sajátos hangvétellel áll ki a Fidesz oktatáspolitikája mellett Erre joggal mondhatja az ellenzék: védjen meg téged a Kétfarkú Kutya! Megkezdi a politikai szezont a Magyar Kétfarkú Kutyapárt: a kormány oktatáspolitikája mellett tüntetnek pénteken – adták hírül közösségi oldalukon.

Nyitás után a rendőrök is megjelentek a Kétfarkú Kutya Párt kocsmájánál

Stílusos nyitánya volt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kocsmájának: alig egy órával azután, hogy a VII. kerületben megnyílt a pártközpontként is funkcionáló Fogadó az Ingyen Sörhöz, máris kiszállt egy rendőrjárőr a helyszínre.

Korai zárásra köteleznék a belvárosi kocsmákat

Szigorítaná a szórakozóhelyek nyitvatartási szabályait a VIII. és a IX. kerület is, írja a Magyar Nemzet .

Kocsmában árulták a cuccot – közel 3,5 kilót foglalt le a rendőrség

Közel 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói egy ferencvárosi sörözőben, miután elfogtak hét férfit, akik országszerte, Budapesten, Makón, Kiskunhalason és Turán kereskedtek a szerrel – közölte a BRFK a rendőrség honlapján  péntek reggel.

Durván beletrafált Vásárhelyi Mária: 100 pontos kérdést tett fel Schmidt "Terrorháza" Marcsinak

Vásárhelyi Mária a Facebook-oldalán osztotta meg a kérdését, amit Schmidthez intézett. A botrányok kereszttüzében lévő Schmidt Mária egyébként sem él nyugodt napokat mostanában, hiszen számos olyan mutyigyanús ügy köthető a nevéhez, amely arra sarkallja a publicistákat, hogy efféle üzeneteket írjanak neki:

Videó: így rendelnének sört a Premier League-klubok a kocsmában - N

A The Sun egyik legnépszerűbb aloldala, a Dream Team a Facebookra töltött fel egy videót, melyben megmutatják, hogy vásárolnának sört egy kocsmában a különböző Premier League-klubok.

Kitört a balhé Gyurcsány londoni kampányfellépésén

A Demokratikus Koalíció elnöke egy londoni kocsmában találkozott magyar munkavállalókkal, hogy a népszavazástól való távolmaradásra kérje őket és hazai családtagjaikat. Nem mindenki látta szívesen – írja a NOL.hu .

Kitiltották Orbán Viktort egy kocsmából

Nagyon durván berághatott a miniszterelnökre és pártjára egy zalai presszó tulajdonosa. 

Egyetlen táblán a pusztító magyar nyomorúság

Nem tudni, hol készült, de végül is bárhol készülhetett volna . Rajta van minden.

Kilónként 2000 forintot fizet a polgármester a fogyókúrázóknak

Minden leadott kiló után kétezer forint jár – ezzel az ötlettel próbálja lefogyasztani faluját a baranyai Drávaszerdahely polgármestere, Alpár György – írja a BorsOnline.hu .

Kocsmában könyökölt Tóbiás József

Bejárja az országot, mind a 106 választókerületet Tóbiás József MSZP-elnök.

Majdnem agyonvertek egy férfit Varsádon

Szombaton 2 óra 30 perc és 3 óra között egy helyi söröző előtt legalább hatan szólalkoztak össze, majd kezdtek verekedni. Az elsődleges orvosi adatok alapján a bántalmazás következtében egy 24 éves medinai fiatalember életveszélyes, egy 29 éves szedresi férfi súlyos, valamint egy 32 éves medinai férfi könnyű sérüléseket...

G. Fodor bejött a kocsmánkba

Szerdán bejött G. Fodor Gábor a kocsmánkba.