Iszonyatos teperésbe kezdtek Orbánék az uniós pénzekért, de sajnos már túl jól ismerik őket

Az Európai Bizottság leszólt Orbán Viktornak, hogy a befagyasztott támogatás utalása előtt a Magyar Közlönyben szeretnék látni az igazságügyi reformot.

Koldulni ment Dániába, kiutasították a szlovák nőt

Koldulásért kiutasítanak egy szlovák nőt Dániából a Koppenhágai Bíróság keddi döntése alapján – írja az Independent alapján az Index . Ez lesz az első olyan alkalom, hogy valakit kiutasítanak az országból az egyébként illegális tevékenység miatt. A nő 40 napot tölt majd börtönben, ezután kell elhagynia Dániát.

Önbíráskodó, rasszista állatvédők vették el a koldus kutyusát

Egy francia állatvédő egyesület tagjai tulajdonképpen elrabolták, erőszakkal elvették egy párizsi koldus kutyáját, miközben az akciót videó is megörökítette – erről tudósít a The Local franciaországi kiadása , és mi csak nézzük, nézzük ezt a videót, amely állítólag egy civilizált országban készült.

A szívtelen nő idős anyját küldi koldulni, hogy neki lakása legyen

Óriási felháborodást okozott Kínában egy 80 év körüli nő esete, akit saját lánya küldött koldulni az utcára.

24 éves rokkant nőt bírságoltak meg, mert ételmaradékot kéregetett

Megbírságoltak egy 24 éves nőt a rendőrök a Rókusi körúti Tescóban: ételmaradékot kért el, amelyet aztán megevett – írja a Délmagyarország.

Sok koldusdiák

Mikszáth még csak kettőről írt, mára nagyon megszaporodtak, ugyanis a HaHa tegnap délután koldulással egybekötött demonstrációt tartott a lázadó diákság hat pontjának védelmében és az egyetemek, főiskolák anyagi forrásainak megvonása ellen.

Kolduló gyerekek

Koldulásra szorulni semmilyen életkorban nem szabadna senkinek.