Az alkotmányjogász szerint a Fidesz féle tákolt alaptörvény nem létezik!

Az Orbánék által fabrikált, kényük-kedvükre módosítgatott alaptörvény valójában nem létezik.

Kolláth György: az alaptörvényre úgy kell tekinteni, hogy nem létezik

Korábban az egyházi törvényt eljárási szabálytalanságok miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság.

Kolláth György: Orbán elismerte, hogy maguk alá gyűrték az Alkotmánybíróságot

Orbán Viktor coming outolt, és őszinteségi rohamában elismerte: maguknak csinálták az alaptörvényt, s maguk alá gyűrték az Alkotmánybíróságot is – kommentálta Kolláth György alkotmányjogász a kormányfő nyilatkozatát, amely szerint nem véletlen, hogy ki lehet alkotmánybíró.

Máris módosítani kell az új magyar alkotmányt

Az új alaptörvényből kifelejtették a jelenlegi alkotmány hatályon kívül helyezését.

„Az államfő nem állhat egyik oldalon sem”

Alkotmányos képtelenségnek, a zavarosban való halászásnak nevezte Kolláth György alkotmányjogász az ellenzéki sajtóban megjelent, a kormányfőváltással kapcsolatos forgatókönyvet.