Kirúgták Hollik Istvánt, Menczer Tamás váltja a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának székében – Jól jártunk a cserével?

Hollik István helyét Menczer Tamás veszi át a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatói székében. Azt viszont még nem tudni, Menczer Tamás államtitkári feladatait ki kapja meg.

Távozik Hollik a kormányszóvivői pozícióból, utódja Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Szalay-Bobrovniczky Alexandra lesz január 1-től a kormányszóvivő, Hollik István pedig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként folytatja – értesült a Magyar Nemzet.Mint a pártlap felidézi, a 32 éves, jogász végzettségű Szalay-Bobrovniczky még leánykori nevén, Szentkirályi Alexandraként a Fidelitasban kezdett politizálni, 2007-2010...

Lemondott a Fehér Ház kommunikációs vezetője

Lemondott a Fehér Ház kommunikációs igazgatója. Mike Dubke még május 18-án, Trump elnök európai körútja előtt nyújtotta be lemondását, az erről szóló információ azonban csak kedden került nyilvánosságra.

Nyakó István lesz az MSZP főkommunikátora

A Magyar Idők úgy tudja, Nyakó István lesz a Magyar Szocialista Párt kommunikációs igazgatója.