Így emlékeztek meg a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról a hazai politikusok

Az idei emléknap néhány politikai megnyilvánulásait foglalta össze a 444.hu.

3 milliárd forintot adott egy amerikai múzeumra a kormány

Másodszor kapott komoly adományt a magyar kormánytól az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány.

Van-e egyáltalán köze a KDNP-nek a kereszténységhez? - Városi Kurír

Az áldozat nem kinevezéssel szokott áldozattá válni. Akik az egykori kormánypárt tisztségviselői voltak, netán vezető tisztséget töltöttek be egy cégnél, illetve közintézményben, azok valahogy nem igazán keltik az áldozat képzetét. Még akkor sem, ha most éppen megtalálták magukban az ősellenállót. Mert ők már a pólyában...

LMP: legyen méltó emlékhelye Kovács Bélanak!

Az LMP szerint itt az ideje, hogy méltó emlékhelye legyen Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt egykori főtitkárának.

A hatalom mécsesei

Amennyiben asszociációs játékot kezdenénk, a kommunizmusról akár számos különböző képzet is felbukkanhatna a kollektív tudatalattiból.

Kövér: a kommunizmus az ember és az emberiség elleni bűn

A kommunizmus az ember és az emberiség elleni bűn volt, a magyaroknak pedig jó okuk van ezt nem elfelejteni – emlékezett rá Kövér László.

Ne legyen Frankel Leó út!

Szomorúnak tartjuk, hogy Budapesten még mindig van Frankel Leó út, és tisztelettel kérjük Tarlós István főpolgármester urat arra, hogy ne engedjen semmilyen nyomásnak, hanem hajtsa végre az önkormányzat számára kötelező törvényi rendelkezést és védje meg a kommunizmus áldozatainak emberi méltóságát.