Ezt jól kifundálták: "a régi rendszerbe nem öntünk új pénzt", vagyis belátható időn belül ugrott a MÁV-fejlesztés

Valami hangzatos, de mindenképpen költségkímélőt kellett kitalálni arra az égbekiáltó blamára, amibe a csődöt mondott Lázár-koncepció sodorta a MÁV-ot és vele az országot is.

Egy újabb Windows 10 mobil koncepció

Eddig rengeteg látványos, meghökkentő, szép és hasznos funkciókat bemutató Windows 10 mobil koncepciót láthattunk - a többi, nem annyira maradandó, de szintén lelkes emberek által készített elképzelés között.

Mire jó a brókerbotrány

Amikor Tuzson Bence a térség Fidesz-garantálta fejlesztéséről beszél akkor az említett keretben nagyjából arról szól, hogy: „vagy a jelöltünkre szavaztok, vagy éhen döglötök”. Csak annyira azért mégsem szakított a politikai korrektséggel a fideszes politikus, hogy a fenti mondatot a hallgatóság orcájába merje vágni.

Galaxy S5 vagy Note 4? Koncepció fotókon az év legjobban várt csúcsmobilja(i)

Kétség sem fér hozzá, az idei év legjobban várt újdonságai mobil fronton bizony az új Galaxy S5, és persze a Note 4 lesznek. De vajon, hogyan néznek majd ki? Koncepciófotók.

A koncepciós emlékezetgenerátor

Természetesen létezik a nemzeti emlékezet.

Koncepciós hatásvadászat 2006 jegyében

A 2006-os eseményekkel kapcsolatos rendőrpereket, természetesen teljesen véletlenül, az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján kezdték meg.

Unortodox eljárás, unortodox kémkedés, unortodox ítélet

Galambos Lajos ügyvédje szerint a bíró egy freudi elszólást követett el, amikor azt mondta, hogy „abból a koncepcióból indultunk ki”.

Koncepció a Bajnaibűnözésről

Egyszervolt országban az állítja egy vélt bűnös, hogy ellenük koncepciós eljárás zajlik .

Millenio, az elektromos Ferrari

A Ferrari Milenio egy futurisztikus sportautó tanulmány, színe tűzpiros, ahogy az a gyors sportautókhoz illik, de legbelül ez a koncepció teljesen zöld.

Húsz év múlva már az autók is oxigént termelhetnek

Valami olyasmiről van szó, hogy ez az autó úgy viselkedik, mint egy növény: szén-dioxidból oxigént állít elő.

HTC Tube, az erőforrással utántölthető androidos telefon koncepció

Úgy tűnik, hogy mostanában egyre több dizájner gondol arra, hogy célszerű lenne az androidos készülékeket egy újszerű külsőbe bújtatni vagy eddig teljesen szokatlan funkciót megalkotni.

Flip Android telefon, koncepcióból valóság?

Egy igen érdekes koncepciót készített Kristian Ulrich Larsen, ami egy szó szerint sokoldalú, három kijelzővel rendelkező androidos okostelefont mutat be.

eReader koncepció a Tuvie Design-tól

Figyelemreméltó eReader koncepciót készített a Tuvie Design Studio.

SAIC Leaf. Zöld levél autó a környezetért

Az autó nevének jelentése levél, az elnevezést azonban nem csak a levél formájú tető miatt kapta.

Megjelent az első hivatalos fotó a Hyundai i-flow koncepció autóról!

A legfőbb külső jellemző a Hyundai i-flow koncepció autónál a futurisztikus design.

Fusizik a tanárok kétharmada

Azok mennek tanárnak, akik a középiskolában elégséges szinten tanulnak, mondta Pokorni.

Evolve és Discover, két érdekes Android alapú HTC koncepció

Két remek Android OS-re tervezett HTC koncepció.

Milyen irányba haladjon a sport?

Elkészült Dunaújváros immár harmadik sportkoncepciója, vagyis inkább egy vitaindítónak való anyag.

Falbontó koncepció

A digitális gyártást vagy gyárat már több évtizeddel ezelőtt megálmodták, és nem kellett sokat várni arra, hogy az álomból valóság legyen.

Személyre szabható LCD TV a Philipstől

Szeptember 25-e volt a napja, mikor a VÁLASZTÁS lehetősége beköszöntött a televízió iparba.