Ufológusok egymás között

Ufológusok és a rejtélyek kedvelői jöttek össze a minap a National Press Clubban, a Fehér Háztól nem messze, hogy elmondják az ufókkal kapcsolatos nézeteiket, tanulságokat.

Hawking: ha nem hagyjuk el a bolygót, végünk!

Stephen Hawking április 16-án elöadást tartott a Kaliforniai Technológiai Intézetben. Az emberek 12 órával a kezdés előtt már sorban álltak – a csúcsidőben ez a sor több, mint fél kilométer hosszú volt.

Földönkívüli testőrök védik Obama elnököt?

Bizarr videó kering a hüllőfejű biztonsági emberről, akinek átváltozását a News One televíziós csatorna két kamerája is rögzítette.

Négycsillagos rendezvényhelyszín Debrecen szívében

Családomban nem egy neves esemény megünneplését szerveztük már étterembe.

(ki) Oktatás konzervatív keresztény módra

Nehezen tudtam eldönteni, hogy anyázós vagy röhögős kommentárt fűzzek az Educatio konferencián történtekhez .

A konferencia vajon mi?

Egy szakmai konferencia, egy szakmai eszmecsere alapvetően olyan fórum, amin azért tartanak előadásokat, hogy a vélemények ütközzenek.

Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra

Szeptember 25-26-án második alkalommal került megrendezésre az európai uniós "Safer Internet Plus" (SIP) program keretében "Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című konferencia a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával.

Reload-Csapó Budapest!

A Continental Hotel Zarában került megrendezésre a Reload- Capó: Budapest! című filmes konferencia. A konferencia célja külföldi példák alapján rámutatni a filmturizmus fontosságára, image építő szerepére. Neves szakemberek jelentek meg és tartottak előadást a filmszakma és a turizmus részéről is.

Konferencia a német tanároknak

A GYAKI Implom tagintézménye adott otthont az elmúlt hétvégén annak a háromnapos továbbképző konferenciának, melyre az ország minden részéről, sőt még külföldről is vártak némettanárokat.

Utánpótláshiány és elvándorlás

Három napon át vendégeskedtek városunkban a gyermekgyógyászok az ország számos pontjáról, ugyanis február 24. és 26. között Gyulán rendezték a Fiatal Gyermekgyógyászok XI.

Beszámoló a Drogmentes Magyarországért Konferenciáról

2011. november 21-én megrendezésre került a Drogmentes Magyarországért Konferencia. Az előadók: dr. Bakanek György, sportszakorvos, életvezetési tanácsadó, doppingszakértő, dr. Nagy Gábor, Főtanácsos, BM Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, Dr. Páczelt László, jogász, Szomor Katalin biológus, kábítószer szakértő, Ferencz...

Új eljárások a tüdőgyógyászatban

Aggasztó, hogy egyre nagyobb iramban növekszik a légzőszervi betegségek száma már gyermekkorban is, így nem véletlenül övezte nagy érdeklődés az elmúlt hétvégén megrendezett gyermek tüdőgyógyász konferenciát Gyulán.

Luxus a Balatonnál

2004-es nyitása óta a Balaton-régió egyik legnépszerűbb szálláshelyévé vált a siófoki Hotel Azúr**** Wellness és Konferencia Szálloda, mely 7. születésnapján új, exkluzív szárnnyal bővül.

ADHD egy életen át - Ajándék vagy átok - Konferencia a hiperaktív gyermekekért

Az ADHD-Magyarország az ADHD Europai tudatosság hete alkalmából szokásos konferenciánk immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre.

Fenntarthatósági Nap 4 - Millenáris Park Teátrum 2011 szeptember 24

A Fenntarthatósági Nap egy rendhagyó szakmai konferencia és kiállítás, aminek fő célcsoportjai a fiatalok.

Street Fashion: Divatkonferencia Budapesten

Világhírű nemzetközi streetfashion (utcai divat) bloggerek, a magyar divatvilág elismert formálói és szereplői tartanak konferenciát Budapesten szerdán.

Konferencia az Emberi viselkedésről - ajánló

2011. szeptember 24-én és 25-én kerül megrendezésre a Konferencia az Emberi viselkedésről elnevezésű rendezvény, melynek célja azoknak a tudományos eredményeknek a bemutatása, melyek az emberi viselkedést a legnagyobb pontossággal jelzik előre, az érzelmek felismerését könnyebbé teszik és a hazugságok detektálásában kiemelkedő...

Európai WISE konferencia először Balatonfüreden

Az Európai WISE konferenciára Európa számos országából érkeztek résztvevők, ahol az L. Ron Hubbard által lefektetett vezetési módszer alkalmazásáról oszthattak meg gyakorlati tapasztalatokat.

Tony Blair és a konferenciafotózás

Azt, hogy 1994-ben, a nagy tekintélyű, komoly társadalmi és politikai közmegbecsülésnek örvendő John Smith pártvezér és miniszterelnök-jelölt hirtelen halála után a „nehézsúlyú” Brown helyett miért az akkor még viszonylag ismeretlen Tony Blair került az ellenzékben politizáló – 1997 óta kormányzó – Munkáspárt élére,...

A fogyasztás nem lehet fontosabb a takarékosságnál

Háromnapos konferenciára szólították a Kárpát-medence fiatal közgazdászait csütörtök délutántól.

ADHD egy életen át - "Ajándék vagy átok" - Konferencia a hiperaktív gyermekekért

Hatodik alkalommal rendezi meg az ADHD-Magyarország Alapítvány hagyományos konferenciáját, mely az ADHD-Europe szervezeteinek közös rendezvénye (egész Europában egyszerre) az ADHD tudatosság hete alkalmából.

Megelőzhették volna? - Három napos konferencia a vörösiszap-katasztrófáról

Megkezdődött Budapesten a három napos nemzetközi konferencia a vörösiszap-katasztrófáról.

Új nemzetközi coaching szövetség várja a fejlődni kívánó coachokat Magyarországon

A Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány tagjai létrehozták az International Association of Coaching nemzetközi coaching szövetségen belül az Európai Tagozatot.

Cselekvésközpontú Ontológiai Coachok és Mediátorok 2. Magyarországi Konferenciája és Workshop

A Cselekvésközpontú Coachok és Mediátorok 2. Magyarországi Találkozója keretében két eseményt rendezünk meg tanácsadók, trénerek, coachok és mediátorok, a szakma és az érdeklődők számára 2011. május 28-án Budapesten, az Aranytízben(V. ker.

Mire kell figyeljünk, hogy rendezvényeink tökéletesek legyenek?

ötlettől a tervezésig, a lebonyolításon át az utókövetésig számos buktató lehetséges.

SuperSeo. Keresőoptimalizálási szakkonferencia.

Jövőév, január 3.hetében rendezik meg Magyarország első számú 2 napos keresőoptimalizálási szakkonferenciáját, melyben a legjobb keresőoptimalizálók tartanak előadásokat a Galyatetői Grandhotelben.

24 város - City Cooperation

Elsősorban a turizmus- és gazdaságélénkítés lehetőségeit vették számba a 24 város - City Cooperation elnevezésű nemzetközi konferencia csütörtöki nyitónapján Lentiben.

Játsz és nyerj mobilkonferencia belépőjegyet, újságelőfizetést és pólót

Az IDG, a világ egyik legnagyobb informatikai kiadóvállalata hamarosan megrendezi a Mobile Develepors Day konferenciát, amely elsősorban olyan fejlesztőknek és mobilfejlesztőknek szól, akik saját platformjaikon szeretnének továbbfejlődni, illetve nyitni szeretnének új platformok felé.

Az elhelyezkedésre is gondoltak

50 cég mutatta be a legújabb technológiákat és alkalmazott berendezéseket a 16. alkalommal megrendezett, építőipari szakmai napokon.

November végén újra Kriminálexpo

Az idei Kriminálexpót az Ügyészek Országos Egyesülete fennállásának 20. évfordulóján rendezik meg november 23-25-én.