Nem Botka lett az MSZP választmányi elnöke

Hiller István korábbi pártelnököt választotta választmányi elnöknek az MSZP szombati, zárt ajtók mögötti tisztújító kongresszusa.

Elnököt választ az MSZP: Tóbiás, Szanyi vagy Molnár?

Zárt ajtók mögött megkezdődött szombat délelőtt Budapesten az MSZP országos tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek négy jelölt közül választják meg az ellenzéki párt következő elnökét.

1978 óta módosítja az időjárást az USA-t is kézben tartó háttérhatalom a kongresszusi irat szerint

A videó egy eddig nem közismert dokumentumot ismertet:

Őrült férfiak ketrece – Schilling Árpád a Fidesz kongresszusáról

Egy rakás kulturálatlan és erőszakos férfi összegyűlt, és egyetértettek abban, hogy az ostobaság, a gyávaság és a lustaság tiszteletre méltó.

Lázár a semmittéves ágán

Amint azt Kövér László (nő)veretes mondandója kapcsán már magam is írtam: megvolt a Fidesz kongresszusa.

Géza nemmel szavaz

„Ott a Kincsemparknál, vagy hol, persze, tökéletes a helyszín.

A Fidesz kongresszus valódi üzenete a nemzetnek

“Készüljetek fel a legrosszabbra, mert nem hagyjuk abba, nem állunk meg, és maradni akarunk még pár generációt!” Valami ilyesmi jött le a képernyőről Orbán Viktor beszéde alatt, aki már nem is titkolta, csak ő számít, és csak rá lehet számítani a párt azon tagjainak akik ott tapsoltak neki, ha folytatni akarják a magyar...

Az szüljön nektek unokát, akinek két anyja van!

Igen (Soros-fóbiátok ide vagy oda), én is a nyitott társadalomban hiszek a ti zárt osztályotok helyett, és jónak vélek mindent, amit ti zsigerből elutasítotok: a szekularizációt, a korrupció kiírtásának szükségességét, a civil, alulról szerveződő mozgalmakat, a jogállam demokratikus intézményeit, az egyéni szabadságot, és az...

A söpredék ocsmány szeánsza

Jaj annak az országnak, amelyet tartósan uralhat a söpredék!

Ki nem találja, milyen nyilatkozatot fogadott el a Fidesz-kongresszus

A bevándorláspárti politika elleni nyilatkozatot fogadtak el a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán a küldöttek.

Semjén megdicsérte önmagát, persze szidta az ellenzéket

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint példátlanul sikeres a Fidesz és a KDNP szövetsége.

Kocsis beismerte, hogy a Fidesz kettős mércével mér

Ön nem dolgozhat és nem vásárolhat vasárnap, de a Fidesz tarthat kongresszust. Vagyis a politikusoknak szabad azt, amit az átlagembernek nem, – ráadásul a Fidesz szerint ez így helyes.

Ezzel a képpel nyitotta Orbán a Fidesz-kongresszust

Instagram- és Facebook-oldalán jelentkezett be a miniszterelnök a Fidesz-kongresszus kezdetén. Kongresszus+magyar zászló+Fidesz= ?. Hamarosan kiderül, hogy értelmezi ezt Orbán Viktor, egyelőre azonban még más hozzászólók beszélnek, például Tarlós István, ki a menkültválságról szónokol..

Kitiltották Farkasházy lapját a Fidesz-kongresszusról

Semmit nem bíz a véletlenre a Fidesz, ha kellemetlen fotók elkerüléséről van szó. A Hócipő fotósa hiába akkreditált a párt vasárnapi kongresszusára, indoklás nélkül elutasították a kérelmét – tudta meg a Népszava .

Nyugat-Európát is meghódítaná Orbán

December 13-án a BNV-n tartja a Fidesz a párizsi terrortámadások miatt elhalasztott kongresszusát, melyen Orbán Viktort várhatóan ismét pártelnökké választják. A hvg.hu értesülései szerint az egész kongresszus a menekültügyről fog szólni, és a párt kommunikációja már nemcsak a magyarokhoz, hanem egész Európához szól majd.

Egy fotón minden, amit az MSZP állapotáról tudni kell

Nem ragoznánk túl a szocialisták tegnapi kongresszusát, ahol egy felkiáltójel lett a párt új szimbóluma, mindössze egy fotó arról, hogyan is néz ki mindez.

Obama nem ért egyet a a migránsok átvilágításával

Barack Obama amerikai elnök kijelentette, megvétózza azt a republikánus javaslatot, amely megtiltja iraki és szíriai migránsok fogadását addig, amíg az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok nem világítják át őket.

Nem fogja kitalálni, ki lesz a Fidesz elnöke

November 15-én, jövő vasárnap tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz – közölte Halász János frakciószóvivő pénteken.

Szétszedték Colleen Bell budapesti beszédét a kongresszusban

Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet múlt heti beszédét kritizáló kérdéseket tett fel a szerdai képviselőházi meghallgatáson Victoria Nuland helyettes államtitkárnak Jeff Duncan republikánus képviselő, egyebek között az feszegetve: az Egyesült Államok be kíván-e avatkozni Magyarország belügyeibe.

Így dönt romba a szervilizmus: haveri tanulmány született?

Üljenek le. Az atv.hu megszerezett egy titkos, az MSZP elnökének eddigi teljesítményét értékelő belső tanulmányt. Mi is leültünk, mert állva nem tudtuk végigolvasni – még a tanulmányról szóló tudósítást sem, úgyhogy mondom, üljenek le!

Zombor Gábor: 2020-ig 15 milliárd forint jut egészségügyi prevencióra

A kormány a 2020-ig terjedő időszakban 15 milliárd forintot fordít egészségügyi prevencióra az ezzel kapcsolatos operatív program keretében, mondta Zombor Gábor.

Vágó István is Gyurcsány kottájából játszik

A Demokratikus Koalíció elnöke közzétette újabb hajmeresztő gitáros videóját. Na és ki tépi a húrokat? Na ki? Vágó István!

Viktor, a pufajka meg a komcsik

ÉdesViktor tegnap igazán kitett magáért.

Sajnálat és irigység az orbáni hatalomért

A miniszterelnököt hatalmas küzdelem eredményeként ismét megválasztották a kormányzó párt elnökének.

A Puskás Akadémia 3-1-re verte a Fradit a Fidesz-kongresszus tiszteletére

A régi szép idők szokásaira emlékeztető módon, a kedves vezető csapata, a felcsúti Puskás Akadémia hármat rúgott a Ferencváros Torna Club együttesének az OTP-liga 9. fordulójában az ugyanaznap tartott Fidesz kongresszusa és a kedves vezető, Orbán Viktor újraválasztása tiszteletére.

Mutyisok kongresszusa.

Azért van annak valamilyen üzenete, mikor egy párton belül töretlen a vezető személye iránti “tisztelet”, és még csak kihívó sem jelentkezik ellene.

A széthúzás Nem Lehet Más

A hétvégén elindult a kampány.

Beszólt Deutsch Tamás Kelemen Hunornak: és nem sült le a bőr a képéről

Facebookon többen megosztották a Fideszes Deutsch Tamás bejegyzését, akinél kiverte a biztosítékot, hogy az RMDSZ elnöke románul szólalt fel a bukaresti EPP-kongresszuson.

Levélváltás az amerikai kongresszusi képviselők és Orbán Viktor között

A képen az ötven amerikai kongresszusi képviselő által aláírt angol nyelvű levél, alatta pedig Orbán Viktor magyar nyelvű válasza olvasható. Kommentár nélkül.

Budapesten vendégeskedtek a legnagyobb európai rendezvényszervezők

A világszerte 23 ezer tagot számláló, Meeting Professional International (MPI) szervezet Budapesten tartotta európai tagjainak konferenciáját a Budapesti Kongresszusi Központban, január 29-31. között.