Köszönjük Hoppál Péter, leülhet, egyes alá! - kommentelték Hoppál békemenetes fenyegetését

Hoppál Péter, a "kiemelt kulturális ügyekért felelős miniszteri biztosból" átvedlett "magyar–török kulturális évad 2024. évi megrendelésének előkészítéséért és lebonyolításért felelős kormánybiztos" beosztásától függetlenül hithű fideszes.

Hoppál Péter képzett középiskolai ének-zene tanár és karvezető újra kormánybiztos lett

Hoppál Péter ha mást nem is, de azt, hogy tetőtől bokáig hű alattvalója a regnáló miniszterelnöknek, már bizonyította előző kulturális államtitkársága alatt, amit az Orbáni megítélés szerint baromi jól csinált, mert újabb fontos poszton bizonyíthatja, hogy mennyire rátermett.

Sztojka Attila: Felzárkózási programjaink célja, hogy mindenki munkából tudjon megélni

„Magyarországon a rendszerváltás óta soha ennyi roma nem dolgozott, mint most.

Wáberer kemény hete: hétfőn még minden rendben volt, péntekre elvesztette részvénytöbbségét, igazgatósági tagságát és kormánybiztosságát

A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Wáberer György a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván koncentrálni, ezért kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését - jelent meg csütörtök este a nem semmi hétről az MTI-n a közlemény és a hétvége még...

Na, ki jelentett be szombaton mit? A nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos 3.000 millió elverését marketingre

Hol van már a jó öreg "jó bornak nem kell cégér" - mondás?

Orbán Viktor nevezte ki: Rókusfalvy Pál lett a magyar bor népszerűsítéséért felelős kormánybiztos

Hozzá tartozik még a közösségi bormarketing is.

Kinevezték a kormánybiztosokat – Van jó néhány meglepetés

Csak hogy egyet kiemeljünk: az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszerének létrehozásáért is felel egy új kormánybiztos, de jó hír, hogy Németh Szilárdnak is fontos feladata lesz.

Meghökkentő, de már ilyen kormánybiztosunk is van: Az indonéz útdíjfizetési rendszerért fog felelni Orbán Viktor új kinevezettje

Szakmai támogatást ad a magyar kormány az indonéz útdíjfizetés kiépítéséhez. Szijjártó Péter még januárban jelentette be, „magyar vállalat nyerte a Föld negyedik legnépesebb országának egészére kiterjedő elektronikus útdíjhálózat kiépítését”, továbbá üzemeltetését is.

Lázár János: Akkor sem fog összedőlni a világ, ha nem mi nyerünk

Közel két és fél éves hallgatás után idén már újra aktívabb Lázár János, már ami az országos politikát illeti.

Újabb kormánybiztos! - Kovácsné Bárány Ildikó nagy napja

A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztost nevezett ki az emberi erőforrások minisztere Kovácsné Bárány Ildikó személyében.

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért

A kormánybiztos a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását, emellett részt vesz a beruházás szereplői által szervezett egyeztetéseken, továbbá betekinthet a keletkezett iratokba,...

Áprilistól kormánybiztos felel a Budai Várnegyed kormányzati beruházásaiért

Áprilistól Fodor Gergely kormánybiztosként felel a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A Budapest-Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak nevezték ki Palkovics Lászlót

Az innovációs és technológiai miniszter mindenhez is ért.

Már kormánybiztosa és miniszteri biztosa is van a 2021-es vadászati világkiállításnak

2021-ben fél évszázad után ismét vadászati világkiállítást rendez hazánk, Magyarország.

Palkovics László lesz a debreceni BMW-gyárberuházás kormánybiztosa

Palkovics László kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

ATV: felfelé bukhat Kósa?

Az atv.hu úgy értesült, visszahívhatják Kósa Lajost a Fidesz frakcióvezetői posztjáról, és a Modern Városok Program kormánybiztosa, de akár miniszter is lehet.

"Végre az emberek úgy érezték, hogy részei a politikának"

A Momentum vezetője és Fürjes Balázs, az olimpiáért felelős kormánybiztos a Corvinus egyetemen vitázott szerda este, amikor megkapták a hírt a visszalépésről. Az Index a fórum után készített velük interjút.

Olyan miniszteri biztost neveztek ki, mintha valami Monty Python-jelenetből vették volna

„A római birodalom határai - A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Csernobilra emlékezve fényezte a kormánybiztos a Paks 2-t

A paksi atomerőmű új reaktoraiba a biztonságfilozófia alapján továbbfejlesztett három plusz generációs technológia kerül, amely extrém helyzetekben is megakadályozza, hogy radioaktivitás jusson a környezetbe – mondta Aszódi Attila, paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden az M1 aktuális...

Andy Vajna csak nézelődött a Bentley autószalonban?

Hétfőn írtuk , hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztost a Nyugati Fény olvasója kapta lencsevégre London előkelő Mayfair városrészében, egy Bentley autószalonban. A blog informátora szerint Habony Árpáddal ketten voltak és már a papírmunkát végezték a vásárláshoz.

Kormánybiztos lett Schmidt Mária

A kormány döntött arról, hogy Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kormánybiztosként koordinálja a jövő évi 1956-os megemlékezéseket, az ünnepségsorozat fővédnöke pedig Kövér László házelnök lesz – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken, az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Évekig halogatták Andy Vajna átvilágítását Orbánék

2011 óta nem jutott eszébe a kabinetnek Andy Vajna ellenőrzése, az esetleges kockázatok felmérése, noha Navracsics Tibor törvényben szorgalmazta a kormánybiztosok átvilágítását – írja a hvg.hu .

Éppen átvilágítják Andy Vajnát

Szél Bernadett LMP-s képviselő kérdezte Orbán Viktort arról, hogy Andy Vajna kormánybiztos átesett-e a nemzetbiztonsági átvilágításon.

A legfrissebb Magyar Narancsban

A legfrissebb Magyar Narancsban

Iszapkatasztrófa: Összeért a gát, kinevezték a katasztrófavédelmi kormánybiztost

Kolontárnál összeért az a gát, ami az esetleges újabb vörösiszap ömléstől védi meg a veszélyeztetett települést.

A semmiért kapott 7 milliót az MSZP-s?

Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos szerint nem végzett érdemi munkát Szűcs Erika egykori szociális miniszter.

Ki is számol majd el velük?! - OkosPista

Az elmúlt napok és hetek baklövései ellenére azért látszik, hogy igyekszik a Fidesz...bebizonyítani, hogy a szocialisták mennyire alkalmatlanok is voltak a kormányzásra, az elmúlt nyolc évben.