Magyarország 2020: cigányokról emberség, jóindulat nélkül - Lapzsemle

Újra elárasztották a cigányokat hibáztató, róluk csak rosszat feltételező vélemények a magyar közbeszédet.

Hatodik hete tiltakoznak a kormány ellen Belgrádban

Több ezer ember gyűlt össze Belgrád utcáin szombaton, immár a hatodik alkalommal, Aleksandar Vucic szerb elnök ellen tüntetve.

Jó kétezren tüntettek a kormány ellen Szegeden

A kormány ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek csütörtökön este Szegeden.

Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt is bejelentést tett az MTVA az ellenzéki képviselők akciója nyomán

Összesen 94 eset miatt tett fel- és bejelentéseket az MTVA és más sértettek a december 16-ai és 17-ei, a köztévé székházánál történt események kapcsán.

Kecskeméten és Békéscsabán is tüntettek a kormány ellen

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére kormányellenes demonstrációt tartottak csütörtök este Kecskeméten. Békéscsabán a demonstrálók a "propagandasajtó" félrevezető tájékoztatása ellen tiltakoztak.

Soha nem tüntettek ennyien kormány ellen Pécsett

Olyan kormányellenes tüntetést tartottak Pécs főterén vasárnap este, amely sok szempontból különleges volt. A beszédek okosak, kulturáltak voltak, ráadásul úgy szóltak az újra hatalomra jutott kormány és annak politikája ellen, hogy közben a Fideszre szavazókhoz is szóltak, védelmükbe véve a szerintük megtévesztett embereket. A...

A kormány ellen demonstrálnak – élőben

A győztesnek kedvező, aránytalan választási rendszer ellen tiltakoznak Budapesten, az Operaháznál. A demonstrációt, amelyet „Tüntetés a demokráciáért” címmel hirdettek meg a Facebookon. Részvételüket közel 40 ezren jelezték, az érdeklődők száma ennek a duplája.

A hétvégén országszerte tüntetnek a kormány ellen!

A szervezők szeretnék elérni, hogy a kormány még a 7. cikkely alkalmazása előtt vonja vissza a „zsarnoki törvényeket”. Szombaton Felcsúton is demonstrálnak, itt lesz a korrupcióellenes népszavazás kampányának első állomása.

Tényi ráküldené a NAV-ot a kormányellenes tüntetőkre

A Vs.hu azt írja, mivel több adományt gyűjtöttek össze a kormányellenes tüntetések szervezői, mint amennyit aztán elköltöttek, Tényi István az V. kerületi Fidesz tagja az ügyészséghez fordul.