Holoda Attila: A „Folytatjuk!” nem lehet követendő program az ellenzék számára!

Paradoxon lehet, de könnyen belátható, hogy egy egységes, valamennyi ellenzéki résztvevő által felvállalható és képviselhető kormányprogram nélkül kevés esélye marad az ellenzéknek, hogy elzavarhassa végre, a rendszerint valódi program nélkül kampányoló Fideszt a hatalom közeléből.

Teherminátor turbóra kapcsolt az agymosásban

A busás lóvéért kultúr(h)arcoskodó csimasz valószínűleg nem tudta lenyelni a békát, hogy kirúgták az egyetemi állásából, mert akkora mocskot kulázott a sajtóban, hogy az még az álkeresztényeknek is sok volt.Nekem nyolc, hogy ez az ordító teherminátor mit köpköd össze a kemény milliókkal kibélelt sajtóterméknek csúfolt...

Jönnek az orvos nélküli műtétek - ez is a kormányprogram része

Az ő arca talán a legfontosabb a műtétek során.

Digitus impudicus

Lerántom a leplet.

Orbán: Európa stagnál és veszélyes, a nemzeti utat választjuk

A következő időszak feladata egy gazdaságilag stagnáló Európában, egy geopolitikailag kiélezett helyzetben megvédeni Magyarország politikai szuverenitását és bővíteni gazdasági szuverenitását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány évzáró rendezvényén péntek este Budapesten.

Gál J. Zoltán: Mert övé

A Duna jegét az éghajlati viszonyok kizárják a lehetséges helyszínek közül, de egyébiránt nagyjából-egészében stimmel. A tegnapi performanszot gyanútlan szemlélő inkább vélhette valamiféle monarchikus felszentelésnek, mint egy európai parlamentáris demokrácia éppen aktuális miniszterelnökének eskütételéhez. Előállított az...

Mégis, kinek a szabadsága?

Ahol a hatalom szabad, ott senki más nem lehet szabad.

Orbán: a kormányprogram nélküli ember

Kit érdekel, hogy ma áll a gyár?Hisz utáljuk a bőrök illatátItt a majálison az egész brigádHát vedeljünk újra, meg újra piát!Holnaptól újra műszakbanHá másnaptól marha nagy baj van!De majd szépen összefogunkA munka frontján harcolunk!(VIA) Mi lenne jellemzőbb a mai…

Változó hazánk

A parlamenti törvényhozási dömping befejeződött.

Ki is számol majd el velük?! - OkosPista

Az elmúlt napok és hetek baklövései ellenére azért látszik, hogy igyekszik a Fidesz...bebizonyítani, hogy a szocialisták mennyire alkalmatlanok is voltak a kormányzásra, az elmúlt nyolc évben.

Egyre zavarosabb a kommunikáció - OkosPista

Varga Mihály ma maga jelentette ki, hogy túlzás magasabb kockázati felárral rendelkező országgal összehasonlítani hazánkat (Görögország a szerk.), "ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés".

Lehet-e pályázattal munka, otthon, család, egészség, rend?

Szombaton fél tizenkettőkor az Országgyűlés miniszterelnökké választotta Orbán Viktort, ezzel egyben el is fogadta a kormány programját.

A racionális beszéd védelmében

Ha nincs kormányprogram, amely operacionalizálható, az nem elsősorban a közönségnek rossz, hanem a kormányban dolgozó  apparátusnak, a politikusoknak, a politikai stábok tagjainak. A kormányprogramról, gyorsan átfutva, nekem jobb a véleményem, mint a megszólalt elemzőknek, de most nem erről írok. A kormányprogramot a következő...

Forradalom helyett reformkort!

A szocialista kormányzás öröksége akár a legalaposabban átgondolt, legkiválóbb tervet is megtorpedózhatja.

Besszaráb diák írta a román kormányprogramot?

A Croitoru-kabinet kormányprogramját egy moldáviai diák „írta”: a Boc-kormány programjából kompilálta össze a fontosabb részeket, állítja a Capital üzleti lap on-line felületén.

Indul a városi művelődési házak felújítását célzó kormányprogram

Új programmal bővült a román kormány közvetlenül az önkormányzatokat megszólító fejlesztési programsorozata.