Pulai András: az ország lakosainak többsége elzavarná Orbánt - Városi Kurír

Az országgyűlési választásról az ellenzéki pártok együttműködéséről a kormányváltás esélyeiről nyilatkozott a Vasárnapi Híreknek, Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója. Innen már csak lefelé vezet út

Kiszelly Zoltán: nincs kormányváltó hangulat azok között, akik elmennének szavazni

Kiszelly Zoltán politológus szerint a számok azt mutatják, hogy a kormánypártok “utcahosszal vezetnek”, és mint 2014-ben, nincs kormányváltó hangulat azok körében, akik el akarnak menni szavazni.

Heller Ágnes: ha nincs együttműködés a Jobbikkal, a Fidesz hatalmon marad - Városi Kurír

Heller Ágnes egyike a mai élő legfontosabb, legizgalmasabb magyar gondolkodóknak.

Gyurcsány: előbb-utóbb lesz megállapodás a demokratikus ellenzék közt

Gyurcsány Ferenc szerint előbb-utóbb lesz megállapodás a demokratikus ellenzék pártjai között, ám a Jobbikkal továbbra sem akar összefogni a DK vezetője.

Kormányváltást és sajtószabadságot követeltek a tüntetők Budapesten

Függetlenség Napja címmel tüntetést tartott az Együtt a Szabad sajtó úton, ahol kormányváltást és sajtószabadságot követeltek – számolt be róla az MTI alapján az Inforádió . Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke beszédében emellett a nemzeti együttműködés rendszere néven ismert korrupciós hálózat felszámolását és...

Soproni: Nem akarjuk összegyurcsányozni magunkat

Főleg úgy, hogy már Simicska Lajosnak is jobban hisznek, mint a DK elnökének. Nagyinterjú Soproni Tamással, a Momentum alelnökével elnézésről, 10 százalékról, dühről és pöcsökről.

Új Pólus – Olajfa vagy Délibáb?

Pörögnek itten a kollegák azon, hogy feltaláják a poltikai fából vaskarikát, hogyan lehetne úgy összefogást csinálni, aminek mentén bizonyos pártokkal és személyekkel nem kell összefogni. A Harry Potter realista mű ehhez az elképzeléshez képest: az Együtt, a PM, az LMP és a Momentum csináljon az olasz Olajfa mintájára egy...

Pszichés roncsok uralják 8 millió ember életét! Miért hagyod?

Írogatok. Kiírom magamból a véleményemet, a dühömet, a fájdalmamat, a vágyaimat. A Facebook segít ezt megosztani másokkal, már amikor jól működik. Mostanában ugyanis egyre többen panaszkodunk arra, hogy letiltanak, korlátoznak, de érdekes dolgok is történnek, amelyekre nincs magyarázat.

MSZP: kormányra kerülve bevezetjük a 13. havi nyugdíjat

Valamennyi ellenzéki parlamenti frakció támogatta a szocialisták kezdeményezését, hogy tartsanak vitanapot az igazságos nyugdíjrendszerről.

Botka: Gyurcsány személye a gátja a kormányváltásnak

Telefonon beszélt egymással a baloldal két bölénye, Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt nem változtat az álláspontján.

A trójai nyaló

Tanulni kellene a köpönyegforgásból, mert lesz még ilyen.

Botka szerint jövő ilyenkor leváltják Orbánt

Az emberek döntő többsége kormányváltást akar – legalábbis az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint, aki csütörtök délután, Debrecen főterén összegezte országjárásának tapasztalatait.

Botka: az ország alapvető érdeke a kormányváltás

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az ország alapvető érdeke a kormányváltás, mert "az Orbán-rezsim célja a rablás".

Temetni jöttünk, és röhögni

Kormányt buktatni: buli. Fideszesnek lenni: ciki.

Fideszes képviselő: az jó, ha a tüntetők a kormányváltók, mert kevesen vannak

A Jászság fideszes országgyűlési képviselője, Pócs János adott húsvéti interjút a Jász Trió TV-nek.

Botka megvédené Lázártól a szegedi egyetemet

Lázár János nekiment a szegedi egyetem dékánjainak, mert kiálltak a CEU mellett. A Vásárhelyi Televíziónak adott interjújában azt mondta:

Botka: le kell és le is fogjuk váltani a Fideszt jövő tavasszal

Botka László szerint jövő áprilisban le kell váltaniuk és le is fogják váltani a Fideszt.

Nézőpont: Ki attól fél, hogy Orbán marad, ki meg a harmadik világháborútól

A magyarok félelmeire és reményeire kérdezett rá érdekes kutatásában a kormányközeli Nézőpont.

Medgyessy: A Jobbikkal is össze kell állni, hogy leváltsuk Orbánt

Az ATV Magánszféra című műsorának ma esti vendége Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök lesz, aki meglepő ötlettel áll elő a regnáló kormány leváltásának érdekében – írja az atv.hu .

Karácsony Gergely már tudja, hogyan kell megbuktatni Orbánt

A közvéleménykutatásokban rendre 0 vagy 1 százalékon szereplő "Párbeszéd" nevű párt társelnökével készített nagyinterjút a 24.hu .

"Egyre kevésbé valószínű a demokratikus kormányváltás Magyarországon"

Németországban a Süddeutsche Zeitung foglalkozott Magyarországgal, a lap Paul Lendvai: Orbán Magyarországa (Orbáns Ungarn) című új kötetéről írt.

Kovács László szerint így lehet kormányt váltani

Ezt a kormányt az MSZP egyedül nem képes leváltani, mert messze nincs akkora támogatottsága – jelentette ki Kovács László volt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Nézőpont: a széttöredezett baloldal miatt 2018-ban is Orbánék győznek

A Nézőpont Intézet szerint a korább 5-6 helyett a 2018-as parlamenti választáson akár 10 párt is osztozhat majd a baloldali szavazatokon, ami azt jelenti, hogy ez az oldal nem tud majd kormányzóképes erőt felmutatni.

Önálló listát állít és kormányváltásra készül az Együtt 2018-ban

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja önálló listát állít a 2018-as országgyűlési választásokon – erről döntött egyebek mellett az ellenzéki párt harmadik küldöttgyűlése szombaton Budapesten.

Újra lesz Uber a kormányváltás után – ígéri a DK

Az Orbán-kormány képtelen volt egy olyan szabályozás kialakítására, amely egyenlő feltételeket szabott volna a taxicégeknek és az Ubernek. A július 24-én életbe lépő törvénymódosítás az Uber büntetésére lett kitalálva, a cég ezért inkább kivonul Magyarországról – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Félmillió magyar kilépett a mélyszegénységből?

A társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerint a 2010-es kormányváltás óta 500 ezren már nem mélyszegénységben élnek. Több mint félmillió embernek sikerült a 2010-es kormányváltás óta kikerülnie a mélyszegénység köréből - mondta a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár az M1...

Vona: Vagy mi váltjuk le a kormányt, vagy senki

Vagy mi váltjuk le a kormányt, vagy senki – jelentette ki a Jobbik elnöke pénteken Gyöngyösön, sajtótájékoztatón.

Kormányváltásra készülnek az ellenzéki pártok

Kormányváltásra készülnek az ellenzéki pártok 2018-ban, a Jobbik és az LMP egyedül, az Együtt szövetségben – hangzott el az ellenzéki pártvezetők kerekasztal-beszélgetésén szerdán Röjtökmuzsajon, a 31. alkalommal megrendezett vezérigazgató-találkozón, ahol a politikai erőviszonyokat és a választásra készülő pártok...

Vigyázat! Omlásveszély!

Az Orbán-rendszer olyan mélyen beleivódott Magyarország szervezetébe, hogy onnan egy közös katartikus élmény nélkül nem nagyon fog véglegesen eltűnni.

Kormányozni szeretne a Jobbik, Vona Gábor az LMP-t dicséri

Vona Gábor pénteken Gyöngyösön, a Jobbik 12. születésnapja apropóján arról beszélt, hogy a semmiből indulva, egy "szinte mindenki által támadott és senki által sem támogatott" kezdeményezésből mára Magyarország második legerősebb pártja és a kormány egyértelmű kihívója lett a Jobbik – számol be a NOL.hu