Koronavírus: 2205 főt ápolnak kórházban, 3322 az új fertőzöttek száma

3322 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 824 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 66 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 961 főre emelkedett.

Egy nap alatt megkétszereződött az új fertőzöttek száma: teljesen erővel belobbant az ötödik hullám

A beoltottak száma 6 297 101 fő, közülük 6 039 940 fő már a második, 3 299 569 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 7883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 308 877 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Öt órán át volt bezárva a nő a repülőgép WC-jébe, mert a fedélzeten derült ki, hogy koronavírusos

Állítása szerint az út előtt többször is negatívat tesztelt. 

Ismét több, mint 4 ezer az új fertőzött – elhunyt 37 beteg, 230 ember van lélegeztetőgépen

Harminchét, többségében idős, krónikus beteg meghalt, és újabb 4041 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Eddig 5 950 259 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 731 651-en a második, 1 millió 191 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

Kásler Miklós lemondását követelte több ezer egészségügyi szakdolgozó

A HVG.hu számolt be arról, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gyűlésén fehér pólóban és fehér ingben jelentek meg a demonstrálók.

Szerbiában kilencezer forintot fizetnek, ha beoltatod magad

Az oltakozási kedv növekedését várják az anyagi támogatástól.

Forradalmi! Rájöttek a tudósok, mit kell tenni, hogy a koronavírus elleni oltás ne okozzon vérrögöt

Sokak számára visszatartó erő volt az AstraZeneca, valamint a Johnson & Johnson védőoltás esetében, hogy -ugyan kis százalékban, de- vérrögképződés fordulhat elő.

"Megtenné, hogy rám néz?! " – csetepaté a Parlamentben, ilyen amikor egy féri kiabál egy nővel a Tisztelt Házban

Összeugrott a Fideszes Rétvári Bence és az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó. 

Újabb vakcina típust találtak fel, minden eddiginél jobb lehet

A Glaxo és a Pasteur közös vakcinája igen bíztató eredményeket produkált a teszteken, melyeken 722 beteg vett részt az Egyesült Államokban és Hondurasban – számolt be a gyártó tegnap.

Ez a legújabb: tehénvizeletet iszik egy képviselő a Covid ellen

Indiában több elismert orvos is kiállt az alternatív módszer mellett, így a hindu nacionalista Indiai Néppárt parlamenti képviselője, Pragya Singh Thakur bátran lenyilatkozta, hogy él eme sajátos módszerrel. 

Szlávik: ha nincs maszk ez a vírus nem válogat, mindenkit letarol, komplett család is feküdt a kórházban

Ha egy társaság vagy kollégák egy légtérben maszk nélkül tartózkodnak, és valaki fertőzött, szinte garantált, hogy mindenki megkapja, holott korábban ez nem volt annyira biztos - nyilatkozta Szlávik János infektológus a Heti Naplóban.

Friss: Közel 10000 új fertőzött, több, mint 160 áldozat, nem lassul a vírus.

1 293 414 fő a beoltottak száma, ebből 377 343 fő már a második oltáson is átesett. 9444 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 507 627 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Ismét zár Szerbia, hétfőn mérlegelik a további intézkedéseket

A hétvégén ismét csak az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és a benzinkutak tarthatnak nyitva Szerbiában, valamint betiltják a kulturális rendezvényeket is, hétfőtől pedig a középiskolások mellett az általános iskolák felső tagozatos tanulói átállnak az online oktatásra – erről döntött a koronavírus-járvány...

Rendkívüli hír: Új mutálódott vírustörzset azonosítottak több országban, a nigériai változatot

A koronavírus új variánsát azonosította Nigériában Christian Happi, a molekuláris biológia tanára – jelentette be a délnyugat-nigériai Edében működő ACEGID afrikai genom- és fertőzőbetegség-kutató intézet a héten – írja a CNN, a Guardian és a Timeslive afrikai hírügynökség.  

Aggasztó jelentés látott napvilágot: "kikerüli" a brazil mutáns az egyik vakcinát

A koronavírusnak az északnyugat-brazíliai Amazonas államból származó variánsa képes arra, hogy “kikerülje” a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó cég CoronaVac nevű vakcinája által termelt antitesteket a szervezetben – derült ki két brazil egyetem előzetes tanulmányából – írja a CNN.

Operatív törzs: Drasztikus gyorsasággal terjed a dél-afrikai mutánstörzsű vírus is Magyarországon

Az Operatív Törzs tegnapi sajtótájékoztatóján György István, az oltási munkacsoport vezetője ismertette a heti oltási tervet, ami több lényeges ponton változott.

A koronavírus elleni vakcinákra is ellenállóbb új mutánstörzsre bukkantak New Yorkban

Novemberben fedezték fel, mostanra már a megbetegedések negyedét az új variáns okozhatja New Yorkban.

Koronavírus: Összeomlott a cseh egészségügy, drasztikusan terjed a brit és a brazil mutáns Lengyelországban (Nemzetközi körkép)

– Csehország A mintegy 10,7 milliós lélekszámú Csehországban azzal kalkulál az egészségügyi miniszter járványügyi szakértők várakozásai alapján, hogy a jelenlegi napi 13-15 ezer új koronavírus-fertőzött száma csaknem 20 ezerre ugorhat a közeljövőben.

Müller Cecília: A brit után a cseh és a dél-afrikai mutáns is megjelent Magyarországon - Drámai gyorsasággal terjed az országban

Péntek délelőtt is sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, mely elsősorban a napról napra romló járványhelyzetet értékelheti – számolt be róla az MTI.

CNN: Olyan koronavírus-mutáció jelent meg New Yorkban, ami ellenáll a koronavírus elleni oltásoknak is

A tudományos zsargonban B.1.526 névre keresztelt variáns tavaly novemberben bukkant fel az amerikai nagyvárosban.

Nagyon súlyos a járványhelyzet Balassagyarmaton – Megszólalt a polgármester

Kifejezetten aggasztónak ítéli meg a járványhelyzetet Balassagyarmaton a település polgármestere.

Bencsik: idén a bajba került vállalkozásokat támogassa a Szerencsejáték Zrt.!

Köztudomású, hogy a Szerencsejáték Zrt. a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft-n keresztül 2015 óta 8 milliárd forintot osztott szét különböző cégek és civil szervezetek között - írta közleményében Bencsik János.

USA: Több víruskutató egyetem szerint a koronavírus elleni vakcina csak 3 hónapig véd, utána bárki fertőzött lehet

A Fehér Ház járványügyi főtanácsosa, Dr. Anthony Fauci aggodalmát fejezte ki egy esetleges koronavírus elleni vakcina tartósságát illetően, szerinte esély van arra, hogy egy ilyen gyógyszer nem sokáig ad védelmet a vírussal szemben – írja a cnbc.com és a CNN.

Rendkívüli: Szlovákiában és Csehországban is már van a mutálódott vírustörzs

A professzor szerint már Szlovákiában is fertőz az új variáns, ugyanakkor Nagy-Britanniába a jelek szerint behurcoltak Afrikából egy még újabbat.

Ukrán orvos: haljanak meg otthon a vírustagadók

Szerhij Dubrov az Aneszteziológusok Szövetségének elnöke, az ukrán egészségügyi minisztérium szakértője azt üzente a vírustagadóknak, ha hisznek a koronavírus-járványban, majd akkor se menjenek orvoshoz, ha megbetegednek, hanem inkább maradjanak otthon és ott haljanak meg.

Koronavírus gyerekeknél: így járjunk el

Az enyhe tüneteket produkáló koronavírus-fertőzött gyermekek esetében a legtöbbször semmilyen tennivaló nincs – hívta fel a figyelmet dr.

"Egymás nyakában csüngtünk a meccsen, a vírus tobzódhatott, mégsem rettegtünk, mert boldogok voltunk"

Így nem lesz egyszerű!

Bérvadászok, ide lőjetek! - vírus ide, vagy oda, korlátozás nélkül várja Magyarország az ölni készeket

A többször fellazított orbáni határvédelmi rendelkezések újabb kaput nyitottak a koronavírus-helyzet miatt "lezárt határ"-terven.

Jackie Chan pénzdíjat ajánlott fel annak, aki megtalálja a koronavírus ellenszerét

A Jackie Chan a 65 éves hongkongi filmcsillag egymillió jent (kb. 132 000 euró) ajánlott fel annak a kutatónak vagy intézménynek, amelyik megtalálja a koronavírus hatékony ellenszerét.

Kásler: Azért küldtük haza a betegeket, hogy ne haljanak meg!

Minden negyedik beteg a kórházban kapta el a koronavírust, ahogy minden második elhunyt is, közölte Müller Cecília.