Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánl fel saját fizetéséből Karácsony Gergely, annak, aki korrupció nyomaira bukkan

Az antikorrupciós világnap alkalmából meglepő kijelentést tett az egykori miniszterelnök-jelölt. 

magyar györgy

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítványt tett a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Völner Pál igazságügyminiszter-helyettes, fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Hvg.hu Több ezer oldalnyi bizonyíték gyűlt össze már most a Völner-ügyben

Javarészt titkos telefonlehallgatások jegyzőkönyvei teszik ki az iratanyag nagy részét, amely annyira titkosított, hogy még a gyanúsítottak védői is csak egy "titokszobában" tekinthetnek bele, de jegyzetet vagy másolat nem készíthetnek az iratokról.

Ismét a korrupcióellenességéről ismert politikust választották államfőnek Bulgáriában

Rumen Radev marad Bulgária elnöke, miután az államfőválasztás második fordulójában fölényesen legyőzte kihívóját, Anasztasz Gerdzsikovot. Kétszer annyi szavazatot kapott mint az ellenfele, akit a volt miniszterelnök, Bojko Boriszov támogatott.

Bombameglepetés Bulgáriában: néhány hónapja alakult párt váltotta le a korrupcióval vádolt kormánypártot

Az eredmény sokakat meglepett, hiszen egy olyan párt nyert, amely alig néhány hónapja alakult.

A Fidesz gondosan kiépített korrupciós rendszere egy kormányváltást is túlélhet

Nem kell megszegni a törvényt, sokkal egyszerűbb átírni – ez az egyik központi tétel, amikor az elmúlt közel 12 év immár önjáróvá vált korrupciós rendszerét figyeljük.

Védeni nem véd a kínai vakcina – de 280 milliós tihanyi birtokra futja a mutyiból

 Most Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője talált rá egy váratlan ügyletre a nyilvános hirdetmények között – számol be róla az mfor .

Egyszerűsödik a vállalati korrupció bejelentése, segít az Európai Unió

Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket, az Európai Unió idén december 17-ig adott erre a korrupció bejelentésének feltété rendszeré megteremtésére időt a több mint 249 főt alkalmazó...

December közepétől könnyebb lesz bejelenteni a korrupciót a közép- és nagyvállalatoknál

Egy uniós előírás szerint minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító "etikai forródróton" keresztül jelenthessék be a dolgozók, ha korrupciógyanús esetet észlelnek.

„A kísértések folyamatosan fennálltak” - mondta a volt BKK-vezérigazgató az e-jegyrendszer körüli korrupciógyanúról

2011-ben döntött a főváros akkori vezetése az e-jegyrendszer bevezetéséről, most a város korrupciógyanús ügyeit vizsgáló bizottság foglalkozik a témával.

"Orbán fogorvosa a sörfőzésben is király" – milliós mutyit leplezett le Hadházy

Orbán fogorvosa a sörfőzésben is király, legalábbis erre hivatkozva is lehúztak 35 milliót egy bizarr projektre: SÖRIPARI KISÜZEMI TUDÁSTÁR 2.0- A FŐZDEFESZT DIGITÁLIS KONCEPCIÓJA – írja bejegyzésében a képviselő.

Volt minisztert vettek őrizetbe korrupció miatt Kínában

Őrizetbe vették a volt kínai igazságügyi minisztert korrupció gyanúja miatt – számolt be a Global Times kínai lap.

Korrupció a korrupcióellenes projekt keretében? Hadházy kitálal....

Ha hétfő, akkor Hadházy képviselő korrupcióüldözése újabb telitalálatáról számolt be.

Tragikomédia Magyarországon – kétmillió forint és egy fazék birkapörkölt volt a korrupt ügyvéd ára

Büntetőeljárás indult egy korrupt szolnoki ügyvéd ellen, aki azt állította, hogy kétmillió forintért cserébe, a bírót lefizetve elintézi, hogy ne vegyék el egy közlekedési balesetet okozó lány jogosítványát.

Kitört a botrány, amibe belebukhat az IMF vezetője

Minden jel szerint manipulálhatták a befektetők egyik legfontosabb indikátorának számító Doing Business rangsort, hogy egyes országok minél jobb helyezést érjenek el.

Életveszélyes korrupció: oltás nélkül oszthatott védettségi igazolványokat egy háziorvos

A 24.hu szerint a házorvost a saját rendelőjéből vitték el a rendőrök. 

Mészáros Lőrinc gazdagszik – elképesztő túlárazással dolgoznak a kormánykedvencek

Hamarosan megindulhat a fővároson belüli vasúti pályák attraktív városi gyorsvasúttá fejlesztése. A beruházás fontos és különleges, de nem látni, miért kerül az agglomerációs vasúti stratégiában egy éve belőtt összeg háromszorosába – számol be róla a hvg360 cikke.

Jól megtollasodott a belvárosi polgármester, de miből? A vagyonnyilatkozataiban nem látszik a gazdagodás forrása

Megduplázta földbirtokait az elmúlt években Szentgyörgyvölgyi Péter, ám a belvárosi polgármester vagyonnyilatkozatait átböngészve nem találni a közel 30 hektár pénzügyi fedezetét. A kérdésekre hónapok óta nem reagál a kerületvezető.

Komoly korrupció a NAV-nál: vádat emeltek egy vezető beosztott ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség többek között egy, a NAV-nál vezető beosztásban dolgozó ember ellen is vádat emelt bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt – adta hírül az MTI.

Korrupció a beregsurányi határátkelőn: 16 volt pénzügyőr ellen emeltek vádat

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt elrendelt nyomozást.

Ebben az ügyben már biztosan meghátrált Polt Hadházy elől, de melyik is is ez?

Azok, akiket felháborít a korrupció, egészen biztosan nagy tisztelői Hadházy Ákos független képviselőnek, aki évek óta az életét teszi fel nap mint nap a korrupció elleni, már-már sziszifuszi küzdelemre.

Az ügyészségnek valamiért nem fűllik a foga ahhoz, Farkas Flóriánt gyanúsítottként kihallgassák

Olyan rafináltan síbolhatták a közpénzt a Híd a munka világába programban, hogy a nyomozóhatóságnak öt év sem volt elegendő, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat a különösen nagy kárt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult bűnügyben.

Szorul a hurok, polgármestert gyanúsít korrupcióval az Európai Ügyészség

Laura Codruța Kövesi hivatala szerint csaknem 60 ezer eurós kár érte az uniós büdzsét.

Dőlt az adófizetők pénze az Orbán-család egykori ügyvédjének cégeihez

Ügyvédi irodájának balatoni szállásfejlesztésre odadtak kilencmillió forintot. Nem kell visszafizetniük.

Joe Biden szerint a NATO-ban ki kell irtani a korrupciót

A korrupció elleni harc fontosságától és a sajtószabadság fontosságáról is beszélt Joe Biden amerikai elnök a NATO-csúcs utáni sajtótájékoztatóján.

Saját zsebbe kért pénzt a Magyar Hangban tervezett uniós hirdetésért egy közvetítőcég

Egy fontos uniós intézmény hirdetett volna a Magyar Hangban, de a lap vezetése visszautasította, hogy korrupciós pénzt fizessen a közvetítőcégnek, ezért kútba esett a terv.

Magyar Hang-főszerkesztő: Zsebbe akart vissza pénzt az egyik fontos uniós intézmény közvetítője, ha hirdetnek nálunk

György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője szerint miután ők erre nemet mondtak, az EU nem költ náluk, és nem támogatja őket. A Media1 kérdezte György Zsombort az ügy kapcsán.---

Megduplázta a fideszes polgármester élettársa fizetését, aki lebukott, hogy hamis az érettségije

Szabó Krisztina, aki a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője, nem mellesleg Végh László, polgármester élettársa hamis érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik – írja a hvg.hu.

Rab: Mielőtt kinyitjuk a Hatcsöcsű teraszát

Meghátrált a Mini, a nagy iskolanyitási program darabjaira hullott, helyette jüanocskák kezdtek csörgedezni, s kitört a pánik a jachton, alapítványi milliárdok kezdtek vándorolni.

Elkobozzák a nagybányai polgármester vagyonát, mert nem tudta igazolni, honnan szerezte

Mivel Cătălin Cherecheș nagybányai polgármester nem tud elszámolni 2,685 millió lejjel (~195 millió forint), ezért a kolozsvári ítélőtábla döntése szerint 60 napon belül köteles befizetnie az összeget az államnak, Az ítélet nem jogerős, ezért Cătălin Cherecheș 15 napon belül még fellebbezhet a döntés ellen.