Kovács Zoltán szerint a tranzitzónák bezárásával egy kiskaput zártak be a migránsok előtt

Soros neve is felmerült az ügyben.

Kovács Zoltán államtitkár Karácsonyt okolja az idősotthonok áldozatai miatt

Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan és kétségbeesetten terel, miközben az elmúlt hetek adataiból nyilvánvaló, hogy a járvány leginkább a fővárosi idősotthonokban terjed – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton közösségi oldalán.

Kovács Zoltán megsértődött egy újságra, mert antiszemitizmusra hivatkozva kivágtak egy részletet a cikkéből

A lap azt nyilatkozta, semmilyen körülmények között nem adnak otthont antiszemita véleményeknek.

A kormány szerint már megint boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen

Kovács Zoltán szerint összehangolt lejáratás folyik ellenünk nyugaton.

Kovács Zoltán: Mindenkinek joga van tudni, melyek a veszélyeztetett korosztályok, csoportok

Minden magyar embernek joga van tudni, hogy a koronavírus mely korosztályokat, célcsoportokat veszélyezteti leginkább, és milyen betegségek jelentenek különös veszélyt a vírus szempontjából

Kovács Zoltán: a szabályok betartása gátolja a vírus terjedését

A kormány koronavírus-járvány ügyében hozott minden döntésének az a célja, hogy gátolni, lassítani lehessen a vírus terjedését és az egészségügyi ellátórendszer, az ott dolgozók fel tudjanak készülni a betegek ellátására – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár...

Kovács Zoltán így magyarázza, a vészhelyzeti rendkívüli kormányzást

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az angol nyelvű abouthungary.hu oldalon írt szombati bejegyzésében, a rá jellemző támadó fenyegetőző hangnemben követeli, amit pedig kérnie kellene.

Kormányközeli vírusgazda - Kovács Zoltán közszolga sajtótájékoztatott

Meglepő fordulat történt vasárnap az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatóján.

Kovács szóvivő előre örül a vadászati világkiállításnak

Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel – mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos kedden Dortmundban.

Kovács Zoltán vadászegyenruhában domborított Dortmundban

Nemrég számoltunk be arról, hogy Kovács Zoltán, a 2021-es Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztosa közösségi oldalán vadásznak öltözve kívánt boldog új évet követőinek.

Kovács Zoltán és Kásler Miklós olyan jól "keccsöltek", hogy jutalmat érdemeltek

Nem mondhatjuk, hogy szűkmarkúak lettek volna felelős vezetőink, amikor a mi kontónkra jutalmazták munkatársaikat.

Ujhelyi István: Nem veszek részt az újabb magyar vitában!

Igen, jól olvasták: nem fogok részt venni az Európai Parlament jövő heti strasbourgi plenáris ülésén a magyarországi jogállamiságról szóló vitában és nem fogok szavazni sem az ezzel kapcsolatos állásfoglalásról.

K. Zoltán tekintetes úr, született Kovács Zoltán, debrecenieknek csak kázé

Persze lehetne azt is gondolni/írni róla, virtigli pojáca.

Szélsőjobbra igazodj! - Kovács Zoltán, a drámai szende

Terítéken, maga a színjátszás, hiszen a színházak lenyúlásával, éppen ez utóbbira a termékre akar lecsapni a kormány, itthon és külföldön egyaránt.

Bocs, de miért is engedték be Kovács Zoltánt?

Mit sem sejtve hazaérek, hát hallom ám, hogy Magyarországnak írásban bocsánatot kell kérnie az Európai Tanácstól Kovács Zoltán viselkedése miatt.

Kovács Zoltán a "Soros-szervezetek kórusáról" értekezett

Nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament által indított, a 7-es cikk szerinti eljárás tendenciózus, Magyarország és a magyar kormány elleni hadjárat, amelynek a "Soros-szervezetek" a gerjesztői – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna...

SZER-vezető Kádárnál! Ja, nem

Azért érdekelne, mert annak idején nem kevés figyelmet fordítván a SZER mindennapjaira, elkerülte a figyelmemet, hogy a SZER vezetősége hányszor tárgyalt az adásairól Kádár Jánossal, vagy az akkori kormányhatalom akármelyik képviselőjével.

Ki mondta kiről és minek okán: "csökött agyú kommunikációs senki"?

Az értelmes párbeszédnek vannak feltételei.

Kovács: az USA-nak nem kell aggódnia, Magyarország támogatja

Az Egyesült Államok számíthat Magyarországra a közös értékeikért folytatott küzdelemben – írta a Newsmax amerikai híroldalon kedden megjelent cikkében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Visszavágott a finn kormány az országot leszólni próbáló Kovács Zoltánnak

Higgadt fej és erős kéz. Mivel Finnország a féléves EU-elnöksége idején a jogállamiság és a közös értékek tiszteletben tartását igyekszik erősíteni, természetes, hogy megpróbálnak hitelteleníteni minket. Ez nem töri meg az elhivatottságunkat, ami pedig minket illet: a múltban rendre bizonyítottunk."

Jótékonyságból vadászna Semjén

Nyilatkozatot írt alá a jótékonysági vadászatok országos kiterjesztése érdekében az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. kedden Budapesten a védnöki feladatokat vállaló testülettel, amelynek fővédnöke, Semjén Zsolt kiemelte, hogy a jótékonysági vadászatok a magyar vadásztársadalom áldozatvállalását mutatják,...

A kormányszóvivő szerint a magyar média nagyon szabad

Kovács Zoltán szerint egyszerűen nem a valós helyzetet tükrözi az a bíráló cikk, amelyet a The Guardian közölt nemrégiben a magyarországi médiaszabadság helyzetéről a baloldali brit napilap politikai szemleírója, Timothy Garton Ash publicista és történész tollából.

Pávatánc vagy ökörcsapás – Persze, a sánta kutya fürgébb

az Európai Néppárt (EPP) képviselői a mai frakcióülésen túlnyomó többséggel, és – most lehet ámulni!

Gyereket gázolt el Kovács Zoltán államtitkár Budán

Kovács Zoltán államtitkár elütött egy gyermeket a fővárosban – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

“Menj a francba!” – üzente Kovács Zoltán a Washington Post újságírójának

A magyar kormányszóvivő mind a tízmillió magyar nevében üzent.

Nem tetszik az államtitkárnak a közvélemény

Kovács Zoltán a Politico brüsszeli hírportálhoz eljuttatott hétfői üzenetében bírálta az Európai Bizottság előző héten kiadott, úgynevezett igazságügyi eredménytábláját, mondván, hogy a bírói függetlenség értékelése nem alapulhat közvélemény-kutatásokon.

Kormányszóvivő: Európa határainak átjárhatatlannak kell lennie

Kovács Zoltán szerint úgy kell összehangolni az uniós tagállami erőfeszítéseket, hogy csak azok léphessék át Európa határait, akiknek joguk van hozzá.

Kovács Zoltán elárulta: Egyszerűen nem szeretnek minket Brüsszelben

MERT OLYAN SZERETETRE MÉLTÓAK VAGYTOK?

Tudnak építkezni a sógorok! - Kovács Zoltán beszélt, és a plafon még csak meg sem repedt...

Sorsdöntő lesz a május 26-i európai parlamenti választás, ez a sorsdöntő kérdés pedig elsősorban Európa jövője – mondta többek között Kovács Zoltán Bécsben.

Kovács Zoltán: nincs lekiismeret-furdalásunk

Az Európába irányuló migráció miatt sorsdöntő lesz az unió és a kontinens életében a májusi európai parlamenti választás – Kovács Zoltán a svéd közszolgálati tévé Napirend című műsorában.