Rangos Spanyol művészetidíjat Kapott Krasznahorkai László

Krasznahorkai László magyar író, akit nem mellesleg évek hosszú sora óta a Nobel-díj várományosok között is szamon tartanak, nyerte el idén a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat – közölte döntését a zsűri szombaton.

Átadták a Libri irodalmi díjakat

Krasznahorkai László és Böd őcs Tibor nyerte a Libri irodalmi elismeréseit 2022-ben.

Bödőcs Tibor úgy gondolja, jobb lejárató anyagot írt magáról, mint a propagandamédia

Bödőcs Tibor azzal magyarázta az alkotói szabadságot, hogy az aktuális standup-estjét már nem tudta volna folytatni: ha volt egy műsorral egy városban, akkor oda azzal már nem tér vissza.

Krasznahorkai László kapta a Libri irodalmi díjat, Bödőcs Tibor a közönségdíjas

Krasznahorkai László győztes elbeszélését Károlyi Csaba irodalomkritikus méltatta, aki kiemelte, hogy a Herscht 07769 egy regény, amelyben a kisemberek leghétköznapibb sorsa érintkezik a világmindenség fizikájával és zenéjével, és amelyben az emberek élete nem ér többet, mint a farkasoké.

A punk keresztanyja magyar kultregényt olvas – fotó

Patti Smith Krasznahorkai László világhíres regényét, a Sátántangót olvasgatta.

Újabb magyar siker a láthatáron-Krasznahorkai ismét esélyes a Nemzetközi Man Booker-díjra - Városi Kurír

A Nemzetközi Man Booker-díjat korábban már elnyerő Krasznahorkai László ismét felkerült a brit irodalmi díj hosszú listájára, ezzel a magyar író idén is az esélyesek között szerepel - írta meg hétfőn a The Guardian című brit napilap.

Krasznahorkai László regénye kapta az Aegon Művészeti Díjat

A 2006-ban alapított Aegon Művészeti Díjjal minden évben az előző év legkiválóbb magyar nyelvű szépirodalmi alkotásai közül jutalmazzák a legjobbnak ítéltet. Mára nemcsak a díj elnyerése jelent komoly presztízst, de a végső döntés előtti top 10-be kerülés is.

Ki kapja az irodalmi Nobel-díjat 2016-ban? – Tippelj itt!

Napok óta lázban tartja az olvasó internetezőket, hogy Krasznahorkai László és Nádas Péter neve idén is az esélyesek között szerepel a Ladbrokes fogadóiroda listáján, méghozzá igen előkelő helyen. Ahogy tavaly, most is kíváncsiak vagyunk, mire tippeltek, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat?

Új Krasznahorkai-hős tűnik fel a láthatáron

Krasznahorkai László új regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevetni fog, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül.

Ki kapja az irodalmi Nobel-díjat 2015-ben? - Tippelj nálunk!

Ahogy minden évben, idén is megindultak a találgatások, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat.

Tarr Béla 60

“Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a filmkészítés nem tanítható.” Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Sátántangó, A londoni férfi és A torinói ló rendezője 60 éves.

Aki a Nemzetközi Man Booker-díjat nyerte

Nagy örömünkre Krasznahorkai László író vehette át Londonban az egyik legrangosabb irodalmi kitüntetést, a Nemzetközi Man Booker-díjat.

A Sátántangó fordítása a legjobb

Krasznahorkai László regényének angol nyelvű kiadása nyerte el a Rochesteri Egyetem rangos kitüntetését 2013-ban. A fordítás George Szirtes munkája.

Krasznahorkai László új könyvének bemutatója

Krasznahorkai László Kossuth-díjas író legújabb, Megy a világ című könyvét vasárnap délután mutatják be a XX.

Végjáték | Tarr Béla: A torinói ló

A torinói ló a nem-történést meséli el, hat napban.