Baranyi Krisztina kitűzte Ferencváros önkormányzati épületére a kurd zászlót

A Törökország által megtámadott szíriai kurdok melletti kiállás jeleként Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere kihelyezte a polgármesteri hivatalra a kurd zászlót.

A kurdok kivonultak a biztonsági zónából

A határidő lejárta előtt befejeződött a kurd alegységek kivonása az északkelet-szíriai biztonsági övezetből – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Jerevánban.

Eddig tartott a népírtás? – Erdogan belemegy a tűzszünetbe

Észak-Szíriával kapcsolatos tűzszüneti megállapodásba egyezett bele Recep Tayyip Erdogan török elnök – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában.

Brit fegyvert ezentúl nem kap Erdogan a kurdok lemészárlásához

London felülvizsgálat alá vette a Törökországba irányuló brit fegyverexportot és a vizsgálat ideje alatt nem ad ki új engedélyeket olyan hadfelszerelés törökországi exportjára, amelyet a Szíriában kezdett török hadműveletekben is fel lehet használni – közölte kedden Dominic Raab brit külügyminiszter.

Amerikai és török vezérkari főnökkel egyeztetett az orosz

Amerikai és török hivatali partnerével egyeztetett telefonon Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

EU: a törököknek le kell állniük – Erdogan: kizárt, hogy leállunk

Törökország azonnali hatállyal hagyjon fel a hat napja Északkelet-Szíriában kezdett egyoldalú katonai offenzívájával, és vonja vissza haderejét országa területére – szögezték le az uniós tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön a török offenzívával összefüggésben elfogadott zárónyilatkozatukban hétfőn.

Uniós tagállamtól nem kapnak fegyvert a törökök a kurdok ellen

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak abban, hogy egyetlen ország sem szállít fegyvereket Törökországnak – közölte hétfőn Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az ARD és a ZDF német közszolgálati csatorna déli hírmagazinjával.

Erdogan büszkén folytatja a népírtással felérő támadását a kurdok ellen

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra utalt, hogy a török hadsereggel szövetséges Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű arab ellenzéki milícia az északkelet-szíriai offenzívával párhuzamosan betörhet az északnyugati, ugyancsak a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd fegyveresei által ellenőrzött Manbídzs térségébe is.

Ankara: végeztek a terroristákkal – közben egy politikusnőt agyonlőttek az út szélén

Az Ankarával szövetséges szíriai erők "megtisztították a terroristáktól" Szuluk települést a szerdán indított, északkelet-szíriai török hadművelet keretében – jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség.

A törökök nem veszik komolyan az amerikai fenyegetéseket

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtök este kijelentette, hogy "nem lesz semmi" abból a kétpárti megállapodással született amerikai törvényjavaslatból, amely büntetőintézkedéseket vezetne be Törökország politikai vezetésével és gazdaságával szemben az Egyesült Államok szíriai szövetségese ellen indított...

Trump: nem hagyjuk magukra a kurdokat, csak kivonulnak a katonáink a térségből

Donald Trump amerikai elnök Törökország várható észak-szíriai offenzívája fényében közölte, nem hagyják magukra a szíriai kurdokat.

A törököket hidegen hagyja Trump twitteres fenyegetőzése – a katonáit úgyis kivonja

A török kormány nem enged a fenyegetéseknek a Washington által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elleni északkelet-szíriai hadműveletet illetően – szögezte le Fuat Oktay török alelnök kedden, miután Donald Trump amerikai elnök előző nap gazdasága teljes tönkretételével fenyegette meg...

Orbán barátja elvesztette a választást, most háborúra készül

Törökország csapatokat, fegyvereket vont össze a szíriai határra, miután Recep Tayyip Erdogan elnök szombaton bejelentette, hadműveleteket indít az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. Az SDF képviselője, Musztafa Bali korábban közölte, felveszik a harcot a török...

Újabb halálos vonatgázolás, ezúttal Tolna megyében – egy ember meghalt

A Pécsre közlekedő InterCity gázolt halálra egy embert Kurd és Döbrököz között.

Agyonlőttek egy kétéves kislányt, miközben a belga rendőrség migránsok autóját üldözte

Éles lövedék végzett azzal a kétéves kislánnyal, aki meghalt, miután a rendőrök több mint 70 kilométeren át üldöztek egy migránsokkal teli kisteherautót Belgiumban – közölte a dél-belgiumi Mons városának ügyészsége pénteken.

Új vezetőket választott a törökországi kurdbarát párt

Új vezetőket választott vasárnap Ankarában a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) rendes kongresszusa, miután a korábbi pártelnököket börtönbüntetés fenyegeti – számolt be a BirGün török ellenzéki napilap.

Videó: megzavarták kurdpárti tüntetők a német kormányszóvivői tájékoztatót

Megzavarták hétfőn Berlinben a német szövetségi kormány tájékoztatóját a kurd nemzet mellett kiálló tüntetők, akik a Szíria kurdok lakta északi részén indított török hadművelettel kapcsolatban demonstráltak.

Megtámadtak egy kurd labdarúgót Németországban

Tüzet nyitott egy ismeretlen fegyveres Deniz Naki kurd nemzetiségű, német-török kettős állampolgárságú labdarúgó autójára Németországban, a sportoló nem sérült meg a vasárnap késő este történt támadásban, amelynek szerinte politikai okai vannak.

Törökország lezárta légterét az észak-iraki kurd autonóm régió előtt

Törökország hétfőn lezárta légterét az észak-iraki kurd autonóm régióba tartó és az onnan induló repülőgépek előtt, válaszul a térség függetlenné válását támogató szeptember 25-ei népszavazásra – jelentette be a kormányszóvivő Ankarában a minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatón.

Erdogan durva módszerekkel fenyítené be az elszakadni vágyó kurdokat

Szankciókkal fenyegette meg Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Isztambulban az észak-iraki kurd autonóm régiót, ahol a nap folyamán függetlenségi népszavazást tartanak – írta a Habertürk tekintélyes török napilap internetes oldalán.

Lázár garantálja, hogy ha Erdogan Budapestre jön, nem fogják megverni a kurd tüntetőket

Mint ahogy Washingtonban történt.

Katonai hatalomátvétel kezdődött Törökországban – hazaküldik az embereket

Egyelőre még korai következtetéseket levonni, a jelenlegi puccskísérletről, mivel ilyen már korábban - a 60-as 80-as években is - volt - nyilatkozott egy Törökország szakértő az M1 Híradójának.

Kurd harcosokat ápolnak titokban a Honvédkórházban

Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban – írja a Magyar Idők .

A város legmenőbb szakállait vágja a Szíriából menekült férfi

Ibrahim Szíriából menekült Magyarországra.