Huszonéves dílereket tartóztatott le a rendőrség

A KR NNI debreceni egysége egy több mint egy évig tartó kábítószerbiznisz végére tett pontot pár nappal ezelőtt.

Hárommillió dollárt érő kábszert foglaltak le az amerikai rendvédelmi szervek a mexikói határon és másutt

Több határállomáson is fennakadtak a kábítószer-szállítmányok, illetve közúti ellenőrzéseken és razziákon is lebuktak a drogkereskedők.

Drogkereskedőket és fogyasztókat kaptak el a rendőrök Pest megyében

Egy 2020 tavaszán indított felderítés eredményeként sikerült a héten 12 embert, köztük négy kábítószer-kereskedőt elfogni.

Az ágyból kapták ki a dílert a rendőrök, négymilliónál is többet érő drogot foglaltak le Zuglóban – videó

Feltételezett kábszer-kereskedőkre csaptak le a rendőrök, a tipp viszont annyira bejött, hogy egy harmadik dílert is elkaptak.

Sátorban termesztették a panel harmadik emeletén a kábszert – lebuktak

A páros úgy bukott le, hogy valaki bejelentette a rendőrségen, hogy a lakásból erőteljes kábítószerillat árad ki.

Dílerekre csapott le Budapesten a rendőrség a TEK-kel együtt – videó

Két VI. kerületi és egy III. kerületi lakásban razziáztak, találtak is 750 ezer forintot érő marihuánát és még mást is. Három embert fogtak el.

Összehangolt akcióban csaptak le kábszer-kereskedőkre Győrben – videó

Hat helyszínen tartottak elfgásokat és kutatásokat a rendőrök.

Negyedmilliárd forintot érő kábszerüzletre csaptak le a rendőrök – videó

A 81 kilónyi marihuána eléggé rekrodfogás itthon. A drogügylet szervezője ugyanakkor meg tudott lépni a rendőrök elől, őt Baranyában keresik nagyon.

Kábítószer-kereskedőkre csapott le a rendőrség négy megyében

Összehangolt akcióban négytagú bűnszövetségre csaptak le a rendőrök, a gyanúsítottak több megyében kábítószert terjesztettek – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.

87 millió forintot érő drogot foglaltak le a rendőrök Budapesten

35 kilónyi marihuána lapult az autóban Kőbányán.

Újfajta drogot terjesztő bandára csaptak le Pest megye dél-keleti részén

A megyei kapitányság rablási alosztálya kapta a fülest a drogterjesztőkről, ők göngyölítették fel az ügyet. Milliónál nagyobb összegű pénzt, két kocsit, zálogjegyeket, fehér port tartalmazó tégelyeket foglaltak le az akció során.

Fegyverrejtegetés miatt ment ki a TEK, de mást találtak – videó

Egy pomázi férfin ütött rajta a TEK, mert azt az információt kapták a rendőrök, hogy fegyvert rejteget. Fegyver végül nem volt a helyszínen, de annál több kábszer és egyéb kellékek.

Drogbandára csapott le 80 rendőr és két TEK-egység szerdán hajnalban – videó

Négy helyszínről öt embert állítottak elő, kettőt le is tartóztattak. A helyszíneken több mint kétmillió forintot, autókat, mobiltelefonokat és egyebeket foglaltak le a rendőrök.

Hollandiában kaptak el magyar férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt és 12 évnél több börtönre ítéltek

Leszedte magáról a nyomkövetőt és lelépett az országból egy férfi, aki a társaival korábban 150 millió forint értékű droggal és 56 millió forint értékű hamis 500 euróssal üzletelt, de lebukott. Hollandiában csípték meg egy évnyi bujkálás után.

Közel öt kilónyi kábszer volt elásva a nyaraló kertjében

Egy ideig pihentették a cuccot a bűnözők.

Rabolt droggal kereskedtek

Dílert és vásárlót is elfogott a TEK szombat éjjel, amikor rajta ütöttek egy olyan drogbandán, amely nem egyszer rablással jutott a terjesztett anyaghoz.

Öt dílert kaptak el a zsaruk egy nap alatt – videó

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyomozók a BRFK rendőreivel együttműködve egy nap alatt öt kábítószer-kereskedőt fogtak el.

Öt településen csapott le TEK és a rendőrség drogkereskedőkre – videó

Tíz gyanúsított közül négyet őrizetbe vettek a Pest megyei rendőrök, velük szemben kábítószer-kereskedelem a gyanú. Domonyvölgyben egy droglabort is felszámoltak az akció során.

Kábszerkereskedőre csapott le a TEK Budapesten – videó

A gyanúsított fővárosi ingatlanában kábítószergyanús anyagokat és tablettákat foglaltak le a nyomozók.

Három külföldi dílert kaptak el a rendőrök Budapesten, öt kiló marihuána volt náluk

Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt őrizetbe vettek három külföldi férfit kedden délután Budapesten – tudatta a rendőrség szerda hajnalban honlapján.

Igazoltatásból kerekedett nagy lebukás: kábszer, lopott autó és fegyverek is előkerültek – egy embert köröznek

Egy férfit igazoltattak a járőrök a XIV. kerületben pár napja, akinél kábítószert találtak. A lakásán még több került elő, meg egy lopott autó. Végül még többen lebuktak a gyors rendőrségi munkának köszönhetően. Jelenleg egy férfit köröznek.

Hat dílert raktak előzetesbe, három még döntésre vár

Hat kábítószer-kereskedelemmel vádolt gyanúsított letartóztatásáról döntött csütörtökön a Budakörnyéki Járásbíróság és további három gyanúsított kényszerintézkedéséről a következő napon várható döntés – tudatta csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel.

Rajtaütés

Tizenhárom gyanúsított közül kilencet őrizetbe vettek a ceglédi rendőrök, velük szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem a gyanú.

Buktak a dílerek Pécsen, közel két kilónyi anyagot koboztak el a rendőrök – videó

Öt embert kaptak el a rendőrök kábítószerrel Pécsen, aztán még három másikat is, akiket kábszer-kereskedelemmel gyanúsítanak. Közel két kilónyi anyagot is megfogtak a rendőrök.

Két dílert kaptak el a rendőrök Kőbányán – videó

Az egyik díler a másiktól vett anyagot.

Kokain-kereskedőre csaptak le a rendőrök

Kokainnal kereskedett az a férfi, akit még csütörtökön kaptak el a rendőrök Budapesten. A házkutatásnál a nagy mennyiségű drogon kívül fegyvert is találtak nála.

Máriót, a varázslót egy pillanat alatt lekapták a tíz körméről a rendőrök Józsefvárosban – videó

Márió Józsefvárosban került horogra, mivel a rendőrök úgy tudták, hogy lakásán úgynevezett varázsdohányt árul.

Kábszer-kereskedőket fogtak, egy társuk szökésben – videó

Kábítószer-kereskedőket fogtak a rendőrök a főváros több pontján is a napokban, egy férfi még szökésben van, őt körözik.

10 milliós kábszerfogás a fővárosban

Kábítószer-kereskedőre csapott le a rendőrség a fővárosban, a férfinél 5 kiló marihuánát találtak, amelynek piaci értéke 10 millió forint.

Drogkereskedelemmel vádolják a francia kábítószerellenes ügynökség exfőnökét

Kábítószer-kereskedőkkel való vitatott együttműködése miatt eljárás indult a francia kábítószerellenes ügynökség (Octris) volt vezetője, Francois Thierry ellen – írja francia igazságügyi forrásokra hivatkozva az MTI.